Duda Éva koreográust kérdezte a Műút oldalán Ménesi Gábor. Lapszemle.
Közel tíz esztendőn keresztül végzett koreográfusi tevékenység után 2010-ben hozta létre a Duda Éva Társulatot. "Olyan táncosokkal dolgozom, akik nem ismernek határokat, nem félnek, maguknak akarnak elsőként megfelelni, és nagyon nyitottak. Emellett sok más dolog is érdekli őket, műveltek, kíváncsiak a világra és vannak céljaik a színházon túl is. Büszke vagyok rájuk" - fogalmazott a koreográfus, aki arról is beszélt, egyéni alkotóként már kevésbé szabad, nincs akkora mozgástere, hiszen a társulat lett számára az első.
A Duda Éva Társulat legutóbbi bemutatójáról a Virtusról is szólt, ami a cirkusz és a kortárs tánc összekapcsolásából született. "Régóta kóstolgattam ezt a műfajt magamban, lenyűgöznek az új cirkuszi előadások, nemcsak a látvány, hanem a kreativitás erejével. Külföldi utazásaim során több olyan produkciót láttam, amely nagyon inspiráló volt, és igen nagy kedvet kaptam hozzá, csak a hogyan volt sokáig kérdéses. (…) A jelenkori magyarság témáját akartam egy picit megpiszkálni, az önérzetet, büszkeséget, a nagy magyar öntudatot, miközben tulajdonképpen nem is érzékelhető olyan tisztán, hogy magyarok vagyunk, hiszen itt egy csodálatos keveredés van, nem érdemes hát egymás ellen létezni. Fel akartam finoman tüntetni az ország politikai kettészakadását, szintén humorral, arra törekedtem, hogy engedjük el magunkat és lássunk rá a saját kicsinyes erőfeszítéseinkre. Belecsempésztük a folklórt, a gólyalábat, a levegőakrobatikát, és igyekeztem mindent nagyon elegánsan megközelíteni, de egyúttal ezt a kissé balkáni hangulatot is megadni" - nyilatkozta Duda Éva.
Koreográfus arról is beszámolt, hogy társulata és maga a művészi munka lassan ellehetetlenül."Nemcsak tervezni lehetetlen művészileg vagy gazdaságilag, de rendszeres napi szintű anyagi problémákhoz vezet, sőt nem titkolom, komoly adósságokat eredményez. Véleményem szerint a független színházi társulatok szándékos leépítése zajlik. Ha bármilyen szerv kiír egy pályázatot, és szerződés köttetik, akkor az mindkét félre nézve kötelezettségekkel jár! Lehetetlen, hogy ez mégsincs így ebben az országban. Szerintem ez már több, mint nagyon kínos, mert jogilag is többszörösen támadható. Mi viszont az állammal szemben és az általa mozgósított ellentétes szemléletű szakmai szervezetekkel szemben nyilván tehetetlenek vagyunk. (…) Pontosan kiszámoltam, hogy a működésünk maximum decemberig biztosítható, ha az idei támogatásokkal nem csúsznak el. De nincs most garancia ezen a pályán" - hívta fel a figyelmet Duda Éva.