A Bolha a fülbe látványvilágáról - Villáminterjú Balla Ildikóval

Balla Ildikó díszlet- és jelmeztervező húsz évvel ezelőtt Kassán dolgozott együtt először Vidnyánszky Attilával a Bolha a fülbe című darabban. Most újra közösen készültek a Bolhára, amit a 13. POSZT versenyprogramjába is beválogattak. Kozma András interjúja.

 A bolha a fülbe című előadást június 7-én és 8-án láthatta a közönség a 13. POSZT-on.

– A Bolha a fülbe című darabhoz pályája során többször is visszatért, az előadást rendező Vidnyánszky Attila mellett díszlet- és jelmeztervezőként végigkísérte a darab különféle transzformációit. Milyen „művészi evolúción" esett át ez a darab a hosszú évek során?

– Vidnyánszky Attila négy alkalommal rendezte meg ezt a darabot, ebből én háromszor dolgoztam vele, egyszer díszlet- és jelmeztervezőként, később – az Új Színházban és most, Debrecenben – csak jelmeztervezőként. Még a 90-es években Kassán állítottuk először színpadra – ott én terveztem a díszletet is –, és már akkor mind a ketten úgy gondoltuk, hogy nem egy szokásos, kispolgári környezetet szeretnénk megmutatni, hanem egy sokkal abszurdabb világot akarunk ábrázolni. Ezt a darabot jellemzően polgári miliőbe helyezik, így viszont a Feydeau által megírt színdarab dinamikája nem igazán érvényesül. Én amúgy sem szeretem az ajtókat és az ablakokat a színpadon, úgy érzem, a használatuk unalmas, és lassítja a színészi játékot. Ezért a kassai előadás díszletének egyik alapmotívuma volt, hogy nincsenek ajtók, minden tér könnyedén átjárható, ennek következtében a cselekmény sokkal jobban fel tudott pörögni, akár az irreálisan abszurd végletekig. Ez a fajta térkezelés már a főiskolán is jellemző volt rám: harmadéves koromban, például, egy olyan díszletet terveztem a Lear királyhoz, amelyben a mocsarat egy sajátos deszkarendszer jelenítette meg, középen pedig mindössze egy trónszék állt.

Fotó: csokanaiszinhaz.hu

– Rendező és tervező viszonya egy előadás létrehozása során mindig sajátos, törékeny munkakapcsolat. Mennyire rendeli alá a saját elképzeléseit a rendezői akaratnak?

– Én többször dolgozom jelmezekkel, mint díszlettel, de mindkét esetben nagyon fontos, hogy tervezőként a vizuális elképzeléseim ne menjenek szembe a rendezői koncepcióval, hanem inkább segítsék, kiegészítsék azt. Persze, az ember azért mindig igyekszik otthagyni művészetének sajátos kézjegyeit az előadáson, és sokszor egy markáns vizuális megoldás jelentősen befolyásolhatja a rendezés vagy a színészi játék jellegét. Én nem a valóság realista utánzására törekszem, hanem egy olyasféle művészi stilizációra, ami Vidnyánszky Attila előadásaival nagyon jól összecseng. De bárkivel is dolgozom, úgy tekintem, hogy a rendező irányítja a folyamatot, így nekem nagyon fontos, hogy minél jobban megismerjem a gondolkodását, rá tudjak hangolódni a világára. Ám a jelmezek megtervezésénél és kivitelezésénél legalább ennyire fontos az egyes színészek karakterének, tulajdonságainak megismerése. Erre érdemes időt szánni, ezért ott vagyok az olvasópróbán, figyelem a privát mozgását, a viselkedését, a büfében vagy más természetes élethelyzetben. Ezáltal látom, hogy milyen eszközöket használ, milyen gesztusok jellemzők rá. Így olyan ruhát tudok ráadni, ami segíti őt a színpadi játékban, és lehetővé teszi, hogy azonosuljon a jelmezével.

– Mi a különbség az első, kassai és a mostani, debreceni változat között?

– A kassai előadás idején mind a ketten nagyon fiatalok voltunk és a színházi pályánk elején tartottunk. Így hát valami újat, merészet akartunk létrehozni, kísérleteztünk, kerestük a színházi formanyelvünket. Visszanézve az akkori előadás fotóit, persze látom, hogy azóta azért sokat tanultam a szakmáról, Attila is továbbhaladt a maga útján, de sok gondolat és megoldás, amit ott használtunk, úgy gondolom, máig érvényes, és része lett a debreceni változatnak is. Ám korábbi nyers, formabontó kifejezőeszközök helyett most inkább a kifinomult látványvilág a jellemzőbb, amelyben a színek egy nosztalgikusabb világot idéznek, kiegészülve rengeteg új jelmez és kellékötlettel. Így a szórakoztató komédia egy kicsit komolyabb, mélyebb üzenetet is tud közvetíteni – hiszen nem véletlen, hogy Feydeau-t az abszurd dráma előfutárának is tekintik.

Szerző: Kozma András