Június elején rendezett Paul Maar-hétvégét a szombathelyi Mesebolt Bábszínház. A nemzetközi hírű német meseíró a Vas Népének elmondta, még sose fordult elő, hogy szerzőként ő maga vette fel a kapcsolatot egy - ráadásul külföldi - színházzal. Lapszemle.
A Vas Népe cikkéből:
"Egy internetes keresőbe írtam be a saját nevemet, akkor bukkantam rá - teljesen véletlenül - a Mesebolt Bábszínház Paul Maar-előadásaira. Nagyon tetszett, amit láttam, úgyhogy íróként kötelességemnek éreztem, hogy felvegyem a kapcsolatot a társulattal. Emaileket váltottunk, és bár egyeztetni nem volt könnyű, örülök, hogy végül létrejött a személyes találkozás. Beültünk az autóba a feleségemmel, és nyolc óra elteltével ide is értünk" - mesélt Paul Maar a szombathelyi bábszínházzal való találkozásáról.
Fotó: vaol.hu
A német író elmondta, körülbelül tíz színház játssza párhuzamosan a darabjait. "Ez most kivételes helyzet: az első alkalom, hogy külföldre utaztam a saját történeteimből készült előadások kedvéért. Bocsánat: most jut eszembe, hogy egyszer Varsóban és Moszkva mellett már jártam hasonló céllal, de akkor a színházak kezdeményezték a kapcsolatot, nem pedig én" - mondta Paul Maar, aki elárulta, nagyon jó a kapcsolata a gyerekekkel, könnyen szót ért velük. "Amikor gyerekeknek írok, mindig a legjobbat szeretném adni önmagamból. És talán azért tudok ráhangolódni a gyerekekre, mert erősen őrzöm a saját gyermekségemet" - tette hozzá.
A meseíró úgy fogalmazott, szívmelengető érzés volt megtapasztalnia, hogy a szombathelyi gyerekek pont úgy reagáltak, ahogy ő elképzelte: mindig ott nevettek, ott szóltak közbe - és ott maradtak csendben. Paul Maar a Mesebolt Színházzal való együttműködés folytatásáról elmondta, az elsősorban a társulaton múlik. "Mindenesetre ha Ausztriában töltöm a szabadságomat, könnyen előfordulhat, hogy elkanyarodom Szombathely felé, és megnézem, mi történik a Meseboltban. Nagyon örülnék, ha születne újabb Paul Maar-előadás."
A teljes interjú a Vas Népében olvasható.