Mesemusicallel, zenés mesejátékokkal, komédiával, operettel várják az érdeklődőket az idei Szegedi Várjátékokon; az egy hónapon át tartó programsorozat június 27-én kezdődik a csongrádi megyeszékhely várkertjében.
Július 28-ig mintegy harminc előadást tartanak a Szegedi Várjátékok keretében, amelyet immár tizenegyedik alkalommal rendeznek meg a Tisza-parti városban - mondta Kancsár József, a szervező Pinceszínház igazgatója a programokról tartott keddi sajtótájékoztatón.
A négy hét alatt gyermek- és felnőtt programok, zenés és prózai darabok is lesznek. A fesztivál hagyományosan a legkisebbeknek szóló előadásokkal kezdődik, amelyekre a nyitónapon a Szegedi Pinceszínház művészei szekeres városi körúton invitálják a közönséget.
Fotó: szegedindex.hu
Az első négy napon a gyerekek láthatják a Mézga Gézát, a Nagy-ho-ho-ho horgászt, a magyar népmesék közül a Három kismalacot, vagy a Kacor királyt. A szervező Pinceszínház is önálló darabbal készül a gyermekeknek, gyermekekkel. Az általuk szervezett Színházi Táborba mintegy 120 gyermeket várnak és az ő közreműködésükkel állítják színpadra az Óz, a nagy varázslót.
A gyermekelőadások mellett a legkisebbek kreatív népi játékokon vehetnek részt a Móra Ferenc Múzeum és a vár közötti téren. Az előadások között kézműves-foglalkozások várják a gyerekeket. A vasárnapi matinékat követően pedig lufi show keretében újabb meséket láthatnak.
A várjátékok idén az idősebb korosztályra is gondolt, hiszen július elején három estén át operett melódiák csendülnek fel a Tisza-parton. A Nyár esti operett kavalkádban Oszvald Marika, Szendy Szilvia, Jantyik Csaba, Peller Károly énekel.
Mellettük fellépnek az Eötvös József Gimnázium diákjai is, akik Egressy Zoltán 4x100 című darabját mutatják be.
A Várjátékok utolsó hetében egy saját produkciót is előad a Szegedi Pinceszínház. A Somerset Maugham-Nádas Gábor-Szenes Iván által írt, Imádok férjhez menni című zenés komédiáját mutatják be július 19-én, amelyet öt estén át láthat a közönség.
Forrás: MTI