Már áll az Elfújta a szél gigantikus díszlete

Szegeden már áll az Elfújta a szél gigantikus díszlete, a több mint száz fős szereplő-, táncos-, és statisztagárda pedig már gőzerővel próbál a szabadtérin, hogy a nyár leglátványosabb musical-produkciójának magyarországi premierje tényleg nagyszabású előadás legyen.


Az Elfújta a szél túlélt évtizedeket, évszázadokat, regényként születetett meg, filmként virágzott és zenés darabként kelt ismét életre. A Szegedi Szabadtéri Színpadon, július 26-27-én és augusztus 2-3-án, a soproni MKB Arénában pedig augusztus 17-18-án a musical-változat is a magyar közönség elé kerül. 

 

A szereplők és a musical megálmodói, alkotói valamennyien azt vallják, nagy kihívás számukra a híres történet színpadra vitele - pláne, hogy a színen Atlanta is leég majd...

 

1
 
A szép Scarlett O'Hara viharos szerelmeiről és örök szenvedélyeiről szóló regényt Margaret Mitchell az Egyesült Államok legvéresebb polgárháborújának környezetébe ágyazta 1936-ban, és ezzel szinte berobbant a világirodalomba, három évvel később pedig a regényből készült film tíz Oscar-díjával a filmtörténelembe is beírta magát Vivien Leigh, Clark Gable és Leslie Howard főszereplésével. Gerard Presgurvic francia zeneszerző - a sikermusical Rómeó és Júlia szerzője - évtizedekkel később gondolt egy merészet, és megzenésítette az elmúlt évszázad egyik legnagyobb sikertörténetét. Tíz évvel ezelőtti párizsi bemutatója után most szabad kezet kaptak a magyar alkotók, és Kerényi Miklós Gábor, valamint Somogyi Szilárd fordításában - utóbbi a darab rendezője is - megszületett az Elfújta a szél hazai verziója.


A szegedi premierre már próbálnak a művészek, az előkészületekről leendő közönségüknek meséltek a tisza-parti városban.

Balassa Krisztián karmester elárulta, felfedezhetőek hasonlóságok a két musical, a közönség által már jól ismert Rómeó és Júlia, valamint az Elfújta a szél zeneiségében, de a mostani alapvetően egy nagy epikus mű. "A nulláról kellett felépíteni a darabot, új hangzást és zenei világot kapott" - mondta a dirigens, majd hozzátette, legalább annyira elfogult a kész zenével kapcsolatban, mint más a gyermekével. 

 

Serbán Attila arról beszélt, hogy Stuart Tarleton szerepében technikás, már-már torokgyilkos dalok jutottak neki, melyeket még mindig csiszol a jobb hangzás érdekében.

 

2

 

Az előadásban tíz másodpercenként vált jelmezt Scarlett O'Hara, aki kettős szereposztásban jelenik meg a színpadon: Gubik Petra és Vágó Zsuzsi ölti majd magára a női főszerepet és Velich Rita jelmeztervező mesés ruháit. Gubik Petra úgy nyilatkozott, mindkettőjükben megtalálja majd a néző a "szerethető Scarlettet". Vágó Zsuzsi úgy véli, többeknek vélhetőleg fel sem fog tűnni a "csere", ugyanis nagyon hasonlóan gondolkodnak a büszke lány megformálásáról, s már az első pillanatban megtalálták a közös hangot.

Szabó P. Szilveszter, Rhett Butler alakítója, a musical egyik főszereplője arra hívta fel az érdeklődő közönség figyelmét, hogy a színészeknek nehéz dolguk van, ugyanis nem csak a környezetükben, hanem bensőjükben is folyamatos háborúk dúlnak. Úgy gondolja, Rhett Butlerként kemény szerep jutott neki, egy karakán, szinte forrófejű férfi, akinek a történet végére viszont meg kell tanulnia elköteleződni Scarlett felé is. "A színpadon két háború zajlik: egy Rhett és Scarlett, egy pedig Észak és Dél között. Akkor nyerünk, ha a darab gondolati síkját fogjuk meg, s valóban előadjuk a dalokat" - fogalmazott Szabó P. Szilveszter.

Ashley Wilkes-t a fiatal tehetség, Veréb Tamás játssza. A szereplő nem más, mint Scarlett reménytelen szerelme, aki mellett a lány a történések végéig kitart. A fiatal színész úgy fogalmazott: összetett szerepet kapott, melyhez még belülről érnie kell, de nagyon hálás, hogy "a nagyok között lehet". Ashley feleségét, Melanie Hamiltont Bíró Eszter kelti életre. A színésznő elárulta, a musicalben egy karakteresebb asszony fog visszaköszönni, mint akit az eredeti történetből ismerhetünk - egy, a földön két lábbal álló Melanie, aki viszont a gyapotföldön is úrinő marad. Bíró Eszter egyébként nagy visszatérője most a gigantikus musicalszínpadoknak - 19 éve, 16 évesen ő volt az első Kim a Miss Saigonban.

 

3


Janza Kata is a visszatérők táborát erősíti, Szegeden is számtalan musicalben lépett színre, ezúttal Belle Watling, vagyis Rhett Butler szeretőjeként látható. Elmesélte, Szabó P. Szilveszterrel idestova 17 éve ismerik egymást, ezért egyiküknek sem jelentett gondot a színpadi intim kapcsolat megjelenítése. "Szerepköröm tavaly, a Jekyll és Hyde óta nem változott - mesélte nevetve. - Fantasztikus sanzonos dalaim vannak, de amúgy is boldogság mindig Szegedre jönni. Duda Éva koreográfiái nagyon látványosak, Velich Rita ruhái pedig gyönyörűek - bár ezúttal nekem csak kettő jutott. A Scarlettek viszont folyamatosan öltöznek, mint én annak idején az Elisabeth-ben…"

Szomor György, aki a musicalben Gerald O'Hara-t, Scarlett édesapját alakítja, arról beszélt, hogy nehéz dolga van, mert kevés jelenet áll rendelkezésére, hogy azokban hitelesen és árnyaltan mutathassa meg a földbirtokost és a gondoskodó apát. A Rómeó és Júlia rajongóknak pedig azt üzente, nem fognak csalódni az Elfújta a szél zeneiségében sem. Szintén az O'Hara család tagja Nádasi Veronika, vagyis Mammy, a fekete dajka is. A közönségtalálkozón úgy nyilatkozott, a gospel iránti szeretete segített neki megnyerni ezt a szerepet. Nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy az ő előadásában hangozhatnak el az előadást kezdő és befejező nagyszerű dalok.


Forrás: Színház.hu, Operettszínház

süti beállítások módosítása