Nonprofit társasággá alakul a nyíregyházi színház

Júliustól nonprofit társaságként működik tovább a nyíregyházi önkormányzat fenntartásában lévő Móricz Zsigmond Színház - jelentette be a teátrum vezetője a társulat évadzáró ülésen.


Tasnádi Csaba elmondta: a társulatnak az elmúlt másfél év során bőven volt oka izgulni, előbb a tavalyi fenntartóváltás körüli bonyodalmak, most pedig az új helyzet nehezedett rá az itt dolgozókra.


A "komoly pszichés teher" és a gondok ellenére a társulat idén is erőn felül teljesített és rengeteg munkával vészelte át a 2012/13-as évadot, a problémákból a közönség semmit sem érzékelt - fogalmazott a direktor.


Az új működési formára történő áttérés, illetve az átadás-átvétel folyamatban van, a színészek és a dolgozók új munkaszerződésein jelenleg is dolgozik a színház vezetése. Kovács Ferenc polgármester a társulati ülésen leszögezte: a tevékenységét kft.-ként folytató teátrum működésében nem lesz változás, a munka ugyanúgy folyik tovább, az átalakítás célja a "lehetőségek kibővítése".


A polgármester kitért arra, hogy a korábban a megyei önkormányzat fenntartásába tartozó intézmény 2011 végére jelentős szállítói tartozást halmozott fel, a város önkormányzata az átvételt azonban a színház pénzügyi helyzetének rendezéséhez kötötte. Az adósságokat és az egyéb kötelmeket a tavalyi év első felében sikerült rendezni, 2012. július 1-től pedig már a nyírségi megyeszékhely önkormányzata működteti a kőszínházat.

 

moricz

Fotó: sunshinefilm.hu

 

Tasnádi Csaba az elmúlt évadra visszatekintve elmondta: a társulat 14 bemutatót tartott és 463 előadást teljesített, amelyeket összesen 96 610 néző tekintett meg. A színház minimális számú nézőt veszített a 2012/13-as évadban, ezt elsősorban a háztartásokban a kultúrára szánt pénz csökkenésével magyarázta az igazgató. A tapasztalatok szerint azonban a gyerekekre nem sajnálják a pénzt a szülők: az eladott óvodás bérletek száma több mint háromszázzal nőtt az előző évadhoz képest.


Az eladott jegyek alapján száz százalékot meghaladó nézettséget teljesített a teátrum, egyes előadásokra pótszékeket kellett beállítani - mondta Tasnádi Csaba. A hátrányos helyzetű gyermekek színházelérését szolgáló programokat is sikeresnek nevezte a direktor, a társulat ennek köszönhetően több vidéki település fiataljait tudta bevonni a számukra indított programokba.


A 2013/14-es szezonban több ősbemutatót láthat a közönség Nyíregyházán. Műsorra tűzik a korábban nagy sikert aratott Anconai szerelmesek című darab "folytatását": a kifejezetten a színház megrendelésére készült, Vajda Katalin tollából származó Anconai 2 - A szerelem a Balatonon című darab Olaszország helyett a magyar tenger mellett játszódik, az eredeti darabhoz képest húsz évvel később.


A közönség biztosan láthatja Nyíregyházán John Millington Synge A nyugati világ bajnoka, Lőrinczy Attila Balta a fejbe, Max Frisch Biedermann és a gyújtogatók, William Shakespeare Coriolanus, Weöres Sándor Csalóka Péter című darabját. Műsorra tűzik Tamási Áron Énekesmadár című művét a Csík Zenekar közreműködésével, Kazár Pál Jonatán visszavág, Lengyel Menyhért Lenni vagy nem lenni című darabját, valamint a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával koprodukcióban Ratkó József Segítsd a királyt című történelmi színművét.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása