POSZT 2013 - Itt a gála-tárlat

Szombaton gálaest zárta a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozót. Az idei POSZT díjaiért hat vidéki, négy fővárosi és két határon túli előadás versengett. A nyerteseket és a gála képeit mutatjuk be fotósorozatunkban.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Vígszínház Bertolt Brecht: Jóembert keresünk című produkciója lett a legjobb előadás a 13. Pécsi OrszágosSzínházi Találkozón (POSZT), ahol a legtöbb elismerést az Örkény István Színház művészei vehettek át a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten.
A szakmai zsűri által a legmagasabbra tartott, Michal Dočekal rendezte győztes darabban játszott a legjobb női főszereplőnek járó és a közönség zsűri díját egyaránt elnyerő Eszenyi Enikő.


A budapesti Örkény István Színház Henrik Ibsen: Peer Gynt című előadásához négy díj kapcsolódik: a legjobb férfi főszereplő Polgár Csaba lett, a legjobb jelmezért járó kitüntetést Nagy Fruzsina, a különdíjat Matkó Tamás kapta az darab zenéjéért, a legjobb dramaturg pedig Gáspár Ildikó lett, akinek ezzel együtt a budapesti Nemzeti Színház Heinrich von Kleist: Amphitryon című produkciójában végzett munkáját is elismerték.
A Proton Színház, valamint a Trafó Kortárs Művészetek Háza John Maxwell Coetzee - Mundruczó Kornél: Szégyen című előadása két díjat jegyez: a legjobb rendezőnek járót Mundruczó Kornél, a legjobb díszletért odaítélhetőt Ágh Márton kapta.


A bírálók szerint a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Székely Csaba: Bányavakság című darabjában játszott a legjobb női mellékszereplő, Nagy Dorottya és a legjobb férfi mellékszereplő, Bányai Kelemen Barna.
A színész zsűri döntése alapján a legjobb férfi alakítás a kaposvári Csiky Gergely Színház Martin McDonagh: Vaknyugat című produkciójában szerephez jutó Hunyadkürti György, a legjobb női alakítás a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház April de Angelis: Színésznők című előadásában játszó Ecsedi Erzsébet nevéhez fűződik.
A legjobb 30 év alatti színész díját Lovas Rozi és Tenki Réka kapta. Előbbi a Miskolci Nemzeti Színház Tennessee Williams: A vágy villamosa című darabjában, utóbbi a Nemzeti Színház Heinrich von Kleist: Amphitryon című produkciójában nyújtott kiemelkedőt.
A szakmai zsűrit Dobák Lívia dramaturg, Füzér Anni tervező, Gyöngyössy Katalin színész, Jászay Tamás kritikus, Nagy Viktor rendező, Zalán Tibor drámaíró és Pawel Szkotak, a poznani színház művésze, rendezője alkotta.


A színész zsűri tagja Egri Márta, Haumann Péter, Tóth Auguszta volt, a közönség zsűriben Kozma Károly értékesítő, Pankász Balázs egyetemi oktató és Tölcsér Valéria tanár kapott helyet.


A látogatókat a versenydarabokon kívül 29 helyszínen 148 úgynevezett off-programra is várták. Az érdeklődés nagy volt, a produkciók döntő többsége telt ház előtt zajlott.

 

A POSZT-gáláról képekben:

 1

1. Réthly Attila rendező osztályának műsora várta a vendégeket a gálaesten. A Kabaré című előadásuk dalait mutatták be.
2 
2. Spilák Klára, a POSZT sajtósa volt az est házigazdája Lévai Balázs műsorvezetővel.
 3
3. Oláh Gergő a POSZT első hivatalos dalát énekelte.
4 
4. Domokos Zsolt a Konferanszié szerepében lépett fel.
 5
5. Kőhalmi Andrea és...
 6
6. .... Stenczer Béla a POSZT ügyvezetői nyitották meg a gálát.
7 
7. Gonda Kata Sally Bowles dalait énekelte.
8
8. Ecsedi Erzsébet a színész zsűri díját nyerte a legjobb női alakításért.
9
9. Hunyadkürti György a  színész zsűri díját nyerte a legjobb férfi alakításért.
10
10. Spilák Klára és Lévai Balázs
 11
11. Móga Piroska, Gonda Kata, Fábián Szabolcs
12 
12. Fábián Szabolcs, Móga Piroska
13 
13. Fábián Szabolcs
14
14. Hajmási Dávid, Mózes András, Fábián Szabolcs, Borsányi Dániel
15
15. Lovas Rozi és ....
16
16. ... Tenki Réka nyerték a legjobb 30 év alatti színész Fidelio-díját.
17
17. Szvetynik Kata, Borsányi Dániel, Pallagi Melitta
18
18. Domokos Zsolt, Gonda Kata, Móga Piroska, Szvetynik Kata
19
19. Eszenyi Enikő nyerte a közönségzsűri díját és a legjobb női alakítás díját.
20
20. Fellépett a Talamba Ütőegyüttes.
21
21. Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója díjat adott át.
22
22. Gáspár Ildikó lett a legjobb dramaturg.
23
23. Nagy Fruzsina lett a legjobb jelmeztervező.
24
24. Ágh Márton lett a legjobb díszlettervező és Mundruczó Kornél a legjobb rendező. Díjaikat Büki Dóra, a Proton Színház ügyvezetője vette át.
25
25. Mózes András
26
26. Pallagi Melitta, Móga Piroska, Gonda Kata, Mózes András, Szvetnyik Kata
 27
27. Bányai Kelemen Barna kapta a legjobb férfi mellékszereplő díját.
 28
28. Nagy Dorottyáé lett a a legjobb női mellékszereplő díja.
29 
29.
30 
30.
31 
31. Polgár Csaba a legjobb férfi főszereplő díját nyerte el.
 32
32. Borsányi Dániel és Szvetnyik Kata
33
33. Szvetnyik Kata
35
34. A legjobb előadás a Vígszínház Jóembert keresünk című darabja lett.
34
35. Domokos Zsolt és Páva Zsolt, Pécs polgármestere
36
36. Gonda Kata
37
37. A Réthly-osztályosok
38
38. Szirtes Edina Mókus
 
foto.szinhaz.hu
fotó: Tóth Berta, Czupi Dániel
 
 
 Színház.hu
 
 
 

süti beállítások módosítása