Száll az ének - Fenyő-musicalt mutat be a Pannon Várszínház

A Száll az ének című musical ősbemutatójára készül a Pannon Várszínház augusztusban.


Vándorfi László elmondta: a Száll az ének című musicalt Fenyő Miklóssal közösen készítették, az anyag kilencven százaléka teljesen új dal és új szöveg. Emellett két régebbi Fenyő-sláger is megszólal a darabban, de új szöveggel.

 

fenyo

 

A produkció több nemzedéken át mutat be különféle táborokat (a mű munkacíme Tábor-rock volt):, a fiatalok az úttörő- és építőtáborok hangulatát idézik meg, míg szüleik életéből felvillan a gulág és az auschwitzi munkatáborok világa - ismertette a részleteket Vándorfi LászlóA darab ugyanakkor jó kedélyű, humoros, természetesen sok benne a rock 'n roll, de vannak benne olyan szerzemények is, amelyek Fenyő Miklóstól szokatlan zenei megoldásnak tűnnek - tette hozzá.


A Száll az ének úgynevezett előbemutatója augusztus 10-én lesz az alsóörsi strandszínházban, majd 17-én Sümegen mutatják be, 18-án pedig Ajkán lesz a díszbemutatója - ezzel is a várszínházat támogató önkormányzatok előtt tisztelegnek, valamint a bemutatók közötti időt is felhasználják arra, hogy tovább finomítsák az előadást a közönség reakciói alapján - árulta el az igazgató. Tájékoztatása szerint a Száll az énekben 50 szereplő lép színre, közöttük több tizenéves gyermek és fiatal is lesz.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása