'Most minden egészen más' - A Marton-osztály Kanadában jár

Kanadában járnak a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadévesei. Újabb beszámolójukban Zoltán Áron ír három nap élményeiről.

Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter színészosztálya a torontói Soulpepper Színházban vendégeskedik július 15-től 28-ig. A diákok közös produkción dolgoznak a Soulpepper Academyn is tanító Marton László növendékeivel. 

Zoltán Áron beszámolói:

Július 18-áról:

Ma szinte egész nap dolgoztunk. Érdekes, hogy itt, a Föld másik oldalán ugyanúgy összezárva próbálunk, mint otthon, most mégis minden egészen más… Épp nem vagyunk olyan állapotban, hogy nyugodt szívvel mutassuk be a két vizsgadarabot, amivel érkeztünk, de arra törekszünk, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Néhány újítást végzünk a Vízkereszt-vizsgánkon. Én például angolul fogom énekelni bolond-dalaimat, írtam egy új dalt Vidnyánszky Attila bolond-jelenetéhez, és elhatároztuk, hogy megtanuljuk a Beatles Because című számának refrénjét, amit beépítünk az előadásba bizonyos folklór elemekkel együtt, moldvai kavalmuzsika és tánc kíséretében. Tóth Andrással és Zsigmond Emőkével a Sebastian-Tóbiás-Olívia jelentünket egészen átkoreografáljuk, mert az eddig használt kád helyett csak egy delfines gyerekmedencét tudtak nekünk szerezni.

A Vízkereszt-vizsgát másodéves fejjel állítottuk össze, azóta rengeteg élménnyel, tapasztalattal gyarapodtunk. Talán ezek most megmutatkoznak....

Hogy mi történt még? Nem messze 'jelenlegi munkahelyünktől', a Soulpepper színháztól, a Distillery Districtben találkoztunk egy nagyon menő zenekarral, aki az utcán haknizott színesbőrü, fekete hangú énekesével, és teljesen lenyűgöztek minket végtelenül laza, felszabadult előadásukkal. 

Este pedig egyedül sétáltam haza, kicsit jobban körülnéztem a környéken, így találtam egy nagyon izgalmas "Dutch Dream" nevű fagyizóházat. Egy egész házat, amit a fagyizásnak szenteltek!! Sajnos zárva volt már, de elhatároztam, hogy holnap reggel visszatérek… Szeretnék még eljutni Little Indiába, Little Greekbe és a CN Towerhez is, no meg egy parkba sétálni, ugyanis itt óriás-parkok vannak, amiket mosómedvék és rókák laknak…

Zsigmond Emőke, Mészáros Blanka, Csapó Attila, Zoltán Áron

Július 19-éről:

Ma délelőtt a fényeket és a hangtechnikát szerelték be a próbatermünkbe, és fóliákat tettek mindenhova, hogy a csodatermet megvédjék a magyaroktól, akik vízzel, liszttel játszanak. Hirtelen jött szabadidőnket kihasználva elsétáltunk egy bizonyos Dollarama boltba, hogy mindenféle egydolláros, de praktikus tárgyakat vásároljunk. Utána pedig beültünk az Angyalok Amerikában technikai próbájára. Érdekes volt látni, ahogy Albert, a színház igazgatója rendez. Bár főleg világításról, gépi effektekről és átállásról esett szó, tanulságos volt megfigyelni, hogy minden technikai eszköz és jelenetváltás a filmes hatás megerősítését szolgálja. Ez rögtön el is távolította tőlünk a színészeket, egészen más lelkületet adott a játéknak, mint a hagyományos élőszínház. 

A próbanézés után nagy Szentivánéji improvizációba fogtunk a kanadai Marton-osztállyal. Ők angolul, mi magyarul kommunikáltunk, nemek, nyelvek keveredtek, évődés és a testek harca zajlott, szerelem és forró erotika is volt a levegőben... Izgalmas, megismételhetetlen jelenetek születtek rengeteg szélsőséges gesztussal, improvizált zenei kísérettel, a véletlen hozta nyakatekert poénnal. Igazán eldobtuk az agyunkat. A végén pedig megtanítottuk nekik a "szamuráj vagyok és ez az én bosszúm" című játékot, ami nagy sikert aratott.

Ezután még várt ránk munka, végigrohantunk a Három nővér vizsgánkon, az új térre alkalmaztuk. Attila (ifj. Vidnyánszky Attila, a szerk.) rengeteg ötletet dobott fel és a próba is segített abban, hogy új megoldásokat találjunk, így egy jó kis vázlatot tettünk föl. 

