A hétvégén rendezik az Armel-operaverseny középdöntőjét Szegeden

A hét végén rendezik az Armel-operaverseny középdöntőjét Szegeden, ekkor választják ki azokat az énekeseket, akik a fesztivál 2013-as és 2014-es produkcióinak főszerepeit játsszák – tájékoztatták a szervezők csütörtökön az MTI-t.


A 2013-ban immár hatodik alkalommal megszervezett Armel-operaversenyen olyan művészeket keresnek, akiknek kiváló énekesi tudása és tehetsége magas fokú színészi képességekkel párosul. Az idei esztendő újdonsága, hogy egyszerre választják ki a 2013-as és 2014-es év versenyprodukcióinak főszereplőit.


Áprilisban Párizsban és Budapesten megszervezett első fordulókból tizenegy ország 36 művésze – köztük öt magyar versenyző – jutott be a szegedi középdöntőbe, ahol bemutatkozhatnak a rendezőknek, szerzőknek, színházigazgatóknak, művészeti vezetőknek és karmestereknek.

 

armel


A versenyzők a középdöntőben szombaton egy-egy bemutatkozó áriát adnak elő a partner operaházak képviselőinek, vasárnap pedig workshopokon vesznek részt. A saját workshop során a rendezők azokkal a versenyzőkkel dolgoznak, akiket az első forduló zenei zsűrije számukra, az általuk rendezett operaprodukció versenyszerepeire javasolt. Az extra workshopokon bármelyik rendező találkozhat bármelyik versenyzővel, aki elnyerte tetszését a bemutatkozáson. A műhelymunka alkalmával a rendezők sokkal mélyebben ismerhetik meg a versenyzők színpadi kvalitásait.


Vasárnap estére kiderül, ki lesz az a húsz tehetséges művész, aki a főszerepeket kapja. A fesztiválra a versenyzők a kora őszi próbaidőszakok során készülnek fel a partner operaházakban. A kész produkciókat 2013, illetve 2014 októberében a Szegedi Nemzeti Színházban láthatja a közönség.

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása