Az Átriumba is beköltözik ősszel az Operettszínház

A Budapesti Operettszínházban a 2013/2014-es „Világsikerek útján” évadában többek közt látható lesz 10 alkalommal a Ghost, illetve a Csókos asszony felújítása, emellett új játszóhelyet is avatnak ősszel.

Mi muzsikus lelkek, Most, amikor minden virág nyílik, Gyere, te nímand!, Éjjel az omnibusz tetején – mind jól ismert, örökzöld  slágerek. A közös bennük az, hogy mind Zerkovitz Béla legismertebb operettjében, a Csókos asszonyban hangzanak el, amely most megújul az Operett színpadán. Az alkotók azt ígérik, a fülbemászó dallamok mellett kitűnő színészek, remek táncok, humor és kacagás, és természetesen egy remek történet teszik majd még élvezetesebbé a darabot! Az előadás a Thália után most nagyszínpadon, az Operettszínházban éled újra, október 11-én, Huszti Péter, Bordás Barbara, Dancs Annamari, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Peller Károly, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Peller Anna, Faragó András és Jantyik Csaba szereplésével. A Csókos asszonyt Böhm György rendezi.

 

EDV 9205

 

Az első bemutatóig is számos sikerelőadást láthatnak a nézők szeptemberben és októberben az Operettszínházban. Az évad a már klasszikussá vált Rómeó és Júliával kezdődik szeptember 13-án, majd a következő hétvégén, 20-21-én rendezik az immár hagyományos, szezonnyitó Pesti Broadway Fesztivált. Ősszel visszatér a mostani szezon utolsó premierje, a Ghost, a musical eredeti verziója. 1990-ben mutatták be a darab alapjául szolgáló világhírű, nagysikerű, többszörös Oscar-díjas filmet, Patrick Swayze, Demi Moore és Whoopi Goldberg főszereplésével. A jól ismert figurákat most Dolhai Attila, Kerényi Miklós Máté, Vágó Bernadett, Muri Enikő, illetve Szulák Andrea és Peller Anna keltik életre, és olyan kollégáik is színpadra lépnek, mint Mészáros Árpád Zsolt, Szabó Dávid, Németh Attila, György-Rózsa Sándor, Szabó P. Szilveszter, Brasch Bence, Földes Tamás és Józsa Imre.

 

EDV 0006

 

Az első két hónapban megtekintető még a jelenlegi évad bemutatói közül a 8-108 éves korosztálynak ajánlott családi rockoperett, az Ördögölő Józsiás és Ábrahám Pál remek slágerekkel teli, teltházakkal futó Viktória című operettje, de ismét műsoron lesz A Csárdáskirálynő, az Elisabeth, a Veled, Uram!, a Rebecca, a Lili bárónő és a Jövőre, Veled, Itt!
 Október 24-én a Magyar Operett Napját nagyszabású gálával ünnepli a Budapesti Operettszínház, és szintén októberben új játszóhelyet is avat - az Átrium Film-Színházban lesz a bemutatója márciusban az Amerikai komédia című zenés játéknak, de a teátrum állandóan teret ad színészei önálló estjeinek, zenés beszélgetéseknek az Operettsztárok Budán sorozatban - elsőként Kerényi Miklós Máté és a Budapest Folk Jazz Band koncertjére és Mészáros Árpád Zsolt zenés talk-show-jára kerül sor októberben.
 
 
Forrás:Operettszínház.hu
Fotó: Éder Vera

süti beállítások módosítása