'Én egy boldog ember vagyok' - Interjú Margitai Ágival

Margitai Ágiban elképesztő energia, kíváncsiság, jókedv, élni és tenni akarás van, ami óhatatlanul átragad másokra. A művésznővel Szentendrén találkoztunk, itt próbál jelenleg Lőrinczy Attila Könnyű préda című darabjában. 

Az előadást júliusban Szentendrén és a Városmajori Színpadon láthatják az érdeklődők, a nyár folyamán pedig fellépnek vele Kőszegen és Hódmezővásárhelyen. 

Az utóbbi időben kevesebbet láthat téged színpadon a közönség. Mintha kicsit eltűntél volna a nyilvánosság elől... 
Ez egy tudatos döntés volt, kevesebbet akartam dolgozni. Két-három éve nagyon kifárasztottam magam. Az élet is úgy hozta, hogy az elmúlt egy évben kevesebb felkérést kaptam. De a tavalyi évadban csináltam a Janikát a Karinthy Színházban, és mennek még a régi darabjaim is. Például a Bárkában a Dogville, vagy az Orlai Produkcióban megvalósult Sírpiknik. Mindkettőt négy évvel ezelőtt mutattuk be, és most már persze ritkábban játsszuk, úgy havonta, kéthavonta. Iszonyú munka megőrizni és frissen tartani ezeket a szerepeket. Egy előadásnak van lendülete, és ha kimarad négy-öt hónap, akkor újra próbálni kell, mert valami elkopik belőle, és nem csak a mi szövegtudásunk kopik el, hanem a produkció intenzitása is. Borzasztóan fontos, hogy a szöveg csak úgy gördüljön ki belőled, mert ha a tempó megvan, akkor a játék is valahogy visszatér.

A Könnyű préda, amit most próbálsz, egy negyven körüli nőről szól, akinek meghal a gazdag férje, és a környezete a várható hatalmas örökségre hajt. A címszereplő könnyű préda, azaz Klárika Pikali Gerda. Te kit játszol ebben a történetben és mit akarsz Klárikától?
A halott férj testvére vagyok, aki nagyon utálja Klárikát. Miután az előző feleség elment, ő nevelte fel a fiát és ő vezeti a háztartást is. Amúgy pedig egy jósnőféle. Én nem hiszek abban, hogy a jövőbe láthatunk, de abban igen, hogy vannak megérzések és vannak nagyon érzékeny emberek. Ez a nő is ilyen, de amikor rájön arra, milyen képességei vannak, üzletet csinál belőle, blöfföl. Ez aztán nagyon mókás szituációkat teremt.

Műfaját tekintve ez egy zenés komédia...
Komédiát piszok nehéz játszani. Iszonyú pontosnak kell lenni, rengeteg ötlet szükséges hozzá, nem csak szöveg poénok, amik ebben a darabban jócskán fellelhetők, hanem olyan szituációk, mozgások, amelyek mozgalmassá teszik a jeleneteket. A Könnyű préda olyan komédia, ami szórakoztat és gondolkodtat egyszerre. Rengeteg magánéleti, társadalmi téma jelenik meg benne, ami mindenkit érdekel. Miközben nevetünk, néha azt mondjuk: „hoppá”, és elakad a szavunk, mert magunkra, barátainkra, az életünkre ismerünk.

Ismert és elismert színészkollégákkal, illetve fiatal pályakezdőkkel, harmadéves kaposvári színi növendékekkel dolgozol együtt. Te mindig is a magad útját jártad, akkor lettél szabadúszó, amikor ezt a fogalmat még nem is ismerték itthon, de a színészek nagy része ma is társulati formában érzi jól magát, amire ezeknek a fiataloknak elég kicsi az esélye, látva a színházi struktúrában zajló változásokat. Milyen tanácsot adnál nekik?
Tényleg nagyon nehéz nekik, és rettenetesen sajnálom őket, épp úgy, ahogy az idősebb színészeket is, akik körül most egyik percről a másikra felbomlik az állandó társulat. A társulati létre egy fiatal színésznek pokoli nagy szüksége van. Arra, hogy legyen egy hely, ahol rendszeresen foglalkoztatják, feladatokat kap, gondolkodnak benne, nevelik, terelik a pályáján. De nem egy életen át. Abban nem hiszek, hogy negyven évig egy helyen lehet maradni, mert az embernek szüksége új kihívásokra. Ez egy olyan pálya, ahol mindig tanulni, mindig figyelni kell, mert minden változik. Ha nem figyelsz, lemaradsz.

Úgy gondolom, neked épp ez az egyik titkod, hogy mindig tudtál figyelni és nyitott maradtál. Az a fajta fiatalság, ami belőled árad, szerintem pont ebből fakad.
Én is azt gondolom, hogy ebből táplálkozom, a kíváncsiságból. Kíváncsi ember vagyok és érdekel az, amit csinálok, mindig ki akarok próbálni valami újat. Azért most már a szöveg több időt igényel....

Nehezebbé vált a szövegtanulás?
Régen borzasztó hamar tanultam, és könnyen felejtettem. Most nehezen tanulok, és könnyen felejtek. Egy egész színdarabot megtanulni, pontosan megtanulni és megtartani komoly feladat, főleg ha te egyedül beszélsz és beszélsz. A jövő évadban lesz alkalmam ezt megtapasztalni, ugyanis Émile Ajar Előttem az élet című művéből Lőrinczy Attila ír színpadi változatot,  és én leszek a főszereplője, az arab kisfiú, Momo. Eleinte úgy volt, hogy az idős Rosa mamáját játszom, de amikor a Rózsavölgyi Szalont vezető Zimányi Zsófia Alföldi Róbertet kérte fel rendezőnek, ő azt mondta, nagyon érdekli a dolog, de a fiút ne egy tizennégy éves gyerek alakítsa, hanem én. A partnereim is mind idős kollégák lesznek.

Hogy lehet egy gyereket játszani úgy, hogy az ne legyen mórikált?
Nem kell gyerekeskedni. Neki csak a nyelvezete gyermeki, de a gondolatai egész különlegesen emberszabásúak.

Ez a szerep nagy lehetőséget kínál. Ha visszatekintesz a pályádra, hogy látod, voltak hasonlóan nagy lehetőségeid? Elégedett vagy?
Az embernek jutnak nagy élmények, nagy találkozások. Mondhatom, hogy teljes életet élek, de nem mindig vagyok elégedett. Persze az élettől se mindig azt kaptam, amit vártam, de talán ez így van jól, attól is kerekebb a világ, ha ezt elfogadom. Nagyon résen lenni, mert csak akkor találjuk meg a boldogságot. Néha elmegyünk mellette, elfelejtjük, hogy mi tett boldoggá minket, gyakran arra sem emlékszünk, hogy boldogok voltunk. De bátran mondhatom, hogy én egy boldog ember vagyok.

Szerző: Spilák Klári