A világ talán legrangosabb színházi fesztiváljára Schilling Árpádot és Nagy Józsefet hívták meg – más magyar nincs. A svájci színművészeti egyetem pro|vocation című előadásának bemutatója után beszélgetett vele a Magyar Narancs. Lapszemle és videó.
A Magyar Narancs interjújából:
"Az Avignoni Fesztivál történetében a magyarok közül gyakorlatilag Mundruczó Kornéléknak, Hudi Lászlóéknak, természetesen Nagy Józsefnek és nekünk volt lehetőségünk itt lenni. Ez kijelöli, hogy a világ egyik – ha nem a – legnagyobb színházi fesztiválja milyen irányban érdeklődik: ide nem hívtak el másmilyen típusú művészeket, csak a függetleneket. És ezen érdemes a szakmának elgondolkodni: miért őket támogatják, miért őket kapják fel?" - fogalmazott a fesztiválmeghívás kapcsán a Krétakör alapítója, aki elmondta, a lausanne-i La Manufacture nevű színházi iskola hívta, hogy rendezze meg a végzős diákok diploma-előadását.
"Ez az ötödik francia nyelvű iskola, ahol dolgoztam; már rutinszerűen hívnak egyik helyről a következőre, legközelebb Strasbourgba. Valószínűleg szeretik, ahogyan a diákokkal dolgozom. Hogy Avignonba is el lehetett jönni, csak a ráadás: a fesztiválnak van egy szekciója, ahol a színházi iskolák mutatják meg magukat; a 9-10 francia nyelvterületen lévő komoly hely közül most ezt és a cannes-it választották ki" - számolt be Schilling Árpád, akit arról is kérdeztek, miért szeret diákokkal dolgozni.
"Eleinte nagy lehetőségnek éreztem, hogy velem közel egyidős emberekkel hozhatok létre előadást idegen helyen. Tizenvalahány évvel később már nem az motivál, hogyan tudnék egy „olyan schillinges” előadást rendezni, hanem az, hogy megtanuljam, hogyan lehet tanítani. Mivel jut tényleg előrébb a diák; mi az, amit be tud építeni saját magába, vagyis nem az kell, hogy azt gondolja, amit én, hanem hogy a következő problémás szituációban már egy új eszközt tudjon használni" - fogalmazott Schilling, aki arról is beszélt, Magyarországon a tanítás csakis az áldozatról szól: jelenthet presztízst, lehet szó tanári elhivatottságról, de megélni nem lehet belőle.
"Csinálnám akár ingyen is, de akkor vehessem fel én a diákokat, mondhassam meg én, ki legyen ott, és csinálhassak végig egy többéves folyamatot. Ilyen helyzetbe eddig még nem kerültem. (…) Semmiképp nem akarom a magam munkáját misztifikálni, de itthon már az a gesztus sincs, hogy megkérdezik a hallgatókat: mit tartanak fontos politikai, közéleti, társadalmi kérdésnek ma Magyarországon, és arról milyen színházi formákon keresztül akarnak beszélni" - tette hozzá Schilling Árpád.
A teljes interjút itt elolvashatják.