"Nem lehet okom panaszra" - Létay Dóra visszatér

Egy évvel kisbabája születése után visszatért a munkába Létay Dóra, aki két szerepet is kapott a József Attila Színház következő évadában. Lapszemle.

 

"Már óvodásként jó memóriám volt, második hallás után visszamondtam a meséket, verseket, szívesen szerepeltem, illetve rendeztem a csoporttársaimat, ünnepségek alkalmából. Anyukám felfigyelt erre a képességemre, és beíratott a Magyar Rádió Gyermekstúdiójába. Ott színészetet, tiszta beszédet és szövegelemzést tanultunk. A legelső szerepemet tízévesen egy hangjátékban kaptam: kisverébként kellett csipognom. Később komolyabb feladatokat bíztak rám, Csomós Marival és Kézdy Györggyel is játszottam egy-egy rádiójátékban. Meghatározó élmény volt" - mesélte Létay Dóra a Meglepetésnek, aki hozzátette, gyerekkora óta kedvenc szórakozása, hogy figyeli az embereket: az utcán, villamoson, nyaralás közben látott karakterek viselkedését beépíti a szerepeibe.

 

A színésznő azt is elárulta, legszebb élményei egyike, amikor Törőcsik Mari tartott kurzust orosz szerzők darabjaiból. "Húszévesen egy, a fiát birtokló, mindenki fölött zsarnokoskodó öregasszony szerepét osztotta rám. Akkor jöttem rá, hogy a külsőségek nem fontosak, festett ráncok és púposra tömött hát nélkül is hiteles lehetek a szerepben, ha pontosan játszom a karakter lelki mozgatórugóit" - fogalmazott Létay Dóra.

 

letay doraFotó: nlcafe.hu


"Nem lehet okom panaszra, változatos szakmai múlt áll mögöttem. A fővároson kívül Miskolcon, Szegeden és Zalaegerszegen is játszottam. Az sem zavart, hogy hosszú éveken át jószerivel alig láttam napfényt, mert folyamatosan próbáltam, vagy színházi előadásom volt. Később elnyeltek a szinkronstúdiók. Azt mondják, a bánya után a színház a második olyan munkahely, ahol nincsen ablak" - mondta Létay Dóra.

 

A színésznő arról is beszámolt, mivel várandósan nem dolgozott, két teljes évet hagyott ki, ám hamarosan két darabban is játszik a József Attila Színház új évadában. Az egyik az Aranyember, amit Csiszár Imre állít színpadra, a másik egy görög tragédia, Quintus Konrád rendezésében, az Oidipusz-nyomozás. Ebben Iokaszté szerepe mellett a vak jóst, Teiresziászt is megformálja Létay Dóra.

 

süti beállítások módosítása