A hétvégéről

Minden nap egy órát kell utaznunk a színházig, de szombat reggel még hosszabb ideig tartott beérnünk, mert egy szakaszonnem közlekedett a metro. (A torontói TTC ugyanis pont olyan olajozottan működik, mint a BKV). A három perces metró utat 25 perc alatt tettük meg. Éppen egy zebrán siettünk át, amikor odakiáltott valaki: "Jó reggelt Művész Úr!". Felismerte Hegedűs D. Gézát! Kiderült, hogy az illető az interneten olvasta, hogy Kanadában járunk. Még az is hozzátette, nagyon örül nekünk. Valószínűleg a színház.hu-t olvasta…

Meglepetésünkre a metrópótló autóbuszon is ráköszöntek a tanár úrra, így történt, hogy megismerkedtünk egy kitelepült magyarországi roma élettörténetével. Elmesélte, miért kellett Magyarországról elköltöznie, hogyan próbál boldogulni egy országban, ami meglehetősen elzárkózik az idegenektől, hogyan szerez házipálinkát az 56-os magyaroktól, olcsó dohányt a titkos helyeken üzletelő indiánoktól. 

Napközben próbáltunk, de délután már az estén járt az eszünk, hiszen Collinékhoz voltunk hivatalosak házibuliba. Még elcsíptük az utolsó nyitva tartó sörboltot, és 800 féle sörből válogattunk. (Kanadában nem csak a dohányárunak van külön boltja, mint nálunk, az alkoholt is speciális trafikban lehet kapni. Igaz, töményet itt se láttunk.)

Az éjszaka az igazi gimnazista házibulik hangulatát idézte. Hamar megismerkedtünk Collin néhány barátjával és lakótársával, és hamar kialakultak a buli fix helyszínei: a gangon ücsörögtek a beszélgetős-iszogatós-gitározós arcok, a belső szobában hamar fölborítottuk a kanapét, hogy legyen hely táncolni, a pincében szerveződött a chill out room kanapékkal, a hátsó kertben pedig a ‘beer pong’. Ez egy izgalmas ügyességi játék, arról szól, hogy két (két fős) csapat feláll egymással szemben tetszőleges számú poharat helyez maga elé, és megpróbál beletalálni az ellenfél poharába egy pingponglabdával. Ha sikerül, az ellenfél iszik. A pattanó találat duplát ér, szóval a játék végére minden sör elfogy, még a nyertes is megissza a sörét. (Persze, még hogy kiönteni!) Annak is jutott látnivaló, aki nem élvezte a hátsó kertet, ugyanis a szomszédház tetején egy mosómedve (racoon) mászkált fel-alá a sötétben.

Felteszem nem éjfélkor, de valamikor hajnaltájt elénekeltük egymásnak országaink himnuszát. A magyar himnusz kicsit vontatottra és keservesre sikerült a kanadaihoz képest, de utána népdalokkal kompenzáltuk a dolgot, amivel viszont ők nem tudtak előhozakodni. Azután, hogy nyár eleji, kaposvári kurzusunk alkalmával nótáztunk a vendég moszkvai színészeknek, ők pedig egy másfél órás, ortodox koncerttel válaszoltak, jólesett, hogy tudtunk valami eredetit mutatni a kanadaiaknak.

Közös pontot is találtunk új ismerőseinkkel, kiderült, hogy a Doors, Chris Isaak, a Guns’n’Roses és a Beatles nem csak nálunk része a kamaszképzésnek. (Egy lány vagy 20 Beatles-slágert tudott tökéletes technikával kísérni!) Táncolni viszont mi tanítottuk őket, többször is elmondták, “ők nem is szoktak így táncolni”...

A buli valahol ott ért véget, amikor nekem a hátsó kertben az összes angolszász impolite kifejezést megpróbálták megtanítani. Eddigi utunk során rendesen emelkedett a szókincsünk pozitív értelemben is. Már olyan kifejezéseket, szólás-mondásokat tanulunk, mint például az "absence makes the heart grow fonder", vagy a "don't be saying that", és sok olyan szóval is ismerkedünk, amit otthon már tanultunk negyedik általánosban, de soha az életben nem használtunk volna, ha nem jövünk Kanadába (pl.: racoon).

Folytatás következik.

Az útról képekben: