Bodrogi Gyula POSZT-díszvendég - Tisztelgés és tárlat

Június 8-án nyílt meg a 13. POSZT keretében a fesztivál díszvendégének, Bodrogi Gyulának tisztelgő kiállítás, Gajdó Tamás színháztörténész válogatása a Palatinus Hotel volt sörözőjében. Összeállításunkat annak ajánljuk, akinek nincs módja megtekinteni, vagy aki még többet látna, olvasna. Fogadják szeretettel a Színház.hu Bodrogi tárlatát.

Bodrogi Gyula pályájáról röviden:

Bodrogi Gyula pályáját néptáncosként kezdte, 1951–1954 között a SZOT együttes szólótáncosa volt. 1954-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanulója lett. 1958-ban szerzett diplomát. 1958–1982 között a József Attila Színház tagja volt.1975 óta a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. 1982–2001 között a Vidám Színpad művészeti igazgatója és rendezője volt. 2002-ben a Vidám Színpad örökös tagjává választották. 2002-től szabadfoglalkozású. 2003-tól a Nemzeti Színház művésze.

A Fidelio-n friss interjút olvashatnak a Nemzet Színészével.

Bodrogi Gyula szavaival:

Gyermekévek: A háborút még emlékeimben sem szeretem. Egyre megtanított az az időszak: az éhezéssel engem nem lehet meghatni, mert eleget éheztem. Sosem felejtem el: egyszer a szomszéd gyerek kijött a ház elé, egy karéj kenyér volt a kezében. Nem tudom mivel lehetett megkenve, talán zsírral. Sose voltam irigy, de akkor bementem a lakásba, és elkezdtem sírni, mert annyira éhes voltam. A szüleim kérdezték, mi bajom van, aztán hosszas kérlelés után elárultam. Erre a nagymamám és az édesanyám elmentek, egy egész laktanya összes szennyesét kimosták, kivasalták, ezért kaptak fél kiló kenyeret, és egy darab szalonnát. Mindezt azért tették, hogy az öcsikének másnap adhassanak zsíros kenyeret. Egyébként tényleg nem volt ennivalónk. Volt, hogy napokig nem jutottunk élelemhez. Gyerekként állandóan terepszemlét tartottunk a szétbombázott városban. Egy lelőtt benzinkút romjai alatt találtam egy láda kandiscukrot. Hazavittem, és jó darabig mindenkinek jutott egy kis darabka kandis cukorka egész napra. A nagymamám esténként lefekvés előtt még kettétörte a saját kis cukordarabkáját, és odaadta nekem, meg a nővéremnek. A mai napig nem tudom megfejteni, hogyan maradt így életben, hiszen ő nem evett, de nagy varázsló volt.

Tánc: Három éven át reggeltől estig roptam a táncot a SZOT-együttesben. A legsötétebb ötvenes években. Ha a kortársaim az akkori idők szörnyűségeiről mesélnek, mélyen lapítok, mert én csak arra emlékszem, hogy egyfolytában táncoltunk, énekeltünk, krumplicukrot ettünk, tejet ittunk.

Kezdet: Állandóan mondták, hogy nekem milyen könnyű, mert a fővárosban maradhattam. Erre válaszoltam én, hogy mit hülyéskednek, a József Attila vidéki színház Pesten. És ez tényleg azzal járt, hogy zenés komédiától drámáig bármit játszhattunk. Amikor drága apám megnézte az előadásokat, utánuk soha nem mondott semmi mást, mint hogy "csak vigyázz, nehogy utánozd a Darvas Ivánt. Sinkovits Imre nagyon jó, de neked másnak kell lenned." Színésznőket utánoztam, mert azon nehezebben kaphattak rajta. Figyeltem Komlós Jucikát, Dajka Margitot. Vagy például azt az álnaivitást, amelyet Mészáros Ági tudott a színpadra hozni. (...) Két hónap fölért három főiskolával. Akkoriban a színházban a közönség és a színész volt a legfontosabb. Később minden megváltozott. Azt láttuk, hogy Picasso van a világon egy, nálunk negyvennyolc. Peter Brookból volt a világon egy, nálunk lett belőle hetvenkettő.

