Sikert aratott a kolozsvári Don Juan Dijonban

A Théâtre Dijon Bourgogne meghívására május 25-én és 26-án két alkalommal játszotta a Kolozsvári Magyar Színház társulata a Don Juan ünnepélyes vacsorája című előadást a dijoni Théâtre en Mai nemzetközi színházi fesztivál 24. kiadásán.

 

A fesztivál idei „házigazdája” Matthias Langhoff rendező volt, akinek két előadását is bemutatták a dijoni színházi szemlén (a Don Juan ünnepélyes vacsorája mellett a Szaratovi Színház Oidipusz király c. előadását is műsorra tűzték).

 

A kolozsvári társulat számára a turné első két napja Dijonban technikai állítással, illetve zenei- és szövegösszemondó próbákkal telt, emellett jutott idő megnézni a „száz torony városának” néhány nevezetességét.

 

IMG 0685


A fesztiválközpont a Théâtre Dijon Bourgogne-nak 1974 óta otthont adó Parvis Saint-Jean a XIV-XV. században épült gótikus templom épülete volt, amelyet 1862-ben történelmi emlékműnek minősítettek. Ebben az épületben zajlott a fesztivál előadásainak egy része, a Don Juan ünnepélyes vacsorája helyszíneként azonban egy másik épület, a Dijoni Opera 1828-ban épített nagyterme szolgált. A szombati előadást este 19.00 órától, a vasárnapit pedig délután 17.00 órától láthatta a fesztiválközönség, amely hosszas tapssal és bravózással jutalmazta a produkciót.

 

IMG 0432

 

„A romániai Kolozsváron, egy erdélyi városban, ahol az Állami Magyar Színház páratlan társulatával régebben már megrendezte Shakespeare Mértéket mértékkel c. darabját, Matthias Langhoff most egy Don Juant vitt színre – a legszebbet, amit valaha láttam, és nem csak én állítom ezt. Ezt a Don Juant, a rendező meghatározása szerint: «Tirso de Molina nyomán írta: majdhogynem Molière, meghintve egy kevés Mozarttal és da Ponte-val, valamint Georges Bataille-jal». Langhoff ebbe a változatba is – mint mindig – bevetett mindent, amit bevethetett magából, a színpadi apparátus minden pontján. Egy különös előadás, amelyet akár összegzésnek is vélhetünk” – írja az előadásról J.-P. Thibaudat kritikus.

 

IMG 0495

 

Vasárnap délelőtt közönségtalálkozóra került sor, amelyen Matthias Langhoff rendezőn kívül Hatházi András, Kató Emőke és Bodolai Balázs színészek, illetve Biró Eszter dramaturg válaszoltak Caroline Châtelet kritikus és a nézők kérdéseire. A vasárnapi előadást, amely egyben a fesztivál záróelőadása volt, záróünnepély követte a Parvis Saint-Jean épületében, éjszaka pedig visszaindult a társulat Kolozsvárra.


A Dijonban nagy sikerrel bemutatott Don Juan ünnepélyes vacsorája című produkciót ebben az évadban utoljára vasárnap, június 2-án du. 6 órától tekinthetik meg a kolozsvári színház nagytermében.

 

süti beállítások módosítása