Július 26-án és 28-án mutatja be a Szabad Tér Színház a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Puccini Pillangókisasszonyát Rost Andrea címszereplésével. A világhírű operaénekesnő pályafutása során először énekli Cso-Cso-Szán szerepét. Erről kérdezte Mátraházi Zsuzsa.
Rost Andrea legelőször arról beszélt, miért is lehetett olyan nehezen elérni őt az elmúlt hetekben....
– Meditáción vettem részt Nepálban. Már tavaly is hívtak, de csak idén februárban határoztam el magam. Készülnöm kellett, mert nem kirándulni mentem. Gyakorlatilag szerzetesnek álltam. Sokat kaptam az úttól, de kemény megpróbáltatást is jelentett. A megérkezésünkkor elvettek tőlünk mindent: laptopot, mobiltelefont. Tíz napig egy árva szót sem beszélhettünk. Jelentős fizikai terhelést kaptunk, hiszen kis megszakításokkal napi tíz órát azonos testhelyzetben ültünk százötvenen egy helyiségben, férfiak és nők külön-külön. Naponta háromszor azt ettünk, amit elénk raktak. Hatfős szobákban, priccsen helyeztek el bennünket, egy matracot kaptunk, és ki-ki a maga hálózsákjában aludt. Hajnali négykor ébresztettek bennünket, fél tízkor már lámpát oltottunk. Meleg víz nem volt. Járótávolságban egy települést sem találtunk, a dzsungel közelségében laktunk.
– Mit adott neked az önként vállalt szerzetesi lét?
– Amikor elindultam abban reménykedtem, hogy mire visszatérek tisztábban látok az életben bizonyos helyzeteket, embereket. A tanításokból, amelyeket esténként négy órán keresztül hallgattunk Gonka mestertől, sok mindent hoztam magammal... Ha az ember elhatározza, hogy komolyan veszi a meditációt, szemléletváltást tapasztalhat meg. Mélyen hívő katolikus vagyok, mégis sokat adott a hitemhez ez a nepáli tíz nap. A meditációs gyakorlat rávezetett arra, hogy tudom objektíven figyelni saját magam és a környezetem. Úgy érzem az új élmények olyasmit adtak, ami eddig hiányzott nekem.
– Először készül Cso-Cso-Szán szerepére. Hogy történhetett, hogy ez eddig elkerülte?
– Idő kellett ahhoz, hogy a hangom teljesen kinyíljon és alkalmassá tegyen a szerepre. Egyébként rettentően szeretem Puccinit, mert a legérzékibb muzsikák szerzője. A mester nagyon szerette a nőket, ezt bizonyítja a Pillangókisasszony is. Mint a gyengébb nem képviselőjét, egészen felkavar ez az opera, elképesztő, hogy ez a férfi mennyi mindent tudott a női lélekről.
– Közel érzi magához Cso-Cso-Szán habitusát?
– Szerintem minden nő szívében ott lakozik egy ilyen odaadó, borzasztóan hiszékeny, szerelmes Cso-Cso-Szán, aki a Cseresznyevirág-duettben arról énekel, hogy csak ő tudja, mit rejteget számára a másik. Cso-Cso-Szán még a keresztény hitre is áttér azért, hogy ugyanahhoz az istenhez imádkozhasson, akihez szerelme, Pinkerton könyörög. Megszüli Pinkerton gyermekét, pedig csak egy éjszakát tölt együtt a férfival. Ez is olyan gyönyörű... Manapság érzelmi ügyekben is keménynek akarunk mutatkozni, de talán mindegyikünk hisz abban, hogy létezhet teljes odaadás.
– Volt alkalmuk valaha Andrea Caréval, az ön jövendő Pinkertonjával együtt énekelni?
– Nem, eddig még soha. A két Andrea, egy férfi meg egy nő most fog először együtt szerepelni. Legalábbis az első felvonásban, amíg Pinkerton el nem tűnik az életemből.
– Nem tart a szabadtéri fellépéstől? Elvégre az énekeseknek még a fuvallattól is félteniük kell a hangjukat...
– Aggodalomra semmi ok, hiszen Cso-Cso-Szánt jól be fogják öltöztetni, és érzem, gyönyörű időnk lesz július végén, a Margitszigeti Szabadtéri Színpaddal való első találkozásomkor. Bármennyire hihetetlen, nem csak énekesként, de nézőként sem jártam még ott soha...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.