Két nap alatt több ezer kilométert és több száz évet tettem meg. Nem volt fárasztó. Frissen, megfiatalodva, boldog érzésekkel ülök a vár mellett. És ki sem tettem közben a lábam Gyuláról.
Láttam és hallottam ismét több barátomat, akik számomra ismeretlen nyelveken művelik – elemzik – értelmezik a szövegeimet, és törik is, ha kell. Ez Gyulán minden évben tanulság és mulatság nekem. Idén a monológról szólt a dialógus. Én megírtam egyszer, kétszer, többször – már magam sem tudom, hány változatban ezt a Hamletet, amit azóta is mindenki magyaráz.
Nádasdy professzor, akivel amúgy régóta levelezésben vagyunk, betűről betűre leleplezte a technikámat, és most továbbadta a közönségnek: Claudius remek szónoknak tűnő üres fecsegő, Hamlet össze-vissza dumál, de „van benne rendszer”. Szótagszámok, idegen szavak, minden árulkodik a lélekről.
Ha az fránya súgó, na, a neve kiment a fejemből…szóval, ha ő el nem cseni a példányt az egyik előadás végén és el nem adja jó pénzért a nyomdásznak, akkor ma miről beszélnénk? A többi darabomról Hamlet nélkül?
A megfejtéshez legközelebb az én kedves honfitársam, Steven Berkoff jutott: nem hiába! ő színész, a gonosztevők és cselszövők specialistája, hát Hamletben is sorozatgyilkost lát…meg is számolja, hány ember halála szárad a lelkén. És mégis: mindenki szereti, a szép szőke herceget látják csak, aki okos, művelt, egyetemista! Ezzel utazza körbe a világot a kollégám, és mindenütt sikert arat.
Másik barátom is van a társaságban, Emil Boroghina nemcsak kedves színészem, hanem okos olvasóm is.
Szombaton volt a csúcs: leírtam föntebb a konferenciát, de kimaradt egy pirulós részlet…állítólag Isten másodszülöttje vagyok…ez egy magyar megállapítás, sőt könyvcím – egy tekintélyes irodalomprofesszortól, melyet egy fiatal kolléganő citált a hallgatóság elé, miközben egy Manga-Hamlet sikerét ecsetelte.
Ennyi minden együtt, ez fesztivál a javából. És akkor még előttünk volt az este: nem csalódtunk. Tényleg csúcs volt a Vahtangov társulatának előadása. Jurij Butuszov úgy bánik a fénnyel és a sötéttel, hogy a falak megmozdulnak, a szövegek a jóról és a rosszról világosan szólnak. A végén már olvasni is elfelejtettem, csak néztem…néztünk. Ezt látni kell.
Nagyon vártam, hogy ideérjenek az oroszok…bár úgy tudom, ebben az országban nem illik az oroszokat várni, az előadás után mintha változott volna a dolog… meghívta őket az igazgató: jöjjenek 2014-ben Gyulára.
/Fotók: Ránki Júlia/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.