Mundruczó Kornél levele - A 13. POSZT díjátadójára írt

Mundruczó Kornél levelét tesszük közzé, melyet a POSZT díjátadón Büki Dóra, a Proton Színház ügyvezetője olvasott fel.

A Proton Színház és a Trafó koprodukciójában létrejött Szégyen című előadás a 13. POSZT-on elnyerte a legjobb rendezés díját és a legjobb díszletért Ágh Mártont, a darab tervezőjét is elismerték. Az alkotók nem tudtak személyesen megjelenni a POSZT gálaestjén, Büki Dóra, a Proton Színház ügyvezetője képviselte őket, aki Mundruczó Kornél levelét is felolvasta.

Mundruczó Kornél levele:

Sajnos a jelenleg is zajló forgatás miatt nem áll módomban átvenni a díjat, melyet ezúton is nagyon köszönünk. Annál is inkább fontos ez számunkra, mert a Proton Színház ritkán mérettheti meg magát hazai porondon.

Független társulat vagyunk. Minden értelemben.

A függetlenség (azonban) számunkra nem azt jelenti, hogy nem vállalunk közösséget másokkal, sokkal inkább azt, hogy szabadon megválaszthatjuk, kikkel vállalunk közösséget. A Proton kérdéseket tesz fel és nem kijelentéseket tesz. Ezúttal azt a kérdést feszegetjük, hogy az évtizedeken át tartó ellenségeskedés, megosztottság és traumák után képesek lehetünk-e letenni a fegyvert és mindent újrakezdeni. Ahogyan azt Coetzee is fogalmazza: Semmivel. Csak semmivel. Ez a díj számunkra egyben remény is, hogy a művészet képes átlépni a politikai határvonalakon és párbeszédet teremteni ott, ahol már elfogytak az érvek és a szavak.

Interjúrészlet Mundruczó Kornéllal:

(...) Úgy tűnik, ez a fajta függetlenség azzal jár, hogy állandóan úton vagy. Ugyanakkor azt is említetted, hogy a vándoréletet hontalan-létként éled meg...

M. K.: Az is paradox helyzet, hogy itthon nem adottak a munkám feltételei, mégis itt szeretek a legjobban dolgozni, mert azokkal az emberekkel érintkezhetek, akik az én anyanyelvemen gondolkoznak, az általam ismert társadalomban élnek, azonos gyökerekből táplálkoznak, hasonló problémákkal találkoznak. Számomra ez a valódi nemzeti gondolat. Külföldön legalább tíz évet kéne eltöltenem ahhoz, hogy ne egzotikumként éljem meg a kinti világot, hanem valamelyest a magaménak érezzem, zsigeri tudást szerezzek róla. Most a magyar tapasztalataimat igyekszem transzformálni, megértetni, továbbszőni. Hat bemutató van a hátam mögött Németországban, és biztosan vár még a következő években sok munka, de ezek elsősorban szakmunkák, nem töltenek fel annyira, mint az itthoni előadások. Kint érvényessé tettem a magam számára egyfajta színházi gondolkodásmódot, amit megtanultam. Tehát hatottak rám a külföldi élmények, de nem tudják pótolni azt a közösségi élményt, amit az ember a saját nyelvén keresztül, a saját kultúrájában és annak szépségeiben tud megélni. Tulajdonképpen ez tart itthon. Nincs más racionális oka annak, hogy az ember miközben Magyarországon tolja, nyomja, adott esetben nemet mond külföldi szerződésajánlatokra. Azt nem tudom, hogy meddig lehet bírni az évtizedes butasággal való méltánytalan harcot, mikor látja be az ember, hogy bár nem szóltak neki, de az alagút végét befalazták. Nem akarok tovább borongani, mert valójában az én döntésem, hogy kétlaki életet élek. Lehet, hogy a színvonaltalan küzdelem traumája is előre viszi az embert... Ez a traumák kora, amelyben a kollektív megértésektől csak távolodunk. (...)

Mundruczó Kornéllal készült interjúnkat itt olvashatják.