A FESZ Kerényi felmentésére szólítja fel Orbán Viktort

A Független Előadó-művészeti Szövetség közleménye Kerényi Imre megnyilvánulásával kapcsolatban.



fesz
A FESZ üdvözli, hogy Vidnyánszky Attila megkésve bár, de a közvélemény nyomására mégis bocsánatot kért, amiért szó nélkül tűrte Kerényi Imre minősíthetetlen megnyilvánulásait közös fellépésük alkalmával a Belvárosi Polgári Szalonban. Elhatárolódását ugyanakkor erősen megkérdőjelezi, hogy alig tizenkét órával korábban azon véleményének is hangot adott, hogy a Nemzeti Színházban túl nagy súllyal van jelen a homoszexualitás. Beszélgetőtársa, Kerényi Imre, aki nem először adta tanúbizonyságát annak, hogy élvezetét leli az agresszív és kirekesztő viselkedésben, sőt félelemkeltésben, most is nyíltan és világosan adott hangot antidemokratikus és homofób gondolatainak.

 

Éppen ezért a FESZ felszólítja a miniszterelnököt, hogy a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős megbízottját azonnali hatállyal mentse fel hivatalából. A jogállamisággal, a kormányzati közszereplőktől elvárt erkölcsi normákkal, valamint a polgári értékrenddel Kerényi megnyilvánulásai nem egyeztethetőek össze. Épp ezért eljött az  ideje, hogy aki őt erre a pozícióra emelte, Magyarország miniszterelnöke éljen a munkáltatói jogosítványaival, és Kerényi Imre megbízatását vonja vissza, sőt garantálja, hogy ilyen kirekesztően és antidemokratikusan megnyilvánuló ember semmilyen  állami, sem kormányzati feladathoz ne juthasson Magyarországon. Várjuk minden olyan magánszemély és szervezet csatlakozását a titkarsag@fesz.org címen kezdeményezésünkhöz, aki, illetve amely egyetért a megfogalmazottakkal.

Tisztelettel:

FESZ Elnökség

 

 

 

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK

 

süti beállítások módosítása