3 milliót nyert Miskolc az Emmi pályázatán

3 millió ötvenezer forint érkezik Miskolcra: az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiemelt művészeti célokat támogató pályázatán a Miskolci Nemzeti Színház és a Miskolci Csodamalom Bábszínház is nyert támogatást - számolt be a minap.hu.


Miskolcon két intézmény részesült az összesen csaknem 160 millió forintos pályázati pénzből: a Miskolci Nemzeti Színház 950 ezer forint támogatást nyert el a Nézőművészeti Főiskola A fajok eredete című előadásának bemutatására, illetve 1 millió forintot a Trilógia című, meghívásos verseny megrendezésére, amelyet fiatal koreográfusok felfedezésére indít a teátrum.

Kiss Csaba, a színház vezetője a portálnak elmondta, amire eddig pályáztak, azt meg is nyerték. A frissen megalakult Miskolci Balett is kap támogatást, emellett a SZEM fesztivál megrendezésére sikerült 6 millió forintot elnyerniük, és a Diótörő fesztivál is kapott 1 millió forintot. Az igazgató tájékoztatása szerint jövőre Tasnádi István lesz az Évad szerzője, így az író több alkalommal is Miskolcra látogat majd. A programsorozathoz szintén sikerült forrást találni, pályázati úton.

miskolci nemzeti szinhaz

 

A Miskolci Csodamalom Bábszínház drámapedagógiai foglalkozások megtartására kapott 300 ezer forintot, valamint két előadás létrehozására összesen 800 ezer forintot nyert el.

Szabó Attila, a bábszínház vezetője elmondta: A világszép nádszálkisasszony című bábelőadást márciusban mutatják majd be Bereczki Csilla rendezésében, ennek megvalósítására 600 ezer forintot kapnak. A Walter, a falra föstött sárkányt szintén egy fiatal rendező, Halasi Dániel viszi színre, erre 200 ezer forintot ad a minisztérium.

 

A bábszínház drámapedagógiai programja is nyert támogatást, ezt a Montázs egyesülettel közösen hozzák létre. Több előadás is lesz, amelybe az általános és középiskolás korosztályt vonják majd be.

 

Forrás: minap.hu

süti beállítások módosítása