A Soproni Petőfi Színház bemutatkozott a Fertő-tónál: strandszínházi előadásként a Szamártestamentum című zenés bohózatot játszották a hétvégén.
Pataki András, a soproni színház igazgatója ebben az évadban indította el a teátrum iskolaszínházi, börtönszínházi, kocsmaszínházi programját, azzal a céllal, hogy a társulat az intézmény falain kívül is megmutatkozzon.
A sorozatot nyáron is folytatják, így strandszínházi produkcióval kedveskedtek a Fertő-tó mellett pihenőknek. A Szamártestamentum című előadást a nézők pokrócokon, matracokon, törölközőkön ülve nézték.
A rendhagyó produkcióban Ács Tamás, Horváth László, Molnár Anikó, Papp Attila, Czár László, Szlúka Brigitta, valamint a két zenész, Bonyár Judit és Hűvösvölgyi Péter működött közre.
Színház a strandon:
1.
2.
3.
4.
5.
Forrás és fotók: Petőfi Színház