Erős évadot tudhat maga mögött a veszprémi Petőfi Színház, amelynek előadásait - a nyári előadásokkal együtt - megközelítőleg 100 ezren látják az évadban – közölte a teátrum igazgatója a keddi évadzáró társulati ülésen.
Oberfrank Pál hangsúlyozta, hogy az intézmény továbbra is tartani tudja az elmúlt évadban elért magas nézőszámát. A bérletesek száma meghaladta a 16 ezret, ami több, mint a tavalyi évadban volt.
A veszprémi Petőfi Színház tíz saját bemutatót tartott a 2012/2013-as évadban, összesen 287 előadást láthatott a közönség. A nagyszínpadon a saját előadások száma 138, a fogadott előadásoké 41 volt, míg vidéken 25 nagyszínpadi előadást játszott a társulat. A Latinovits-Bujtor Játékszínben a saját előadások száma 38, a fogadott előadásoké 39 volt, hat játékszíni előadás pedig vidéken is látható volt. Az igazgató megjegyezte, hogy az évadban bemutatott valamennyi előadásukat meghívták Budapestre is.
Fotó: Penovác Károly, veol.hu
A társulat a nyáron kilenc nagyszínpadi produkciót mutat be Veszprémben, Budapesten, Ajkán, Békéscsabán, Tihanyban és Szarvason, egy játékszíni előadást pedig Balatonfüreden.
Eperjes Károly, a színház művészeti tanácsadója kiemelte: nehéz évadot zártak, a színház erőn felül teljesített mennyiség tekintetében, de minőségben sikerült előrelépni. Példaként említette a Latinovits-Bujtor Játékszínt, ahol szerinte komoly és magas színvonalú produkciók születtek.
Az évadzáró társulati ülésen kiosztották a teátrum díjait is. A közönségszavazás alapján a legkedveltebb színművész Trokán Anna lett, ő a Petőfi-díjat kapta. A társulat voksai alapján a Latinovits-díjat Tóth Loon vehette át. A Medgyaszay-díj esetében többes holtverseny alakult ki, így azt majd csak ősszel, a Bujtor Emlékgyűrűvel együtt osztják ki.
A közeljövőről szólva elhangzott, hogy színre viszik a horvát író, Miroslav Krleza Agónia című művét, amellyel július 7-én fellépnek Zágrábban is, ahol a szerző születésének 120. évfordulóját ünneplik.
Forrás: MTI