Sikerrel zárult az Visegrádi Négyek első színházi találkozója

2013. július 3. és 7. között hagyományteremtő céllal rendezték meg Vácott az első Visegrádi Négyek Fesztivál és Színházi Találkozót.

 

A visegrádi csoport (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) országaiból érkező színházi társulatok előadásait vonultatta fel a fesztivál a Váci Dunakanyar Színházban. A rendezvény ötletgazdája a teátrum ügyvezető igazgatója, Kis Domonkos Márk volt. A fővédnökségét Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter, védnökségét Harrach Péter országgyűlési képviselő és Fördős Attila váci polgármester vállalta.

 

v4

 

Az ötnapos rendezvényt nagy sikerrel zárták a szervezők, hisz a programokon több mint kétezren vettek részt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptak, illetve a különböző országokból érkező művészek között szoros barátságok alakultak ki és körvonalazódott pár jövőbeni együttműködés is. Például a lengyel színház igazgatója, Zbigniew Rybka felkérte Kis Domonkos Márkot a következő Gombrowicz Fesztivál (nemzetközi színházi találkozó Lengyelországban) egyik zsűrijének. 


Az a törekvés tehát, hogy a Visegrádi Négyek országainak a gazdasági, politikai és diplomáciai szövetségen túl a kultúra és a művészet terén is együtt kell működnie, útjára indult és jövőre ismét megrendezésre kerül a fesztivál.


A mintegy 13,5 millió forint összköltségvetésű rendezvényt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, a Külügyminisztérium és az International Visegrad Fund támogatta.

 

süti beállítások módosítása