'Itt mindig szabad szelek fújtak' - Vidnyánszky Attila Zsámbékon rendez

A Zoltán újratemetve című bemutató kapcsán kérdezte Vidnyánszky Attila rendezőt a darabról és a Zsámbéki Színházról Artner Sisso a Bázison.

Minek köszönhetően és mikor járt először Zsámbékon színházat csinálni?
- Mint itt majdnem mindenki, Mátyás Irénen keresztül került ide a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata. 1997-ben a Dekameron előadásunk után kért meg minket, hogy játsszuk el itt is. Azóta, kisebb-nagyobb megszakításokkal jelen vagyunk. Vagy úgy, hogy önálló produkciót hozunk, vagy adaptálunk ide előadásokat. Többnyire a beregszásziakkal, de voltak különleges közös produkcióink is, például a Közép-Európa Táncszínházzal.

Az idén hogy talált vissza ide két nyár után?
- Amikor megtudtam, hogy Irén beteg és Kaposváron kezelik, meglátogattam. Mondta, hogy jó volna, ha játszanánk itt idén. Én pedig szívesen benne voltam, hogy csináljunk egy hármas kooprodukciót a Nemzeti Színházzal, hogy aztán a következő szezonba bekerülhessen oda is a darab.

Miért választotta a szovjet időkben induló Zelei Miklós darabot?
- Ez a falu mindig izgatott engem. Szelmencet kettévágták a második világháború után és a közepén húzódott a Szovjet-Csehszlovák határ. Most is ketté van osztva és a fele Ukrajnához, fele meg Szlovákiához tartozik. Egészen abszurd helyzet. A sztori úgy indul, hogy meghal Zoltán Zoltán és a Zoltán família elindul, hogy átvigye a menyasszonyához a halottat, mert pont akkor házasodtak volna össze, amikor a határt meghúzták. Elindulnak, és vagy harminc évig mennek.


Aktuálisnak érzi?
- Igen, a határok kérdése örök aktualitás.  A darab olyan, mintha Zelei Miklós a társulatnak írta volna. Az előadás egy fájó, de jó hangulatú történet lesz, mert bár egyesült Európa, de pont az orrunk előtt megmaradt a határ. Korábban is foglalkoztatott már ez a téma és a Komáromi Jókai Színház igazgatójával Tóth Tiborral elhatároztunk, hogy tartunk olyan előadást, ahol ők a határ egyik oldalán elkezdik ugyanazt, amit mi a másikon és a végén egy fénysugár összekapcsolja a két előadást, de nem tudtuk engedélyeztetni.

Milyen itt dolgozni most?
- A Bázis a maga szürrealitásával, a romjaival, a militáns hangulatával a szovjet birodalom gyönyörű metaforája, úgyhogy jobb helyet nem is találhattunk volna. Nagyon szeretem Zsámbékot, itt mindig szabad szelek fújtak és egy nagyon fontos előadásom, a Három nővér születet itt. Embert próbáló körülmények vannak, de nem volt kérdés a csapatnak sem a lehetőség hallatán, hogy ide jövünk. Annak meg külön örülünk, hogy most már fenn lehet lakni és egész nap együtt lehet lenni, kiszakadva a világból, akkor is, ha nagyon tábori körülmények ezek. Így létrejöhet valami értékes rövidebb idő alatt, mint kőszínházi körülmények között.

Milyen a munkafolyamat?
- A formába öntés az körülbelül két hét és természetesen már elkezdtük előkészíteni, mielőtt megérkeztünk. Itt reggel nyolckor kezdtük a próbákat, úgy volt, hogy tizenkettőig, de be kellett menekülni a hangárokba olyan meleg volt. Aztán ebéd után kisebb szünetekkel éjfélig, egyig próbáltunk, a színészek egy része pedig díszletgyártással is foglalkozott. Szeretem, hogy itt ekkora nagy terek vannak és nagy százméteres színpadokat is lehet csinálni. A beregszászi színészek második generációs csapatával jöttem, de az öregek közül is van kettő.


