Pályázati felhívás a Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíj elnyerésére

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet fiatal előadó-, alkotóművészek, valamint tánctudományokkal – elméleti, szakírói, pedagógiai tevékenységgel foglalkozók részére. A pályázat szakmai lebonyolítója a Nemzeti Táncszínház. Az ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak segítséget nyújtson a pályakezdéshez.


Pályázhatnak:


Az ösztöndíjat egy éves programmal lehet megpályázni. Pályázhatnak a táncművészet bármely ágában (balett, néptánc, alternatív tánc- és mozgásszínház) dolgozó előadó-, alkotóművészek, tánctudománnyal és táncpedagógiával foglalkozók, akik eddigi tevékenységükkel igazolták kiemelkedő képességeiket választott táncművészeti irányzatukban. Egy pályázó az ösztöndíjat legfeljebb három alkalommal nyerheti el.

A pályázatban nem vehetnek részt nappali tagozatos diákok. Nem nyújthat be pályázatot az, aki 2013-ban központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (DLA-ösztöndíj, az NKA alkotói támogatása stb.) részesül.

Pályázók köre:  előadóművész esetén: 1982. január 1. után születettek,
alkotóművész és egyéb tevékenység esetén: 1977. január 1. után születettek.

Ösztöndíjban részesülhet: évente 10 fő

Az ösztöndíj időtartama: 12 hónap (2013. januártól decemberig)

Az ösztöndíj bruttó összege: bruttó 100.000.- Ft/hó.

Az ösztöndíj az SZJA törvény alapján nem minősül adómentes jövedelemnek, ennek megfelelően a hatályos jogszabályi előírások szerinti számfejtést követően kerül kifizetésre.

A pályázat nyelve: magyar

Az ösztöndíjpályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:
1./ szakmai önéletrajz (6 példány),
2./ művészi teljesítményt bemutató DVD (dvd video formátum, m/2 kódolás; 6 példány),
3./ a pályázó művészi területén dolgozó két kiemelkedő alkotó- illetve előadóművész ajánlása (1-1 eredeti példány, 5-5 példány másolat),
4./ a pályázó repertoárjának, illetve eddig megvalósított műveinek listája (6 példány),
5./ munkaterv (mely tartalmazza a pályázó ösztöndíjas időszakra tervezett tevékenységét; valamint alkotók esetén a mű rövid szinopszisát, előadóművészek esetén pedig az elvégezni tervezett tanfolyamok megnevezését; 6 példány),
6./ hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap és melléklete, a nyilatkozat; a pályázati adatlap és nyilatkozat letölthető a www.tancszinhaz.hu és a www.lektoratus.hu honlapról.

A pályázat benyújtása:
A pályázatokat a Nemzeti Táncszínházhoz kell benyújtani személyesen munkaidőben (9.00-17.00, pénteken 9.00-15.00) vagy postai úton.
Felelős munkatárs: Sándorné Sztana Ágnes
Cím: 1014 Budapest, Színház u. 1-3.
Telefon: +36 1 457-0848

Beadási határidő: 2013. július 5. (péntek)    15 óráig

Az elbírálás határideje: a beadástól számított legfeljebb 40 munkanap.

Hiánypótlás
Hiánypótlásra a pályázati beérkezési határidő előtt van lehetőség. A hiánypótlásként küldendő dokumentumokat személyesen vagy postai úton, a fent megadott címekre kell eljuttatni.

Érvénytelen a pályázat, amennyiben:
-    a pályázati feltételeknek nem felel meg,
-    az adatlap/nyilatkozat hiányos vagy a valóságnak nem megfelelő adatokat tartalmaz,
-    határidőn túl történik a benyújtása.

A pályázat elbírálása
A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, a Nemzeti Táncszínház által működtetett szakértői kuratórium bírálja el. Az ösztöndíj odaítéléséről, meghosszabbításáról vagy visszavonásáról a kuratórium dönt.

A kuratórium tagjai:
•    Barta Dóra (a Badora Társulat vezetője);
•    Duda Éva (a Duda Éva Társulat vezetője);
•    Juhász Zsolt (a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője);
•    Pataki András (a Szegedi Kortárs Balett igazgatója);
•    Szakály György (a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora).

