Szökésre készül Orosz Ákos - Monodráma született Gérecz Attila műveiből

Monodráma született Gérecz Attila művei alapján. A szökés című darabot a rendező Csuja László, a dramaturg Kristóf Borbála közösen alkották meg. A bemutatóra a Maladype Bázison kerül sor május 30-án, a főszerepben Orosz Ákossal.

”Így bocskorosan úgy-e megnevettek,
hogy márványt törni hegynek indulok?"…

Előadás időpontok:
Nyilvános főpróba: május 29. 20h.
Bemutató: május 30. 20h
További előadás: május 31. 20h

Gérecz Attila életéről:

Gérecz Attila Dunakeszin született értelmiségi családban. Attila a nagyváradi magyar királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola tanulójaként 1945-ben az iskolával nyugatra ment. A németországi Friedrichshafenben francia hadifogságba esett. Haza 1946. október 23-án érkezett. A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1948-ban. Mérnök apja első világháborús vitézi címe miatt nem tanulhatott egyetemen, vasesztergályos tanuló lett. Versenyszerűen sportolt. 1949-ben már a magyar öttusa-válogatott kerettagja, pisztolylövésben legyőzte Benedek Gábort, aki olimpiai és világbajnok lett. 

Összeesküvés vádjával 1950. december 8-án letartóztatták és 15 év fegyházra ítélték. Társai közül négyet halálra ítéltek, hármat kivégeztek. A váci börtönbe vitték, ahol a verselés mellett német, angol és francia költők verseit is fordította.

1954 májusában írta első versét (Így bocskorosan), mely lelkierőről, optimizmusról tanúskodik. Ez Nagy Imre befolyásának, az átmeneti enyhülésnek is az időszaka. A magánzárkák használata szünetelt, az elítélteknek megengedték, hogy a gombüzemben és csillámpala-műhelyben dolgozhassanak. Addig csakis szemre húzott sapkával, hátratett kézzel és egyesével engedélyezték a sétákat. Akkor ezeket a sétákat használták találkozásra, beszélgetésre. Valóságos irodalmi kör szerveződött itt (a Füveskert-csoport): Tóth Bálint, Szathmáry György, Tollas Tibor, Péterfy Vilmos, Márkus László, Hámory Jenő. Beszélgettek, WC-papírra írt verseiket olvasták fel egymásnak. Később műveiket a nyugaton megjelent Füveskert-antológiában adták közre, mely a börtönkápolna előtti füves parkról kapta a nevét.

A nagy dunai árvíz idején 1954. július 18-án a váci börtönből a jéghideg, áradó Dunát átúszta – ez nem csekély sportteljesítmény volt –, és Budapestre szökött. Három nap múltán – miután valaki elárulta – letartóztatták, és újra bebörtönözték. A budapesti Budapesti Országos Börtönbe vitték és hónapokig szigorított magánzárkában, sötétzárkában tartották. Innen 1956. október 30-án szabadult. Szabadságharcosként november 4-étől részt vett az utcai harcokban. A Rókus kórháznál két szovjet tankot kilőtt, de egy harmadik T–34-es gépfegyversorozatából halálos lövés érte. A költő földi maradványainak végső nyughelye ma a Kerepesi temető 21-es parcellája.

Verseit 1957-től nyugaton a Nemzetőr című folyóirat (Kecskési Tollas Tibor szerkesztésében) publikálta. Magyarországon 1991-ben jelent meg először verseskötete Gérecz Attila, a költő – 1956 mártírja címmel, a Stádium kiadónál, melyet 1995-ben a Füveskert, 2000-ben pedig a Sorsod művészete című követett. Gérecz Attila börtönben írt kézirata alapján 2000-ben, 2001-ben és 2006-ban jelent meg a teljes életművet felölelő, Így bocskorosan című kötet, a Kráter kiadó gondozásában.
Gérecz Attila 2000-ben posztumusz megkapta a Balassi Bálint-emlékkardot. 

7 kérdés Csuja László rendezőhöz A szökésről:

Hogy bukkantál rá Gérecz Attila műveire?