Könnyebb dolga van a fiataloknak?
- A helyzetük valamivel jobb, nekik most körülbelül harminc ezer forint a havi fizetésük, az előzőeknek meg tízezer sem volt. De lényegében nem mások, mert együtt szocializálódtak. Közösen hoztunk létre előadásokat. Egyébként száz százalékosan megtalálták őket a szerepek. Itt szabadon kezeljük a történetet, átalakítottuk a karaktereket, magunkról fog szólni az előadás.

A Bázis melyik részén lesz az előadás?
- A hatlyukú hangárnál. Ez a harmadik előadás, amit ott játszunk a Kioldás és az Ember tragédiája után, de így, ilyen elrendezésben még nem használtam ezt a helyszínt. Keresztben játszottunk eddig, most pedig szembe fordulunk ezekkel a furcsa betonépítményekkel.

Mit vár az előadástól?
- Ezek jórészt etűdök lesznek, egy jövendőbeli előadásnak az alapja, de azért van eleje, közepe és vége, tehát nem munkabemutató. Így csináltuk a Három nővért is, de ez így rendjén is van, ennek a helynek ez a varázsa és így fogadja el a közönség is. Meg kell, hogy történjen a lelkünkben az előadás, aztán ennek az élményét visszük magunkkal a zártabb körülmények közé, ahol majd megszületik egy új formában, de a magja, amit Sztanyiszlavszkij az előadás magjának hív, az itt fog megszületni. Nyilván ritmusképlet szempontjából egy ilyen előadásnak vannak hiányosságai, a figurák is bomlanak és alakulnak majd még és kiteljesednek. Itt minden körülmény, a csend, a madarak és a sünök is az előadást gazdagítják.

Milyen helyet foglal el Ön szerint a Bázis az ország színházi életében?
- Tanúja voltam annak, ahogy Irén nagy harcot vívott az elfogadás érdekében a helyi vezetéssel. Mindig feszengek azzal, hogy Magyarország milyen zseniális nyári színházak szempontjából, több, mint száz helyen játszanak, de kevés igazán izgalmas, kísérletező szellemű hely van. A Bázison kívül talán Gyulát említhetném és kész. A hely elszakítottságát nem tartom jónak. Jobban tetszett mikor Irén úgy csinálta, hogy játszottunk valami népszerűbbet, például a Liliomfit a Romtemplomnál és itt fenn meg valami egészen elvetemültet, mint a Kioldás és a kétféle közönség elkezdett átjárni egymás között. Azok is megnézték a Liliomfit, akik a Bázisra voltak hangolva, és jöttek fel miattunk olyanok, akik azelőtt soha. Ezt a stratégiát próbáltam követni igazgatóként a Csokonai Színházban is Debrecenben.

Mennyire érzi úgy, hogy képes nyitottnak lenni a színházi módszerek tekintetében is?
- Nem tudok mást csinálni, itt például kénytelen vagyok, hiszen pont az a jó a helyben, hogy különleges és megismételhetetlen az előadás, még akkor is, ha iszonyú meló és ebből nekem majd egy másik előadást kell csinálni. Irén azt mondta egyszer, hogy majd táblákat fog itt lerakni mindig, megemlékezve a társulatról, ha egy-egy előadás felfedez valami új helyszínt vagy szöget. Az ember rákényszerül, hogy másképp gondolkozzon a színházról és új utakat keressen.

Milyen jövőt jósol a Bázisnak?
- Nézze, nekem meg sem fordult a fejemben, hogy nem csinálom meg ezt az előadást, pedig idén elég sok minden van rajtam a Nemzeti Színház átvételével is, mégis azt gondolom, hogy nekem képviselnem kell Zsámbék értékeit is. Igaz, hogy lehetne jobb állapotban a Bázis, de reméljük, hogy ez is alakul majd. A legfontosabb most, hogy megmaradjon, és nehogy az legyen, hogy az a borzalom, hogy Irén elment, azzal jár, hogy itt a színház is megszűnik. Itt vagyok, mert így tudok tenni ezért és jövőre, amikor a Nemzetiben is bemutatjuk ezt a darabot, fel lesz írva a Nemzeti Színház plakátjaira az is, hogy ez a Zsámbéki Színházi Bázissal közös produkció.

Az interjút készítette: Artner Sisso

Előadásfotók: Ilovszky Béla, theater.hu