Operettgála a Várban - Oroszlánok vigyázzák a Palotakoncertet

Augusztusban a Budai Vár Oroszlános udvarán a legismertebb és legkedveltebb operettdallamokat hallgathatják az érdeklődők, ugyanis Nacsa Olivér ötlete nyomán életre kel a Budavári Palotakoncert.

 

Augusztus 10-én nagyszabású operettgála helyszíne lesz az Oroszlános Udvar. A világszerte ismert és elismert magyar operettszerzők melódiái a Budapesti Operettszínház művészeinek előadásában csendülnek fel, akik július 11-én sajtótájékoztatón adtak ízelítőt a műsorból. A művészek múlt század eleji automobilokkal érkeztek a Lánchídon át a Budai Várba – a városiak és a turisták nagy örömére.  

 

EDV 2458  

A nagyszabású gála ötletgazdája, Nacsa Olivér elmondta, azon kívül, hogy gyerekkora óta nagy operett-rajongó, a Budavári Palotakoncert megszervezésével régi vágya válik valóra, hiszen egy számára fontos ügyet karolhat fel. „Az operett egy hamisítatlan magyar műfaj, Magyarország pedig büszke lehet világszerte ismert operett szerzőire és előadóművészeire” – fogalmazott Nacsa, hangsúlyozva, hogy az esemény nem titkolt célja, hogy szélesebb körben megismertesse, megszerettesse az operett műfaját és hagyományt teremtsen. A Budavári Palotakoncert „hangulat-mintája” a Schönbrunni Nyári Koncertek világa volt.

 

„Az operettjátszás gazdagíthatja az országimázst, főleg, ha Budapest egyik emblematikus helyszínén történik. Így esett a választás a Budai Vár Oroszlános udvarára” – mondta Nacsa Olivér, és kiemelte, ahhoz, hogy ötletét megvalósítsa, szükség volt olyan partnerekre, akik hasonlóképpen gondolkodnak és hasonló lelkesedéssel szeretnék népszerűsíteni a műfajt, mint például Vadász Dániel.

 

EDV 2798

 

Az Operaház és a Budapesti Operettszínház szólistája, a Budavári Palotajátékok művészeti vezetője személyes tapasztalatai alapján is úgy érezte, hogy a magyar operettnek „jár” egy ilyen nagyszabású rendezvény. Vadász Dániel pályafutása alatt több tucat országban lépett fel, és mindenhol azt tapasztalta, Lehár Ferencet és Kálmán Imrét a világ legnagyobb zeneszerzői közt tartják számon, és az operett mára „világmárka” lett.

 

EDV 2781

 

„Az, hogy az Operettszínház a kezdeményezés mellé állt autentikusabbá teszi ezt a szabadtéri zenés-színházi fesztivált. Az Operettszínház művészei már világszerte bizonyították tehetségüket, ezért biztos vagyok benne, hogy pár éven belül a Budavári Palotakoncert önálló „turistadesztinációvá” válik” – emelte ki a rendezvény művészeti vezetője, aki hozzátette, a Budavári Palotakoncert további célja az is, hogy a hazai és a nemzetközi televíziós csatornákon keresztül az operett több millió emberhez jusson el. Ehhez nyújt segítséget a Palotakoncert másik kiemelt partnere, az MTVA, aki az augusztus 10-i rendezvény felvételét augusztus 19-én, 20:30-tól mutatja be.

 

EDV 2826

 

A Budapesti Operettszínház direktora kiemelte, nagy öröm az Operett társulata számára, hogy ez a nagyszabású produkció létrejöhet egy különleges, kiváló akusztikával rendelkező helyszínen, mint az Oroszlános udvar, hiszen a színházzal évek óta azon dolgoznak, hogy egy hasonló zenés-színházi fesztivál induljon útjára, amely az operettet népszerűsíti. „Az operett egy szertartás-színház, az operettek történetei pedig olyan archaikus szálakat hordoznak, amelyek biztosítják az élő kapcsolatot a közönséggel. Az operett szerelemről, végtelen vágyakozásról és a humorról szól, arról, hogy bármit is hoz az élet, esély mindig van a boldogságra, amit azonban ki kell követelnünk magunknak, és még akkor is tudnunk kell nevetni, ha éppen arccal bukunk a földre” – magyarázta Kerényi Miklós Gábor. „Csak elavult játszási mód van, elavult operett nincsen” – szögezte le KERO®.

 

EDV 2628

 

A legismertebb operett-szerzők, elsősorban Kálmán Imre és Lehár Ferenc legszebb melódiáinak tökéletes hangzásáról ötventagú szimfonikus zenekar gondoskodik a Palotakoncerten, miközben a magyar operett tradicionális és modern elemei egyszerre elevenednek meg a színpadon. „A műsor látványvilágát pirotechnikai és mozgóképes elemekkel tesszük egyedivé” – árulta el az Operettszínház főigazgatója.

 

EDV 2875

 

 

A repertoár:
Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Johann Strauss, Ábrahám Pál, Huszka Jenő, Kacsóh Pongrác, Szirmai Albert, Fényes Szabolcs, Zerkovitz Béla művei: Marica grófnő, A Csárdáskirálynő, Mária főhadnagy, Bál a Savoyban, Viktória, Cirkuszhercegnő, A Bajadér, A víg özvegy, A mosoly országa, Denevér, Giuditta, Luxemburg grófja, Mágnás Miska, Csókos asszony

 

A Közreműködők:
Fischl Mónika, Frankó Tünde, Kállay Bori, Bordás Barbara, Vadász Dániel, Vadász Zsolt, Dolhai Attila, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Dancs Annamari, Faragó András, Peller Károly, Kerényi Miklós Máté, Brasch Bence, a Budapesti Operettszínház Balettkara, valamint Zenekara
Vezényel: Makláry László
Rendező: KERO®

 

Kodova Michaela / Színház.hu

 

süti beállítások módosítása