Csuja László: Évek óta tudtam, hogy élt egy ilyen nevű költő, és hogy az ’50-es években alkotott, de nem ismertem a verseit addig, amíg egy barátom, Kele Fodor Ákos el nem nyerte a Gérecz Attila-díjat, ami minden évben a legjobb elsőkötetes költőnek jár. Ekkor néztem utána, hogy ki is volt ő, és elolvastam az életművét.

Miért ragadtak meg a költeményei?

Csuja László: Gérecz írt egy elbeszélő költeményt, ami dokumtentálja azt, ahogyan 1954-ben megszökött a váci börtönből. Ez a fő műve, egy elképesztő történet, aminek a dramaturgiája egy akciófilmhez hasonlítható. A személyes, dokumentatív hangvételű történetek mindig vonzottak, de elsősorban mégse a szövege, hanem Gérecz karaktere ragadott meg. Van a jellemében valami brutálisan ösztönös, reflektáltatlan szabadságvágy, ami számomra irigylésre méltó. Másrészt egy kamaszos naivság, már-már értelmezhetetlen vakmerőség.  Egy pesti vagány volt, aki nem félt senkitől. A darabnak egy szép motivikus kerete van: ahogyan megküzd az áradó Dunával ugyanúgy küzd meg a kommunista diktatúrával is. Ez a történet arról szól, hogy próbálja a hatalom megtörni, de nem sikerül.

Fontos az ilyen típusú élmények újraélése, feldolgozása egy olyan országban, ahol az egyén és a hatalom viszonya máig rengeteg konfliktussal terhelt, hiszen a XX. századi történelmi traumáink nincsenek rendesen kibeszélve, és ettől mindenkiben pulzál a múlt frusztrációja, sértettsége.

Miből született végül a monodráma?

Csuja László: Gérecz költeményeiből, és egy levélből, amit édesanyjának írt a börtönből, egy wc papírra.

Miként találtatok egymásra Kristóf Borbálával, a dramaturgoddal és Orosz Ákossal, a Maladype színészével?

Csuja László: Mindkettejüket a Színház- és Filmművészeti Egyetemről ismerem, én is ott végeztem. Borcsival közös órákra is jártunk, de korábban nem dolgoztunk együtt. Ákossal egész véletlenül találkoztam egy kocsmában tavaly télen, nyomta a dumáját, és megéreztem, hogy jó lesz erre a szerepre. Nagyon erős a jelenléte a színpadon, képes elvinni egy órát egyedül. Ő is egy pesti vagány srác, aki egyszerre naiv és démonikus. Elhiszed neki, hogy megszökött a sittről a csajához.

Hogy kezdtetek el dolgozni?

Csuja László: Mindig a szabadidőnkben dolgoztunk, az első próbák már tavaly februárban elkezdődtek, akkor foglalkoztunk a projekttel két hónapig, aztán ősszel folytattuk és most két-két hetet szántunk rá. Először összeszerkesztettem egy anyagot Gérecz műveiből, aztán leültünk Kristóf Borival és többször átgyúrtuk. Utána próbáltun Ákossal, megnéztük, mi működik a gyakorlatban, majd megint visszaültünk az asztal mellé, újra átdolgoztuk a szöveget. A próbafolyamat pedig lényegében kísérletezéssel telt, de szigorú kereteket állítottunk magunknak, és azt vizsgáltuk, hogy ezeken belül mikor szólal meg a szöveg, mi az az illusztrációs szint, ami megtámasztja, ellenpontozza, újraértelmezi, megeleveníti az anyagot.

Milyen produkcióra számíthatnak a nézők? 

Csuja László: Minimalista, intenzív előadásra készülünk, melyben líra és próza váltogatja egymást. Igénybe fogja venni a nézők fantáziáját.

Mi lehet a sorsa a darabnak?

Csuja László: Szeretnénk minél gyakrabban játszani, akár vidéken is. Most jutottunk el odáig, hogy bemutassuk, ennek elsősorban szervezési okai vannak. De azt tervezzük, hogy október 23-a környékén többször is megmutatjuk a közönségnek, ha tehetjük.

