Kultúra vagy üzlet a színház? - így látta egy kritikus 83 éve

Kritikusokat, színházigazgatókat és jogászokat kért fel 1930-ban a Nyugat, fejtsék ki véleményüket: intézménye-e a színház vagy üzleti vállalkozás. Ez alkalommal Kárpáti Aurél kritikus, író, költő kitűnő tanulmányát közölte tartalmi partnerünk, a Színigazdaság.

Részlet Kárpáti Aurél 'Thália és Mercurius' c. írásából:

A színház fejlődése nem éppen felemelő.

Valamikor kultusz volt. Isteni művészet, vallásos intézmény. Istenek kegyét kereste. Később csak egy istenét. Aztán alább adta s beérte földi hatalmasságokkal. Császárokkal és királyokkal, akik már kezdtek szemethúnyni az előtt, hogy Thália istennőnek egy kommerciális érzékű isten, bizonyos Mercurius nevű gyanus egyén udvarol. A múzsák templomából lassankint profán színház lett, majd frázis. Végül jött a demokrácia. A nép megistenülése és a művészet lezüllése - üzletté. A tömegek színháza, ahol a tömeglélektan törvénye parancsol. A kakasülőhöz való igazodás. Alázatos kiszolgálása a karzatnak, amely hiába van legfölül - furcsa ellentét, de nem egyetlen a színházban - a legalacsonyabb színvonalat jelzi,

Templom, színház, üzlet: ime a dióhéjba szorított evolúció.

 

Vadnai László: III. Konrád - Terézkörúti Színpad, 1930 (forrás: tbeck.beckground.hu)

(...)

A helyzet elég bizonytalan.

Mert hogy a színház nemcsak üzlet, hanem kultúrintézmény is: azt ma már szinte csak a kritika dokumentálja. Puszta létével. Egyszerűen azzal, hogy van. Hogy számontartja és méltatja a színház produkcióját, az előadást és az előadott darabot. Tudvalevően üzletről nem szoktak kritikát írni, csak reklámot. Mikor tehát a kritikus bírálattal tiszteli meg a színházat, tulajdonképpen minden más üzlet fölött álló kulturális rangját emeli ki és ismeri el. Más lapra tartozik aztán, hogy a mai színház kezdi magára nézve kényelmetlennek találni ezt a megtiszteltetést. (Az «előzetes» kritika ellen legutóbb elhangzott panaszokból eléggé kiérzett az «utólagos» bírálat ellen irányuló mellékzönge is.) A színház ma, amikor a rossz konjunktúra még a «művészi» tehertételnél is erősebben nyomja az «üzletet», feszélyezőnek érez minden kritikát, mert hiszen a kritika a dícséret mellett rendesen gáncsot is oszt. Éppen azért már alig csinál titkot belőle, hogy érdekeinek sokkal inkább megfelelne a független kritika leváltása - megfizetett kommünikével. Ez mindenesetre tisztábbá tenné az egész zavaros «üzlet, nem üzlet» problémát. Csakhogy...

Van itt valami, amiről nem lehet elfeledkezni. Mindaddig, amíg a színház írók műveit köti le s azokat színészekkel játszatja el, bármenynyire kapitalizálódott is különben: irodalmat és művészetet produkál. Értékeset vagy silányat, de irodalmat és művészetet, - ezen van a hangsúly. Már pedig irodalmi és művészeti termékek nem vonhatók ki a kritika ellenőrzése alól. Ami más szóval annyit jelent, hogyha a színház nyiltan is üzletnek deklarálja magát, - amíg «kultúrát» produkál, - kénytelen lesz eltűrni a nyilvános kritikát, akár tetszik neki, akár nem.

Gyakorlati szempontból nézve persze úgy is elképzelhető a dolog, hogy a színházi tőke egyszerűen megegyezik a laptőkével a fizetett reklámban s ezzel a független kritika teljesen megszűnik. Ám kérdés: hosszúéletű lehetne-e egy ilyen egyesség? Aligha. Az ujság csakhamar rájönne arra, hagy a szabad bírálat jogának feladása számára megfizethetetlenül rossz üzlet. A színház viszont arra, hogy a legjobban fizetett, legékesebb jelzőkkel megspékelt kommüniké sem ér annyit, mint akár a legkeményebb kritika. Hogy miért? Mert az előbbinek nincs, az utóbbinak pedig van hitele a közönségnél. Így hamarosan felbomlana a kívánatosnak igérkezett üzlet, nem is szólva arról, hogy a kritika létének elvi alapját ez a praktikus lehetőség egyáltalán nem érinti.

 

(...) 

 

A teljes írás a Színigazdaság.hu-n olvasható.