Külföldre tart a Frenák Pál Társulat

Franciaországi és lengyelországi vendégjátékkal kezdi nyári fesztiválszerepléseit a Frenák Pál Társulat.


A Frenák Pál Társulat művészei május végén a franciaországi Gisors-ban lépnek színpadra a Twins című előadással, majd hazaérkezve az Átrium Film-Színházban dolgozik a társulat: az InTimE évadzáró előadása június 6-án látható a budai helyszínen, a produkcióban ez alkalommal Jónás Zsuzsa táncművész is színpadra lép.


A Hymen című produkció a lengyel Zawirowania Dance Theatre Festival vendégeként utazik júniusban Varsóba, ezzel az előadással a társulat megkezdi nyári fesztiválszerepléseinek sorát. A hazai közönség augusztusban láthatja újra a Hyment: a Szentendrei Teátrum és Nyár programjában augusztus 16-án szerepel produkció.

 

intime

 InTimE (Fotó: trafo.hu)


Frenák Pál InTimE című koreográfiáját 2008 decemberében láthatta először a közönség. A 2009-ben az év legkiemelkedőbb táncelőadásának járó Lábán-díjra jelölt előadás a premier óta járt már többek között Franciaországban, Olaszországban, Romániában, Szlovákiában, Lengyelországban, Dániában, Litvániában és Belgiumban. A darab 2012 tavaszától új szereposztásban látható: a produkció a Cirque du Soleil kötelékében is dolgozó táncossal, Feicht Zoltánnal és Vasas Erikával egészült ki.


Az InTimE ismertetője szerint a vörös rózsákkal teleszórt tiszta fehér tánctéren és koromfekete falak közötti térben találkoznak, fonódnak össze vagy taszítják el egymást a kapcsolatok hálójába gabalyodott, botladozó, csábító, vágyakozó és vergődő figurák, az emblematikus vörös kanapé körül.


Az előadásban Feicht Zoltán, Holoda Péter, Jantner Emese, Jónás Zsuzsa, Nelson Reguera és Vasas Erika táncol.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása