Július 27-én, szombaton, a józsefvárosi Horváth Mihály téren művészek és lakók utcai ünneppel demonstrálnak a kerület nyitottságáért. A Nyolcadik Tenger Ünnep zárja azt a május óta tartó német-magyar színházi együttműködést, mely józsefvárosi lakókat és civileket kapcsol össze, hogy közösen kutassák és alakítsák a kerületi köztereket. A projekt során fiktív dokumentumfilm is készül a kerületet uraló Zártószellemekről, melynek utolsó jelenetét a Horváth Mihály téren forgatják majd a demonstrálók részvételével.
A gyerekek játszani akartak, a felnőttek lakni, a terek lélegezni, a zenészek zenélni. A felújított bérházak azt szerették volna, ha felújítatlanságukat nem zárják felújított homlokzat mögé. Valami azonban zárt a kerületben. Zártak a játszóterek és zártak az udvarok, zártak a focipályák és zártak a lakások. Így hát a gyerekek úgy döntöttek, hogy utánajárnak a Zártószellemeknek – ez a kiindulópontja annak a fiktív dokumentumfilmnek, melyet a magyar és német művészek a VIII. kerület utcáin forgatnak környékbeli gyerekek és felnőttek szereplésével.
A Pneuma Szöv. budapesti nyitott hálózat és a Mobile Albania német performanszcsoport indította útjára a Vándorló Utcaegyetem című projektet, melyhez kerületi civil aktivisták és lakók is csatlakoztak. Nyolcadik Tenger címmel új kerületi újságot indítottak, melyben az aktuális helyi eseményekre, a „szociális városrehabilitáció” személyesen megélt folyamatára reflektálnak komolyan-játékosan.
A május óta tartó projektet most szombaton, július 27-én a Nyolcadik Tenger Ünnep zárja. A kora délutántól estig tartó ünnepi demonstráció célja, hogy felhívja a figyelmet a nyitott közterek fontosságára, a kerületben található zárt, kihasználatlan terekre, foghíjtelkekre, sportudvarokra, illemhelyekre, és a zárt döntéshozatali mechanizmusokra. A demonstráció ugyanakkor összehozza a kerületi lakókat és bizalommal teli jelekkel tölti meg a közteret. A szervezők szeretnék azt is megmutatni, hogy közösen, csekély anyagi ráfordítással élhetőbbé, szerethetőbbé varázsolhatjuk a környezetünket. A program részeként újra használatba veszik a régi pingpongasztalokat és új funkciót adnak a térelemeknek. Lesz piknik, mobil űrállomás, Nyolcadik Tenger szerkesztőségi asztal, filmforgatás és nem utolsósorban utcazene, melyet a józsefvárosi önkormányzat egyébként csak saját szervezésű programjain engedélyez. Aki pedig megbirkózik a Zártószellemekkel, térmunkás igazolványt kap, melynek birtokában a jövőben is bátran kiállhat a kerület nyitottságáért.
Az akciót szervező Pneuma Szöv. és a Mobile Albania performanszcsoport hosszú távú művészeti projekt keretében kutatja Józsefvárost. 2012 nyarán egy használaton kívüli óvodakertben szomszédokkal és hajléktalan alkotókkal közösen multifunkcionális óriásmókust építettek és létrehozták a Nyolcadik Tenger legendáját.
A projekt idei állomása a Robert Bosch Stiftung és a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) magyar-német színházi együttműködéseket támogató „Szenenwechsel” programja keretében valósul meg és szeptemberben Lipcsében folytatódik.
Nyolcadik Tenger Ünnep, 2013. július 27., 13-21:30h, VIII., Horváth Mihály tér
A nap programja:
13:00-15:00: érkezés, térberendezés
15:00-19:00: a Nyolcadik Tenger főtere megnyílik, tudományos-fantasztikus piknik és filmezés
19:00-20:00: zenés galambfelvonulás
21:30: elvonulás
Támogatók, partnerek:
Robert Bosch Stiftung - International Theatre Institute „Szenenwechsel” program, Nap Klub Alapítvány, Virág Tamás, 8ker.blog.hu, Szabad Utcazenélést Támogatók Romantikus Alakzata (SZÚTRA), Muzsikus Rádió és még sokan mások
Bővebb információ:
http://www.facebook.com/20ForintosOperett
http://20forint.blogspot.hu/