A pályázók a döntésről a bírálattól számított 15 munkanapon belül írásban kapnak értesítést a Nemzeti Táncszínház részéről. A nyertesek névsorát a Nemzeti Táncszínház megjelenteti a honlapján. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs, esetleges formai kifogásokat, a döntés kézhezvételétől számított 15 napon belül, a Nemzeti Táncszínház titkárságára lehet benyújtani.

Az értékelés szempontjai
A pályázó szakmai előélete, művészi munkássága, és az ösztöndíj felhasználására megadott programterv.  

Szerződéskötés
A nyertes pályázóval a pénzügyi lebonyolító Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ösztöndíjszerződést köt.

Az ösztöndíj kifizetése
Az ösztöndíj folyósításáról a Magyar Államkincstáron keresztül a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondoskodik. Az ösztöndíj vegyes finanszírozású.

Az ösztöndíjas kötelezettségei:
A balettművészet és a kortárs táncművészet területén működő ösztöndíjas részt vesz legalább egy elismert koreográfus által komponált koreográfia bemutatásában; és részt vesz legalább egy magas szakmai színvonalú tanfolyamon; vagy felkészül és benevez egy nemzetközileg elismert balettversenyre.
A néptáncművészet területén működő ösztöndíjas közreműködik egy magyar koreográfus által komponált koreográfia bemutatásában, és részt vesz legalább egy tanfolyamon, mely tudása gazdagítását szolgálja
A koreográfus az ösztöndíj által nyújtott lehetőséget felhasználja arra, hogy az általa ismert formanyelveken kívül megismerje a táncművészet általa nem ismert korszerű nyelvezetét. Az ösztöndíj ideje alatt egy minimálisan 10-15 perces koreográfiát készít és betanítja azt.
A tánctudományok területén elméleti és szakírói tevékenységet folytatónak az év során legalább két tanulmány vagy más publikáció készítésével kell tevékenységéről számot adnia.
A pedagógiai területen működő ösztöndíjasnak dokumentálható szakmai gyakorlatot kell végeznie közép- vagy felsőfokú szakmai oktatási intézményben.

Beszámolási kötelezettség
Az ösztöndíjasok munkatervük megvalósításáról, eredményeikről 2013. december első felében kötelesek beszámolni. Az ösztöndíjas köteles a pályázatban vállalt tevékenységéről legalább 2 db A/4 oldal terjedelmű, nyomtatott írásos beszámolót készíteni, melyet 6 példányban kell benyújtani. Kézzel írott beszámolót a kuratórium nem fogad el.

A beszámolónak hitelt érdemlően kell bizonyítania, hogy az ösztöndíjas vállalt kötelezettségét teljesítette. Ennek érdekében az írásos beszámoló mellett kötelesek benyújtani (6 pld-ban):
-    az elméleti és szakírói tevékenységet folytatók az elkészült tanulmány kéziratát
-    a koreográfusok az elkészített és betanított koreográfia dokumentációját (felvétel DVD-n, előadás esetén az azt igazoló egyéb dokumentumok),
-    az előadóművészek az általuk választott tanfolyam elvégzését igazoló dokumentumokat (igazolás, számla, szerződés stb.). és DVD-t a bemutatott koreográfiáról, amelyben részt vettek.

Az ösztöndíj megvonható vagy részlegesen visszatartható, ha az ösztöndíjas vállalt kötelezettségének nem tesz eleget.

Az ösztöndíj-támogatás feltüntetésének kötelezettsége:
Az ösztöndíjas az ösztöndíjjal támogatott munkáinak kiállítása, publikálása esetén köteles az ösztöndíj nevét és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának tényét feltüntetni (pl.: Az alkotó az Emberi Erőforrások Minisztériumának Fülöp Viktor-ösztöndíjasa).

A pályázati felhívás letölthető a Nemzeti Táncszínház (www.tancszinhaz.hu) és a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Képző- és Iparművészeti Lektorátusának (www.lektoratus.hu) honlapjáról.

A pályázatbeadással kapcsolatos további információ:
Sándorné Sztana Ágnes, Nemzeti Táncszínház
telefon: +36 1 457 08 48, e-mail: titkar@tancszinhaz.hu

Gömöry Judit, Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.
telefon: +36 1 201 2000/126, e-mail: judit.gomory@alkotomuveszet.hu


Budapest, 2013. június 6.
Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.

süti beállítások módosítása