A tervezettnél egy évvel korábban, 2014 őszétől átveszi a milánói Scala vezetését Alexander Pereira, a Salzburgi Ünnepi Játékok jelenlegi intendánsa. A döntés oka, hogy 2015-ben az észak-olasz városban világkiállítást szerveznek, amelynek egyik "főszereplője" a Scala lesz.
Giuliano Pisapia polgármester, aki egyben a Scala igazgatóságának elnöke, a csütörtöki bejelentés kapcsán hangsúlyozta: a világkiállításra olyan intendánssal akarnak felkészülni, aki a ház ügyeit operatívan kezeli. Úgy látják, hogy Pereira erre alkalmasabb, mint a párizsi Nemzeti Operához szerződő Stephan Lissner.
Fotó: Dukas
Ajövendő vezető szerdán nemcsak a jó barátjának nevezett Lissnerrel találkozott, hanem részt vett a felügyelőbizottság ülésén, hogy megismerkedjen a Scala pénzügyeivel, a jelenlegi támogató, például az Intesa San Paolo képviselőjével és a lehetséges szponzorok körével.
Pereira salzburgi szerződése 2016-ig tartott volna. A bécsi születésű művészeti szakember szerette volna kitölteni hivatali idejét hivatkozva arra, hogy a tervek a következő évekre elkészültek, és menedzseri tapasztalatával képes lenne párhuzamosan vezetni a nagy hagyományú olasz operaházat és a fesztivált. A Salzburgi Ünnepi Játékok kuratóriuma azonban ezt a felajánlást nem fogadta el, és átmenetileg megbízta Sven-Eric Bechtolf rendezőt, a prózai szekció vezetőjét, valamint Helena Rabl-Stadlert, a fesztivál elnökét a játékok irányításával. Pályázaton választják majd ki a leendő új intendánst, aki 2017-ben léphet hivatalba.
Forrás: MTI