"Színmagyar évad" az Újszínházban

Kilenc bemutatóval várják a közönséget a 2013/2014-es évadban az Újszínházban. Jókai Mór A bolondok grófja és Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című műve mellett Szabó Magda, Gyurkovics Tibor és Csurka István egy-egy darabját is műsorra tűzik.


A jövő évad újszínházi bemutatói közül hármat különböző helyszíneken már korábban is láthat a közönség: Országjáró Mátyás király című zenés ifjúsági előadásukat Nagyvázsonyban mutatják be a nyár közepén. A darab írója Szőke István Atilla, a zeneszerző Ökrös Csaba.

 

Tavasszal próbálták, de októberben tűzik műsorra Jókai Mór A bolondok grófja című vígjátékát, emellett a Budapesti Nyári Fesztivál programjaként mutatják be szeptember 3-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című zenés komédiáját Bodolay Géza rendezésében.


November 14-én az öt éve elhunyt Gyurkovics Tiborra emlékeznek: a Bubik István Stúdiószínpadon viszik színre Kreutzer szonáta című művét. Ezt követően a nagyszínpadon Vaszary János A vörös bestia című drámáját tűzik műsorra, az előadást Pozsgai Zsolt rendezi.

 

ujszinhaz

Fotó: szinhazakejszakaja.hu

 

Február első napjaiban a következő nagyszínpadi bemutató egy Csurka István-darab lesz, a Házmestersirató. Az előadást Koncz Gábor rendezi, a darab egyik főszerepét is a színész játssza.


Ezt követően Tordai Teri jutalomjátékaként viszik színre Harsányi Zsolt A bolond Ásvayné című darabját. A jövő évadot Szabó Magda-bemutató zárja Az a szép, fényes nap címmel, amelyben a színház teljes társulata fellép. A Bubik István Stúdiószínpadon pedig a Nagytakarítás című Csurka István-művet mutatják be.


Terveik szerint a gyerekközönség számára Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona történetéből születik előadás. A stúdiószínpadon tovább folytatódnak havi egyszeri alkalommal a beszélgető estek egy-egy szerzőhöz vagy a színházban bemutatott művek témájához kapcsolódva.


A teátrum az előző évad előadásai közül műsoron tartja Kodolányi János Földindulás, Csurka István Döglött aknák és Deficit, Tamási Áron Ábel, Németh László Bodnárné, Nyírő József A jézusfaragó ember, Giorgio Pianosa (Pozsgai Zsolt) Mert a mamának így jó, Kocsis István Árva Bethlen Kata, Pozsgai Zsolt A szűz és a szörny, Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című darabját és a Pöttöm Panna című előadást.


A társulat az új évadban több országhatáron belüli és határon túli vendégjátékra is hivatalos, mindamellett a teátrum is vendégül lát vidéki és határon túli magyar színházi előadásokat.

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása