Nyári Egyetemet szervez a Színművészeti

Egyhetes, tematikus tábor indul idén nyáron is a Színház- és Filmművészeti Egyetemen!


Egyhetes intenzív színházi tréningek indulnak 16-26 éves fiataloknak a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezető tanáraival.

Színészmesterség, Mozgásszínházi gyakorlatok, Dramaturgiai ismeretek!

 

Tartalom:
- a munka döntő részében színészi gyakorlatok, jelenetek készülnek az adott témára, közös próbával és értékeléssel, valamint egyéni munkában
- a tematikus foglalkozás mellett játékok és gyakorlatok (beszéd, zenei, mozgás, színészgyakorlatok) - mintegy ez a szünet
- előadó meghívása, aki az adott témáról beszélget a hallgatókkal

Forma:
- zárt, koncentrált, reggeltől késő estig tartó kötött program, közösen beosztott próbaidő: “edzőtábor”
- a nap elején egy-másfél órás mozgás, bemelegítés (fejlődve-fejlesztve, a hét végére valamilyen eredményt (nem feltétlenül bemutatandót) elérve
- a kurzusvezető tanár/tanárok egy nap folyamán többször megjelenik/megjelennek, órát tart, próbát néz, konzultál
- a kurzusvezető tanárok egy-egy napra egy-egy fiatal, az elmúlt években végzett színészt (pl. saját növendéküket) hoznak be a résztvevők közé.
- az Egyetem teljes területe használható
- lehetőség egyéni elvonulásra (munka céljából), valamint sok irányított csoportgyakorlat
- közös privát programok (esti főzés, záró buli)

Foglalkozásokat tartó tanárok:
Hegedűs D. Géza (szakmai)
Forgács Péter (szakmai)
Kovács Dániel (szakmai)

 

szfe

Fotó: Tóth Simon Frerenc


Részvételi díj:
47.000 Ft mely magában foglalja a szállást, a napi háromszori étkezést, valamint a szakmai program költségeit.

Fizetési feltételek:
A fizetés 2 részletben történik. Június 28-ig 35.000 Ft banki átutalással vagy postai befizetéssel a következő számlaszámra:
10032000-01493270-00000000

A befizetésről szóló bizonylatot a nyariegyetem-szinhaz@szfe.hu e-mail címre vagy az (1)338-4749-es faxszámra kell elküldeni. A második részlet teljesítése (12.000 Ft) a tábor indulásakor, készpénzben történik. Számla igényt előzetesen e-mailben kell megadni. A Nyári Egyetem csak megfelelő létszám esetén indul. A jelentkezés az előleget igazoló befizetési bizonylat megérkezése után tekinthető hivatalosnak.

Helyszín:
Színház- és Filmművészeti Egyetem
1088 Budapest
Vas utca 2/c.

Időpontok:

1. turnus: július 7-13.
· 7-én (vasárnap) reggel érkezés, a második részlet befizetése, szállásfoglalás
· 8-án ebéd reggeli után kezdődnek a foglalkozások 2 csoportban
· 13-án (szombat) este, vagy 14-én (vasárnap)reggel kijelentkezés a kollégiumból

2. turnus: július 14-20.
· 14-én (vasárnap) délben érkezés, a második részlet befizetése, szállásfoglalás
· 15-én reggeli után kezdődnek a foglalkozások 2 csoportban
· 20-án (szombat) este, vagy 21-én (vasárnap) kijelentkezés a kollégiumból

 

Napi program:
8:30-9:00
reggeli
9:00-10:00
mozgás, bemelegítés
10:15-14:00
„színészmesterség”-egyéni és közös gyakorlatok, feladatok, próbák-a kurzusvezető tanárral és/vagy meghívott fiatal színésszel
14:00-15:00
ebéd
15:00-16:00
mozgás, közös zene
16:15-19:00
„színészmesterség”-egyéni és közös gyakorlatok, feladatok, próbák-a kurzusvezető tanárral és/vagy meghívott fiatal színésszel
19:00-20:30
vacsora
20:30-22:00
esti filmnézés és/vagy beszélgetés egy-egy meghívott előadóval (pl. Kárpáti Péter)
22:00- egyéni próbák

 

Forrás: szfe.hu

 

süti beállítások módosítása