Gérecz Attila - Első levél a szökés után - részlet: 
(amit sikerült kijuttatni a börtönből,
 Vác, rabkórház 1955. tavaszán)

Ez a kultúra: vécépapír és egy kis darab ceruzavég. Civilizáció már több van. Fürdőszoba, hideg- meleg víz, angol W.C., éjjel-nappal központi fűtés és óriási ablakok a Duna felé, ahol ismerős napesti fények kóborolnak ismeretlen vizek hátán, valamerre az Élet felé. Mert az is itt folyik közvetlen a fal mellett, a túloldalon. Ugyanolyan szürkén, mint a Duna, ismerős szekérzörgést és gyermekkacagást hord a hátán…– de hol vannak már azok a hullámok, amelyek bennünket itt dobtak ki a fövenyre? Én visszavetettem magam az árba, de olyan vad hidegség vett körül, hogy átfagytam benne a lelkemig, amelynek az emlékek talán ugyanolyan szilárd váza, mint a csontrendszer a testnek.

A víz, amelybe beledobtam magam, a jegyzőkönyvek szerint, part mentén 14 fok C volt. Az ár feljött a falig, ahonnan a víz alatt cca. 40 métert kellett megtennem, míg a reflektor-fényből és az őrök látótávolából kijutva, a drótkerítésig értem. Azon átmászva kb. 1 óra hosszat voltam vízben, küzdve az örvénylő árral, ruhámmal és cipőmmel, melyek lehúztak, a görcsökkel, melyek maró fájdalommal bénították meg időnként végtagjaimat (teljes erőből dolgozva és kilazítva az izmokat le lehet győzni őket) és a viharral, ami teljes erőből tombolt, vágta arcomba a jeges záport s a tajtékzó hullámokat.

A szigeten – kiérve – futnom kellett, mert a reszketés úgy elfogott, hogy majdnem tehetetlenné tett. A csurom vizes, jéghideg ruha ellenére is sikerült végre kissé felmelegednem, de csak a szívem kimerítésével sikerült. Többször majdnem kelepcébeestem. A sziget tele volt katonákkal, nyomozókkal és ávósokkal, részben az árvíz, részben miattam.

A másik Dunaágnál észrevettek, rámkiáltottak, de mielőtt megragadhattak volna, beugrottam a vízbe. Az ordítozásra az összes ott lévő rocsók és csónakok üldözni kezdtek reflektor és fáklyafény mellett, de sikerült még odaérkeztük előtt egy – a fák koronájáig elöntött – gyümölcsösbe úsznom. Körülkerítettek s csak a csónakok alatt tudtam végül kitörni a gyűrűből. A másik oldalon már vártak, de a rendőrök előtt átvetettem magam egy kerítésen és a kertek között végleg eltűntem előlük.

Már hajnalodott. (24 óra múlva Paliék előtt voltam. 5 percig akartam legfeljebb ott maradni, míg pénzt kérek tőlük és egy kabátot. – Azt hiszem ő most Nagybudapest leggyávább hímnemű teremtménye. Kató is méltó hitves hozzá, de ő legalább egy értelmes mondatot tudott kinyögni. Pali egész testében rángva csak egyet ismételt: “Takarodj! Nem ismerlek!” – Viszont ez mentett meg.)

Épp akkor kerítették körül a környéket mikor a kapun kiléptem. Az ajtó előtt álló “kíber” (detektív) egyedül nem mert megtámadni, csak tisztes távolból követett. Úgy 50 métert tehettem meg fölfelé, mikor a riasztott jeepek befordultak kétoldalról az utcába. (“Ki ’hittnn’ volna” hogy éjjel-nappal figyelik minden rokonom házát!) Addig egész lassan baktattam, de egy pillanat alatt átugrottam a baloldali 2 m körüli kerítést. Taktikájuk hülye volt, mert az ellenkező oldalra rohantak a kocsikkal, ahol ha keresztül megyek a kerteken, ki kellett volna jönnöm. Ugyanott jöttem ki, ahol bemásztam, de az ajtón. Egy rikácsoló öregasszonnyal hátam mögött, aki azzal gyanúsított, hogy biztos én lopom ki mindig tyúkjai alól a tojásokat.

Nagyon forró volt akkor ott a levegő, de ezen hangosan felkacagtam. (....)

Színház.hu