Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepli a következő szezonban a Wuppertali Táncszínház, amely alapítója, a néhai Pina Bausch előtt tiszteleg jubileumi programjával.
Az együttes négy éve dolgozik a világhírű táncművész és koreográfus nélkül, és ez lesz az első jubileum, amelyet nélküle ünnepelnek.
A következő évadra tervezett 130 fellépés java része a Pina Bausch előtti tisztelgésről szól majd: a nevét viselő programmal nemcsak Wuppertalban, hanem Düsseldorfban és Essenben is vendégeskedik a színház.
"Negyven év már ok az ünneplésre, még akkor is, ha Pina Bausch már nincs velünk" - mondta Robert Sturm, a társulat egyik vezetője.
A 2013-2014-es évadban Bausch művei közül 15 szerepel a repertoáron, amelyet filmes program, kiállítások, koncertek, workshopok és installációk egészítenek ki.
Az évad során a New York-i Juilliard School növendékei is fellépnek, csakúgy, mint az esseni Folkwang Schule hallgatói. Pina Bausch ebben a két intézetben tanult.
Az évforduló alkalmából Wuppertalban vendégeskedik majd Bausch több pályatársa, köztük William Forsythe, Anne Teresa De Keersmaeker és Robert Wilson.
Forrás: MTI