Régi helyén kezdi nyári idényét a Kőszegi Várszínház

Véget ért a felújítás, "visszafoglalta" a kőszegi Jurisics-várat a várszínház, amely első idei nyári szabadtéri előadását szombaton tartja a várudvaron.


Louis Velle Randevú Párizsban, avagy szenteltvíz és kokain című darabját a Fogi Színház előadásában láthatja a közönség Csala Zsuzsával, Harsányi Gáborral és Beleznay Endrével a főbb szerepekben - mondta Pócza Zoltán, a várszínház igazgatója szerdán az MTI-nek.


Kifejtette, hogy idén is szeretnék megmutatni a magyar szabadtéri színjátszás sokszínűségét, műfaji sokoldalúságát. A Kőszegi Várszínház repertoárjából kiemelkednek az új előadások, ősbemutatók, amelyek évtizedek óta a kőszegi nyári várszínházi játékokon formálódtak.

 

jurisics vár


Idén a Szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal közös produkcióban jön létre a Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése című előadás, amelyet kifejezetten a felnőtt nézőknek ajánlanak. A színház nagyszínpadi, önálló bemutatója idén Goldoni A kávéház című vígjátéka lesz sok zenével, amelyet a nyár során nyolc előadásban tekinthet meg a közönség.


A Gergye Krisztián Társulat és a Kőszegi Várszínház közös koprodukciójában kerül színre a Raped Europeans című produkció és a közönség kérésére hozzák vissza az évadba a HOPPart 2010-ben sikert aratott Hajrá Háry! című előadását - sorolta az igazgató. Az új előadások mellett vendégjátékban lesz látható a Randevú Párizsban, a Jézus Krisztus Szupersztár, a Hyppolit, a Könnyű préda és Johann Strauss A denevér című operettje is.


A Kőszegi Várszínház szabadtéri előadásai július végéig tartanak, a részletes program és a kezdési időpontok a város honlapján találhatók.

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása