Kambodzsában jár az Osonó

Az ázsiai turné részeként, július 5-én, pénteken indult Kambodzsába az Osonó Színházműhely.

 

A thaiföldi Moradokmai Színházi Központtal közösen készített Carnival és Nontok című előadásokat elsőként a fővárosban mutatja be a thai-osonós csapat. Phnom Pehn-ben a Goethe Intézet, majd azt követően a Thaiföldi Királyság Nagykövetsége is otthont ad a koprodukcióknak.

 

IMG 0057


A turné folytatásaként Battambangban illetve Siem Reap-ban is fellép a társulat. A Fazakas Misi által rendezett Carnival, amely mindeddig 35 alkalommal volt látható, tavaly már részt vett egy nagysikerű kambodzsai turnén. Gruia Jacotă, Románia Bangkoki nagykövetének meghívására, július 30-án ezzel az előadással ünnepli a Bangkoki Román Nagykövetség 40 éves fennállásának évfordulóját. Egyben ez az esemény lesz az Osonó kéthónapos ázsiai turnéjának záró-előadása is.

Az előadások bemutatásán túl, számos közönségtalálkozóra is sor kerül, illetve Fazakas Misi és Mucha Oszkár műhelyfoglalkozásokat tart kambodzsai fiatalok számára.

süti beállítások módosítása