Újcirkusszal is vár a Sziget Fesztivál

Új helyszín gazdagítja idén a Sziget Fesztivál kínálatát: a Cirque du Sziget ad helyet késő esténként a fiatal hazai artistatehetségek által létrehozott - az idei Szigetre komponált - újcirkuszi produkciójának.

 

“A korábbi években szerte a Szigeten számos cirkuszi produkciót láthatott a fesztivál közönsége, s a nagy sikerre való tekintettel idén egy külön helyszínt kap ez a rendkívül népszerű műfaj” – mondta Szép Fruzsina, a Sziget programigazgatója. “Olyan cirkuszi előadásokat szeretnénk idén bemutatni, melyek immár egy saját helyszínen, minden nap ugyanabban az időben lesznek megtekinthetők.” – tette hozzá a programigazgató.

recirquel 550
Az ötlet tavaly, a 20. Sziget alkalmából született, mikor is a Magic Mirror helyszínen egy fiatal magyar artistákból álló csapat létrehozta a Recirquel című produkciót és egyben társulatot is. A Cirque du Sziget külső látványában megidézi az 1890-es évek vándor cirkuszainak hangulatát, s ami az előadásokat illeti, a kortárs cirkusz több különböző, kizárólag a Szigetre létrehozott produkciója lesz látható.

 

recirquel2 550


Lesz délutáni interaktív cirkusz program, melyben artisták, mutatványosok és a közönség együtt szerepelhetnek, és lehetőség lesz kipróbálni néhány cirkuszi eszközt is. A közönség kora este láthatja, amint a fiatal végzős artisták a magasba emelkednek, a produkciókhoz pedig fiatal énekesek és dj-k is társulnak, s hoznak létre egy komplex produkciót.

 

recirquel3 550


Éjszakánként pedig újra látható lesz a Recirquel, amely idén is egy külön, a Szigetre szánt bemutatóval készül: a napi programokat a Swing & Circus show-val zárja az új helyszín. A repertoárban swing, electro-swing, tánc és cirkusz is szerepel.

 

Forrás: sziget.hu

 

süti beállítások módosítása