„Ez rólunk fog szólni” - László Zsolt A szív hídjairól

Az Orlai Produkció az Óbudai Társaskörrel közösen június 29-én mutatja be A szív hídjai című előadást az Óbudai Társaskör kertjében. A romantikus történetről László Zsolt mesélt, aki Udvaros Dorottya partnereként kelti életre a történetet.

Darabtörténet:

 

Carolyn és Michael édesanyjuk halála után hazaérkeznek Madison Countyba. Döbbenten értesülnek anyjuk végakaratából arról, hogy nem az édesapjuk mellé kívánja temettetni magát, hanem úgy rendelkezett, hogy hamvait vessék a híd alatti patak vizébe. A hagyatékot rendezgetve különös, szívszorító történetre derül fény. Évekkel korábban, 1965-ben, Francesca férje és gyerekei egy távoli vásárra utaztak. Ezalatt egy idegen férfi vetődött a farmra, és útbaigazítást kért a nőtől: a közeli Rosamunde-hidat kellett lefotóznia a National Geographic magazin részére. Beszélgetésbe elegyedtek, s a romantikus, más életről ábrándozó asszonyban mély vonzalom ébredt a fotós iránt. A rövidke négy nap alatt, amit együtt töltöttek, Francesca élete legnagyobb szenvedélyét élte át, amelynek történetét naplójában írta meg.

 

Az Orlai Produkció villáminterjúja László Zsolttal:


Az Óbudai Társaskör kertjében próbáltok, jelenleg 37 fok van. Milyen hatással van rátok ez az – egyébként gyönyörű – környezet? És hogy bírjátok a hőséget?
Megvan a hátránya és megvan az előnye is annak, ha az ember külső helyszínen dolgozik. A hátránya, hogy szívesebben piknikeznénk néhány nyugágy társaságában, mint próbálnánk, ugyanakkor fontos eleme a produkciónak a kert. A darab szerint is hőség van, de nem mondom, hogy a forróság segít koncentrálni... (Mosolyog.) 


FF2 7472Fotó: Takács Attila


A szív hídjainak ketten vagytok a főszereplői Udvaros Dorottyával...
Alapvetően a mi kettősünkről szól a darab, de a sztoriban az is lényeges, hogy milyen változást idéz elő a mi történetünk azoknak az életében, akik visszaemlékeznek ránk. Francesca azaz Udvaros Dorottya gyermekei: Michael és Carolyn idézik fel a mi múltunkat. Egyikük megerősítést nyer abban, hogy jó úton jár, a másikuk ráébred arra, hogy zsákutcában toporog a kapcsolata.

Nehéz egy ilyen történetet úgy feldolgozni, hogy ne váljon szentimentálissá?
Nyilvánvalóan vannak csapdái a romantikának, de Novák Eszter személye garancia arra, hogy pont annyi szentimentalizmus és érzelgősség keveredjen a darabba, amennyit a történet valóban megkíván. A próbafolyamat rendes lélektani elemzéssel kezdődött, igyekeztünk megfejteni a darab pszichológiáját, tehát komolyan vettük a felkészülést. Színészként az ember mindig próbál a pszichológiához visszakanyarodni, hiszen személyiségekről és élethelyzetekről, magunkról és másokról egyaránt gondolkodunk. Tudjuk, hogy a filmet reprodukálni csacsiság lenne, ezért úgy döntöttünk, ez az előadás rólunk fog szólni, Udvaros Dorottyáról, Chován Gáborról, Szamosi Zsófiról, Novák Eszterről és rólam. Minden egyes alkalmat megragadunk, hogy a saját tapasztalatainkat beletegyük az előadásba. 

Láttad a filmet? (Az előadás alapjául szolgáló Madison megye hídjai című regény moziváltozata tette világszerte ismertté a történetet. A szerk.)
Megnéztem, amikor kiderült, hogy játszani fogok Novák Eszter rendezésében. Tulajdonképpen megrémísztett, sőt, nyomasztott, hogy annyira jó a film, mert arra gondoltam, milyen nehéz dolgunk lesz. De szerencsére a félelem már elmúlt. Olyannyira elmúlt, hogy egy csomó mindenre nem is emlékszem a moziból, mert Meryl Streep helyett Dorottya arcát látom magam előtt. Ez így van jól. Azt remélem, hogy nem csak a filmből, hanem a mi előadásunkból is kitűnik majd, hogy ez egy nagyon különleges történet. Szeretnénk azt hinni, hogy van olyan találkozás, mint amilyen Francescáé és Roberté. Valószínűleg nagy véletlen és elképesztő szerencse kell ahhoz, hogy két ember hirtelen egymásrataláljon... Most így lesz. Mindenesetre dolgozunk rajta...

 

Forrás: Orlai Produkció

 

süti beállítások módosítása