24-én csak a felolvasás szünetel (készül a három társulat a szombat esti közös bemutatóra), a fesztivál nem: Váncsa Gábor kisjátékfilmjével, A földmérő bemutatójával indul az este....
A kaposvári társulat színésze filmrendezőként sem szakad el teljesen a Csiky Gergely Színháztól, ami a filmforgatás helyszínéül szolgált. A színházi közeg ráadásul lényeges szerephez jut a filmen: Váncsa Gábor a kiismerhetetlenségében jól ismert kafkai világot színház és film eszközeinek ütköztetésével építi fel. A földmérő Franz Kafka A kastély című regényének egyetlen jelenetét dolgozza fel, de a kiragadott konfliktus kirajzolja az idegenség és kiszolgáltatottság kafkai alapszituációját. Az elöljáróhoz érkező földmérő egy bizonyos Klamm személyesen írt levelével bizonygatja, hogy ő itt lényegében már állásban van, hiszen felvették a kastélyhoz, az elöljáró azonban magának a betöltendő pozíciónak a létjogosultságát és létét kérdőjelezi meg – innentől pedig beindul a gépezet.
A mindenkori kérvényező éppen ahhoz „az” igazságot lehetővé tevő, objektív ok-okozati lánchoz ragaszkodik kétségbeesetten, ami végtelenül kiüresített formájában, a hivatali aktatornyok külső referenciapontot nélkülöző, belső „objektivitásában” rendre alperessé változtatja és felőrli őt. Váncsa ezt a nyelvi problémát úgy fogalmazza képivé, hogy az egyetlen, látszólag átlátható (bár sötétbe vesző falai miatt felmérhetetlen) színházi térben működtetett filmes eszköztárral feszültséget teremt: a vágásokkal és a kameraállásokkal elbizonytalanítja a szinkronitás illúzióját keltő színházi helyzetet. A bemutatót követő beszélgetésen kiderül, hogy a rendezőt elsősorban az állásért folyamodó kiszolgáltatottságának mindig, és ma talán különösen is aktuális kafkai alapszituációja foglalkoztatta, ugyanakkor a hagyományosan szintén erősen külső (technikai-anyagi) körülményektől függő filmforgatás kapcsán cáfolja az analógiát: a húszperces fesztiváldíjas kisjátékfilm minimális költségvetésből, szerelemből jött létre.
Az este Szakonyi Károlynak a Schwajda György Drámapályázaton különdíjat nyert két könnyed jelenetével folytatódik Kovács Zsuzsanna és Kalmár Tamás előadásában, mintegy oldásképpen a kafkai abszurditás és József Attila kegyetlen, pontos, megvesztegethetetlen világboncolása között.
A szabadkai Népszínház Magyar Társulatának irodalmi kávéháza önéletrajzi részletekkel, Bartha Attila animációival, a Szabad ötletek jegyzékének fragmentumaival és megzenésített versekkel egészíti a kiválogatott költemények füzérét József Attila-estté. A világra eszmélő, hányattatott sorsú gyermektől az önmarcangoló, öngyilkosságba menekülő művészig az est ívét a költészethez való viszony rajzolja ki: a nevével létjogosultságát is megkérdőjelező rokonok és Horger Antalok ellenében meglelt művészi öntudatot végül a pszichoanalízis módszerében megtestesülő végső, önmagával folytatott küzdelem, az elborulástól való félelem kezdi ki. A versek borongós színeit pedig csak a megzenésítés lágyíthatja szelídebbé, játékosabbá.
Szerző: Ady Mária
Színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.