Szabó Kimmel Tamás: "El kell fogadni, hogy ennyi volt"

Az Index Szabó Kimmel Tamást, a Nemzeti Színház távozó színészét kérdezte. Lapszemle.

 

hamlet

 

Stohl Andás azt mondta nemrég, bele sem akar gondolni abba, hogy tíz szerepe megy a kukába, mert akkor beleőrülne. Ennek kapcsán arról kérdezték Szabó Kimmel Tamást, milyen elengedni például a Hamletet. "A Három nővér utolsó előadása volt nemrég. Ültünk a takarásban Szatory Dávid kollégámmal, kezünkben egy szál virág, amit kaptunk. Néztünk egymásra, hogy akkor ez a virág maradt ebből és ennyi? Szar érzés volt. De aztán hazamentem és ott volt a nappaliban a plakett, amit ezért az előadásért kaptam, a Pécsi Országos Színházi Találkozó díja a legjobb 30 év alatti színésznek. Mégis borzasztó nehéz volt elengedni, mert jó előadás volt. A Hamletet is nehéz lesz elengedni, kérdés, hogy mit viszek belőle haza, mit tudok más, későbbi előadásokban hasznosítani belőle. De felnőttek vagyunk, el kell fogadni, hogy ennyi volt. Legjobban a csapat fog hiányozni, a kollégák, akikkel együtt álltam a színpadon. Ha valami nagyon fáj, akkor ez" - fogalmazott a Nemzeti Színház távozó színésze, aki arról is beszélt, olyan ajánlatot kapott Vidnyánszky Attilától, amire nem lehetett igennel válaszolni.

 

nover

 

 

"Vidnyánszky amúgy jó színházat csinál, ezt sosem vitatta senki, én sem. A körítéssel viszont nem tudok azonosulni. Az pedig, hogy egy európai, demokratikus országban Kerényi Imre milyen kijelentéseket tehet a Nemzeti öt évéreés a Színművészeti Egyetemre, felháborít. De el fogok menni megnézni néhány előadást, mert benne lesznek a barátaim, érdekel, hogy mi lesz a sorsuk" - tette hozzá a színész, aki arról is beszélt, 

szabadúszóként folytatja.

 

hamlet2

 

"Két olyan színház van, nem szeretném megnevezni őket, ahová ha hívnának, a seggemet földhöz verném örömömben, de oda nem hívtak. Más színházakkal voltak tárgyalások, de olyan ajánlatot nem kaptam, amit el tudtam volna fogadni. Sosem voltam smúzolós alkat, lehet, hogy ez a baj. Most forgatom a Társas játékot, aztán fél év múlva négyen-öten összeállunk, főnök és igazgató nélkül, közösen csináluk valamit, ami több budapesti színpadon is látható lesz. De simán kimennék egy nyugat-európai országba dolgozni valami mást. Talán jobb lenne, mint itthon ülni és nézni, ahogy a nem létező jobboldali színház dobálja a nem létező baloldalit, és fordítva. Szerintem csak jó meg rossz színház létezik. De színész vagyok és amíg itt vannak lehetőségeim, addig ezt csinálom" - szögezte le Szabó Kimmel Tamás.

 

A teljes interjút itt érhetik el.

süti beállítások módosítása