Hatezer: Fiatalon 1500 forint volt a havi fizetésem, ezért 300 előadást játszottam a színházban. Majd Endrődi Kálmán bácsi, idős színészkolléga elvitt fellépni az éjszakába, a Béke Szálló kupolatermébe. A színházi előadások után esténként még ott léptem fel. Eltelt az első hónap, és mentem a pénztárba a fizetésemért. Akkoriban még csak százasok voltak, a pénztáros hölgy elővette a százasokat, ás elkezdte hosszan számolni. Nem is értettem, hogy mi történik, mert hatezerig meg sem állt. Aláírtam a fizetési papírt, megköszöntem, de a recepció előtt leültem, gondoltam, úgyis mindjárt jönnek, és mondják, hogy adjam vissza, mert tévedésből többet adtak. Majd megérkezett Kálmán bácsi, és kérdezte, megkaptam-e a pénzt. Mondtam, hogy igen, de képzelje, hatezer forintot adtak. Mire ő: nem jár több... Miután ezt kimondta, már ott sem voltam, azonnal nekivágtam a Körútnak. Szerintem mindet elköltöttem örömömben.

Előadás előtt: Minden előadás előtt a mai napig elismétlem: "Édes Istenem, segíts meg, hogy jól érezzem magamat".

Idegek: Színészként időnként azt gondolom, jobban tudom, hogyan kell eljátszani egy szerepet, mint a rendező. Persze egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy nekem van igazam, de szeretem azt hinni, hogy igen, és olyankor felmegy a pumpa. Pikírt és gonoszkodó leszek. Aztán félóra múlva megnyugszom. Abszolút élhető idegekkel rendelkezem. A színházban időnként vannak kisebb kirohanásaim, de a hétköznapokon, a civil életben nyugodt ember vagyok. Épp ma beszéltem Törőcsik Marival. Mesélte, hogy a minap szóba kerültem náluk, és emlegetett, hogy a Bodroginak milyen különleges képessége van. Tudniillik, ha vészhelyzet van, halálos nyugalom fog el, és képes vagyok a megoldásra koncentrálni. Ezért mindig meg is találom azt.

Képesség: A semmittevéshez, a vízparti láblógatáshoz, napozáshoz valóban nincs képességem. A vadászat azonban egészen más élmény. Az sem baj, ha órákig nem látok vadat. Teljesen leköti a figyelmemet a környezet, igyekszem mindent rögzíteni az agyamban, hogy ha lőni kell, azt a lehető legkörültekintőbben tehessem meg. Még az elején próbálkoztam azzal, hogy premier előtt magammal vittem a forgatókönyvet, gyorsan rájöttem azonban, hogy semmire sem megyek vele. A csönd és a nyugalom azonban igazi melegágya a kiváló gondolatoknak.

Egy pálinka: Ha játszom vagy vezetek, sosem iszom alkoholt, rá sem nézek. A vadászaton éppen haza indultam, mikor odajött valaki egy kis pálinkával. Teljesen elfelejtkeztem az esti előadásról. A csip a fejemben emlékezett minden játékra, de egy szóra sem. Pánikba estem, Léner Péter igazgató azonban azt mondta: gyerekek, adjatok neki egy példányt! És a közönség minden poénon nevetett. Később kiderült, szinte bele sem néztem, régi példányt kaptam, én pedig a rendes szöveget mondtam. Nagyon megijedtem, az előadás után jöttem csak rá: a pálinka volt a gyilkos. Hazáig szavaltam és mondtam a szerepeimet.

Igazgatás után: Tulajdonos voltam a Kht-ban, amely a Vidám Színpadot üzemeltette, és jött a Fővárosi Közgyűlés vizsgálni a színház helyzetetét. Le kellett mondanom a részemről, hogy tovább tudjanak lépni. Soha nem felejtem el: egy fehér asztalnál ültünk, és mondtam, hogy nem írom alá a lemondó nyilatkozatot. De nagyon kértek, hogy tegyem meg, mert mindjárt napirendi pont lesz a teátrum. Erre azt feleltem, ha a társulatban lévő 12-13, számomra fontos emberre vigyáznak, akkor aláírom. Hiszen ezeket a színészek én vittem oda, felelősséget éreztem értük. Kezet nyújtottak, letették a nagyesküt. Jött a napirendi pont, már nem voltam tulajdonos, három hónappal később pedig mindenkit kirúgtak… Amikor abbahagytam a Vidám Színpad igazgatását, azonnal csöngött a telefonom. Marton László hívott, és Léner Péter, Balázsovits Lajos, Jordán Tamás, hogy menjek hozzájuk játszani. Nekik köszönhetem, hogy átmenet nélkül visszakerülhettem a pályára. Meg másik két rendezőnek, Alföldinek és Valló Péternek. Mikor megkaptam a Nemzet Színésze elismerést, azt éreztem, ennél többet nem lehet elérni, csak megszolgálni.

