Fesztivál-indító - Avignonban az SZFE

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Színház- és Filmművészeti Egyetem négy hallgatója is részt vesz idén a színházi élet egyik legrangosabb mustráján Avignonban. Geréb Zsófia, Herczog Noémi, Kovács Dániel, és Nagy Gergő fesztivál-indító beszámolóját olvashatják.


2013. július 18.

Az SZFE három év után ismét Avignonba látogat. Négyen kaptunk lehetőséget arra, hogy a 67. Avignoni Fesztiválon hat napot eltöltsünk, és öt előadást megnézzünk. Részvételünk egyre fontosabbnak tűnik ezen a mustrán, az az érzésünk, hogy még fontosabb, mint három vagy négy évvel ezelőtt volt társainknak. Nem az önhittség mondatja ezt velünk, hanem a tény, hogy jelenleg Magyarországon nemhogy nemzetközi színházi fesztivál, de egyetlen összművészeti fesztivál sincs, ami nyomon követné a nemzetközi színházi életet. Pedig a kortárs színházi világ megismerése lehetőséget adna arra, hogy szélesítsük látókörünket, európai viszonylatban tudjuk szemlélni az itthoni előadásokat, szakmai fejleményeket, reflektáljunk a hazai színházi életre, hogy inspirációt nyerjünk és megismerkedjünk új formákkal, tehát nyissunk a világ felé.

 

avignon
Idén, Avignonban tizedik és egyben utolsó alkalommal rendezi a fesztivált Hortense Archambault és Vincent Baudriller. Nagy szerencse, hogy még elcsíphetjük a szervezőpárost, aki híres progresszív szemléletéről, rengeteg újításáról (új helyszínek bevezetése, állandó programok szervetés, stb…), mégis hű maradt a fesztivál „atyja”, Jean Vilar egykori elképzeléseihez.

 

Most is, mint minden évben, két vendégművész segítségével alakították ki az alapkoncepciót. A korábbiakban olyan alkotókat kértek fel közreműködőnek, mint Thomas Ostermeier, Romeo Castellucci, Christoph Marthaler vagy Josef Nadj, a nemzetközi produkciókat is befogadó Trafó ügyvezető igazgatója, aki saját előadásait külföldön jegyzi. Szerencsénkre Avignonban az általunk látogatott időszak vezető előadása lesz Nagy József Woyzeckje, amelyre igen kíváncsiak vagyunk.

 

Az idei vendégművészek a számunkra eddig ismeretlen Dieudonné Niangouna, kongói író, rendező, színész és Stanislas Nordey, francia színész, rendező, pedagógus. Válogatásukat olyan kulcsszavak határozzák meg, mint "periféria", "kiszorult területek" (mind Európán belül, mind azon kívül), "Afrika", "fiatalok". Az említett témák köré kapcsolódnak az előadások, a szakmai viták, a kiállítások, tehát egy bátor, a közösségi problémákkal szembenéző, izgalmas fesztiválnak nézünk elébe.

 

Csapatunkat nem csak az motiválta a fesztiválon való részvételre, hogy Európa legrangosabb, legmenőbb színházi rendezvényén vendégeskedni hatalmas megtiszteltetés, és óriási élmény. 'Küldöttségünket' különösen érdeklik azok az előadások, amelyek létrehozása női alkotóhoz köthető. Franciaország is vonzott minket, akárcsak az, hogy némelyikünk felfrissítheti francia nyelvtudását. Két rendezőnket - Geréb Zsófit és Kovács Dánielt - az a gondolat is foglalkoztatja, hogy szakmai életük jelentős részét talán külföldön fogják tölteni. 


A továbbiakban igyekszünk napi beszámolót adni, és azt reméljük, közelebb hozhatjuk a fesztivált az olvasókhoz.


Geréb Zsófia, Herczog Noémi, Kovács Dániel, Nagy Gergő, SZFE

 

logok
A négy hallgató fesztiválrészvétele és utazása a TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0031 „Az SZFE Doktori Iskola fejlesztése és aktív integrálása az európai mesterképzési programokba” című pályázat támogatásával valósul meg.


  

 

süti beállítások módosítása