Kevés fizetés, pozitív visszajelzések - évadzáró Zalaegerszegen

Az elmúlt évadban csaknem 70 ezer néző előtt több mint 270 produkciót mutatott be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulata, az előadásokra több mint tízezren váltottak bérletet - közölte a társulat pénteki évadzáró ülésén Besenczi Árpád igazgató.


A színház bevétele meghaladta a 96 millió forintot. Az igazgató szerint a nézők pozitív visszajelzéséből és a kritikai észrevételekből is arra lehet következtetni, hogy jó évadot zárt a színház. Példaként említette, hogy April de Angelis Zalaegerszegen bemutatott Színésznők című színművét meghívták a Pécsi Országos Színházi Találkozóra (POSZT), a Made in Hungária premierjén állva tapsolt a közönség, és nagy sikere volt több előadásnak is.


Besenczi Árpád azt mondta, hogy elégedett a társulat munkájával, de kitért arra is, hogy a művészek, a színház dolgozói "nagyon nehéz gazdasági helyzetben kevés fizetésért dolgoznak".

 

szinesznok - hevesi

Színésznők (Fotó: Umberto Pezzetta)

 

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere megerősítette: a város vezetése mindent megtesz azért, hogy jövőre is rendelkezésre álljon a működéshez és a színvonalas előadásokhoz szükséges összeg. Emlékeztetett arra, hogy a korábbi években a színház fenntartása 60-40 százalékban megoszlott a megyei és a városi önkormányzat között, tavaly viszont 100 százalékban Zalaegerszeg önkormányzata lett az intézmény fenntartója. Az átalakult finanszírozás miatt idén a megye már nem tudta biztosítani a támogatást. Az önkormányzat sikeres pályázattal 60 millió forint állami támogatást juttatott az intézménynek, de erre az összegre jövőre is szükség lenne.

 

Az alpolgármester az MTI kérdésére elmondta: az elmúlt évadokban jelentős megújulás történt, új vezetése van a színháznak, új művészeket szerződtettek a társulathoz. A bérletesek számának növekedése, a közönség pozitív visszajelzése azt bizonyítja, hogy az önkormányzat jól döntött, amikor a reform, a megújulás mellett tette le a voksát - hangsúlyozta Balaicz Zoltán.

 

 

Az évadzáró ülésen ismertették a jövő évad műsortevét is. Az első bemutató a Csíksomlyói passiójáték lesz, novemberben magyarországi bemutatóra készül a társulat: Szálinger Balázs zalai származású szerző Köztársaság című drámáját Székelyudvarhelyen ugyan már bemutatták, de hazai színpadon először láthatja a közönség. Ugyancsak a nagyszínpadon mutatják be A muzsika hangja című musicalt és Szép Ernő a Vőlegény című komédiáját. Műsorra tűzik a Madách Színház musicalpályázatán 2010-ben díjat nyert Csoportterápia című előadást is, az évad utolsó produkciója pedig a Svejk című komédia lesz. Az ifjúsági darabok közül Novák János zenéjével és Horváth Péter átiratában az Emil és a detektívek című zenés játékot mutatják be, az interaktív játékba a gyermekeket is bevonják.


A stúdió házi színpadán a Vaknyugat című színművet mutatják be, a "tantermi deszka" elnevezésű középiskolás színházi programsorozatban pedig Tasnádi István Cyber Cyranója, az ismert mű 21. századi változata kerül színre. Az előadással egybekötött beavató programban a diákokat érintő aktuális problémákat dolgozzák, a darabban a modern technika eszközeit, például laptopokat is használnak.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása