Negyven éve láthatta utoljára a közönség a Porgy és Besst, a legismertebb amerikai operát a Dóm téren. Idén augusztusban ismét felcsendül a Szegedi Szabadtérin a világhírű Summertime, a legjobb operaházakat megjárt New York-i énekesek tolmácsolásában.
Szinte napra pontosan negyven éve mutatták be a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Porgy és Bess című operát. Akkor a Magyar Állami Operaház előadását láthatták a Dóm téri nézők, Mikó András rendezésében, Pál Tamás vezényletével, a főszerepekben Begányi Ferenccel és Házy Erzsébettel. Az eltelt évtizedekben hiánycikk volt a hazai operaéletben Gershwin legismertebb műve, így színháztörténeti jelentőségű pillanatokat élhetnek át azok, akik ellátogatnak a fesztivál augusztus 9-i és 10-i előadásaira.
A darab leghíresebb áriája a Summertime, mely egyike a világon legtöbbször feldolgozott daloknak: több mint harmincháromezer változat készült belőle, többek között Ella Fitzgerald, Louis Armstrong, Miles Davis, Billie Holiday, Janis Joplin, Norah Jones, Isaac Stern és Christina Aguilera is elkészítette a maga verzióját. Bess szerepét az operaszínpadokon olyan jelentős szopránok énekelték, mint Leontyne Price, Leona Mitchell vagy a nemrég Magyarországon is járt Grace Bumbry. A Summertime mellett több ária is ismerősen csenghet a jazz vagy a gospel iránt érdeklődő közönség számára is, így például az I got plenty o’ nuttin, az I loves you Porgy, a Bess, you is my woman now vagy éppen az It ain’t necessarily so.
Porgy és Bess az Operaház előadásában, 1970
Az augusztusban látható előadás afro-amerikai operaénekesekből álló társulata New Yorkból érkezik Szegedre. A Susan Williams-Finch rendezésében, Stefan Kozinski vezényletével színre kerülő opera címszerepeit Richard Hobson és Angela Owens játssza. Hobson, aki Porgyként 2004-ben debütált, énekelt már a Metropolitan színpadán is. A drámai erejű színpadi jelenlétéről ismert énekes az Egyesült Államok olyan jelentős operaházainak rendszeres fellépője, mint a Metropolitan Opera, a New York City Opera, a Dallas Opera és a Mississippi Opera. A lírai szoprán, Owens a Porgy és Bess produkcióval több mint húsz jelentős operaszínpadon lépett fel az Egyesült Államokban, Új-Zélandon, Egyiptomban és Nagy-Britanniában.
Sportin’ Life karakterét Reggie Whitehead alakítja, aki ebben a szerepben fellépett már Oroszországban, Lengyelországban, Görögországban, Észtországban, Litvániában és Kelet-Európa jelentős színpadain. Művészetéért háromszor is megkapta a Carbonell-díjat. A New York-i debütálásáért Theater World Awarddal jutalmazott Phillip Boykin a Porgy és Bess Crownjaként éveken keresztül turnézott Németországban, Japánban, Portugáliában, Új-Zélandon és az Egyesült Államokban. 2012-ben ezért a szerepéért Tony-díjra jelölték.
Keresse a QR-kódokat Porgy és Bess-jegyekért!
Nyerő QR-kódot helyezett el a Szegedi Szabadtéri Játékok az augusztus 9-én és 10-én színre kerülő operaelőadás, a Porgy és Bess összes kültéri plakátján. Ha megtalálja a szerencsét hozó hirdetéseket, nincs más dolga, mint okostelefonon beszkennelni az azon látható QR-kódot. Ezután már csak egyetlen egyszerű kérdésre kell válaszolni, amelyet akkor kap meg, amikor a telefon átirányít a nyereményjáték oldalára. A leleményeseknek esélye lesz megnyerni az öt darab páros belépőjegyet a fesztivál idei műsorának egyik legkülönlegesebb bemutatójára.
Porgy és Bess
a Living Arts Inc. előadása
Porgy: Richard Hobson
Crown: Philip Boykin
Sportin’ Life: Reggie Whitehead
Jake: Tom Elliott
Bess: Angela Owens
Maria: Stephanie Beadle
Serena: Anne Fridal
Lily: Jeanette Blakeley
Rendező: Susan Williams-Finch
Közreműködik: a Szegedi Szimfonikus Zenekar
Karmester: Stefan Kozinski
Európai partner: Armel Produkciós és Sajtóiroda
Előadások: 2013. augusztus 9., 10. -- 21 óra
(esőnap: augusztus 11.)