Nem jut pénz a fizetésekre a Nemzetiben

A Nemzeti Színház egy neve elhallgatását kérő dolgozója azt állítja, Alföldi Róbert igazgatója arról tájékoztatta kollégáit, hogy nem kaptak pénzt a júniusi fizetésekre. Ezt az Index szerkesztőségébe eljuttatott levél és Kulka János nyilatkozata is igazolja.


levél szerint, bár a szükséges feltételeket a színház határidőre teljesítette, az intézmény működéséhez elengedhetetlen állami támogatásról szóló szerződést a mai napig nem írták alá. Az átmeneti időszakra szóló "áthidaló támogatásból" utoljára 2013. március 5-én kapott a színház. Az áprilisi és májusi költségeket még fedezték a megtakarítások, azonban júniusra a Nemzeti pénze elfogyott, így a június elején esedékes munkabéreket és a fennálló tartozásokat "sajnos csak a támogatás megérkezését követően" tudják kiegyenlíteni.

 

level

A levélben Alföldi Róbert leírja, hogy többszöri érdeklődésre is csak azt a választ kapta, hogy az ügy folyamatban van. A még regnáló vezérigazgató szerint a megállapodáshoz vezető találkozóra várhatóan június első felében kerül sor, így a támogatás legkorábban június 20-a körül érkezik majd meg a Nemzeti számlájára.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Nemzeti Színház sajtófőnökét. Gálos Orsolya sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a levél létét, illetve annak valóságtartalmát, azonban Kulka János a Blikknek nyilatkozva elmondta: "Utoljára az áprilisi fizetést kaptuk meg, de azt a Nemzeti már a saját bevételeiből fizette ki. Alföldi Róbert tegnap körlevélben értesített minket, hogy június 20-ig biztosan nem is tudják utalni a fizetést. Nagyon kínos ez, és sok fiatal kollégát rosszul érint, hogy így, az évad végén, a nyári szabadságok előtt nem csak a túlmunka díjat, ami a kötelező előadásszám felett járna, de még a fizetést sem kapják meg".

süti beállítások módosítása