Az ügynök halála: Amikor Alföldi rendezésében a Kabaré című musicalben játszottam, két jelenet közötti szünetben odajött hozzám a Robi, és azt kérdezte: "Tudod, mit kellene neked eljátszanod? Az ügynök halálát." Amint hazaértem, azonnal levettem a könyvespolcról a darabot. Gyorsan elolvastam, és az volt az érzésem, hogy ezt személyesen nekem írták, csak eddig nem vettem észre. Aztán el is játszhattam a címszerepet.

Süsü: Olyan is volt, hogy beszélgettem egy barátommal a villamosmegállóban, és állt mellettünk egy mama a 4-5 éves kislányával. Egyszer csak a kislány otthagyva a mamáját, odarohant hozzám: „Te vagy a Süsü!”

Rendező: Minden próba: drukkos, koncentrált premier – ezt tudja az igazi rendező felidézni. Ha féldíszletek közt is forró a légkör: ezt a színészek magukban nem tudják megteremteni, belép még egy főszereplő, az író. De az író számtalan szerepet ír, a rendező feladata az összes szerepet élvezni; az epizódot is a főszereppel azonos hőfokon, elsőrangúan, óriási lelkesedéssel. Mindegy, hogy hallgatag vagy harsány, szellemes vagy szellemtelen, jópofa vagy goromba. Mindegy, hogy a színészektől várja, vagy ő adja a kulcsot. Hogy elfogadja az ötleteket, vagy sem. Az a cél a próbán: színházi előadáson veszek részt, nagyon jól szerepeljek. A próba a színház igazi művészete, alkotóművészete, az előadás magas színvonalú reprodukálása. Ez alkotás. A shakespeare-i vagy shaw-i értelmű „szó” magától nem kel életre, csak az alkotó délelőttökön. Ebben az alkotó légkörben gyűlölet van és szerelem. A szobrász is az első nyolc centit keserves teherrel veri le, s az utolsó egy centi a szerelmes finomság.

Néző: Kétféle ember van, az egyik jár színházba, a másik nem. Aki jár, az mindenfelé elmegy, ahonnan jó előadásnak veszi hírét, még akkor is, ha van egy-két törzshelye. (...) Meggyőződésem, és hatvan éve rendíthetetlen tapasztalatom, hogy a közönség nem tudományos ismeretanyagért megy színházba, nem dolgozni, hanem szórakozni. Különös, hogy a magyar nyelv csodálatos gazdagsága dacára a szórakozás a könnyed kacarászás szinonimájaként épült be a köztudatba, hogy zenés, kabarészerű dolgok élvezetét értjük rajta. Életem nagy színházi szórakozásai nem zenés darabokhoz kötődnek, hanem a Hamlethez, a Pygmalionhoz... A másik: minden alkotó emberben felmerül az igény a kísérletezésre, arra, hogy másképp kéne ezt vagy azt kipróbálni, megfogalmazni; bennem is volt ilyen vágy ifjúkoromban, és ez tökéletesen rendjén van. De mindennek megvan a maga helye. Ugye, azt sem szeretjük, ha kísérleti stádiumban lévő gyógyszert adnak be a betegnek. Nagyszínpadon, több száz néző előtt nem kell kísérletezni, mert ők színházi előadást szeretnének látni, nem színházi kísérletet. Ha azt írom ki, hogy a produkció egy színházi kísérlet, csomó ember lesz rá kíváncsi - de ezt kötelező bejelenteni. (...) A jó színház együtt játszik a nézővel. Az a színház, melynek hitvallása, hogy a közönséget nem lehet eléggé lenézni, rossz színház. És nemcsak hogy rossz, óriási tévedésben van. Egy jó előadás rajongói között éppúgy akadnak egyetemi tanárok, mint házmesterek. Ez a színház csodája.

Van bal- és jobboldali színház?: Igazgató lehet, hogy van. De hova soroljuk Shakespeare-t, Csehovot, Madáchot? A színházzal óvatosan kell bánni, a bizonytalanság, az ellenségeskedés légköre megfojtja. A színház tükörkép a máról. Mindent kifejez rólunk.

Minél szabadabban: A Szovjetunió idején azt mondták, a nagy földeket mélyszántással fel kell szántani. Mire nálunk még a nagy nehezen megkötött alföldi homokot is mélyszántással szántották fel. Ezt így nem lehet! Biztosan van olyan pályázat, ahol van értelme a kiírásnak, ahol a beadott anyagok tanulmányozásával valóban meg tudjuk állapítani, melyikkel kerülünk közelebb a kívánt eredményhez. A színház nem ilyen terep. Itt ki kell nevezni az igazgatót. Meg mi az, hogy lejárt a mandátuma? Az járjon le a parlamenti képviselőknek. Fodor Imre huszonöt éven át csinált színházat a József Attilában, és a színház egyre jobb lett. Mikor először játszottam itt, még elmozdítható székek voltak a nézőtéren, ha az emberek nem láttak, odébb tették az ülőhelyüket. Jól néztünk volna ki, ha félig vakolt épületnél kijelentik, na, lejárt a mandátuma. Vannak dolgok, amiket keverünk, és mindenre vonatkoztatni akarunk. Magukra a színházakra sem lehet egységes szabályozást elfogadni. Mert minden színház egyéniség. Van, ahová azért megyek, mert klasszikus előadást szeretnék nézni, máshová épp azért, mert arra nem vagyok kíváncsi, és az érdekel, hogyan csavarják ki az alapanyagot. És minél szabadabban ki tud bontakozni az egyéniség, annál jobb a színház. Azért, hogy minél többeknek jusson ki az életében egy kis igazgatás, nem érdemes tönkretenni mindent.

Politika és a Színes Csokornyakkendősök Pártja: Maradjon magunk között, de garantálom, ha komolyan elkezdenék politizálni, és hivatalosan beiktatnám az SZCSP-t, meg is nyernénk a választásokat. Én viszont irtózom a politikától. Annak idején poénból alapítottuk meg a pártot a tévében. Abban az időszakban, amikor minden bokorban született egy párt. Hamar népszerűek lettünk, mindenki be akart lépni, mert az indulónk szövegében is benne volt, hogy nálunk nincs pártgyűlés, és tagdíj sem. A jelszavunk pedig az volt, hogy jó lé nélkül nincs jólét… (nevet) Elárasztottak levelekkel, hogy jegyeztessük be hivatalosan is a pártot, hogy tudjanak ránk szavazni. Na akkor hagytam abba… De ebből is látszik, hogy az emberek már akkor is arra vágytak, hogy valami jó dolog történjen, pedig ez bőven a kilencvenes évek elején történt.

Dagály: Amióta kitalálta valaki Indonéziában, hogy a tengerparti homokra kitűnően lehet festeni, azóta minden homokfestő belekalkulálja a rajzba a dagályt, amely a képet naponta elmossa. Aki a homokba fest, az számol a dagállyal. Nem bánja, sőt élteti. Különben vászonra festene. Számára a dagály hozzátartozik a képhez. Aki kíváncsi rá, annak még a dagály érkezése előtt meg kell néznie, különben soha többé nem láthatja. Az előadás végén lehulló függöny – a dagály. Másnap újra új képet kell festeni. Ez szomorú és gyönyörű egyszerre. Hogy alkotó? Hogy nem alkotó? Művészet-e vagy sem? Nem tudom.

Fejfájás: A színpadon olyan dolgokat tudok megcsinálni, amikhez a civil életben hozzá sem kezdenék. Darvas Iván jegyezte meg egyszer: ha fájt a feje, alig várta, hogy felmenjen a színpadra, mert ott egyből elmúlt minden baja. Azért is jó a színészet, mert az ember mindig másfajta szerepeket játszik, így a szakma miatt nincs ideje beleöregedni az életbe.

Játszani: A mai napig nem dolgozni, hanem játszani megyek be esténként.

Szenvedély: A szenvedélyem maga az élet.

A POSZT ideje alatt Bodrogi Gyula főz is, ő lesz a „Víg” Fregatt Arizona Pub mesterszakácsa 10-én, 17:00-tól!

A Fidelio-n interjút olvashatnak a Nemzet Színészével.

Forrás: OSZMI, Nők Lapja, Színház, Népszava, Népszabadság, Heti Válasz, melyinterjuk.hu, Színház.h, stb.