Születésnapi köszöntő - Somogyi Szilárd 34 éves

Ma ünnepli 34. születésnapját Somogyi Szilárd. Hamarosan interjút olvashatnak a Budapesti Operettszínház rendezőjével, aki pénteken mutatta be az Elfújta a szél című musicalt Szegeden. Az alábbiakban köszöntőt olvashatnak és jegyet is vásárolhatnak a Szegedi Szabadtéri Színpad ősbemutatójára, és az Ördögölő Józsiásra, Somogyi Szilárd legutóbbi Operettszínházi rendezésére.

Az Ördögölő Józsiás rendezője a szentesi gimnázium drámai tagozatán érettségizett, majd a veszprémi Petőfi Színházban játszott.

 

2004-ben első rendezéseként mutatták be a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Valahol Európában című musicalt. Szabó Magda regényéből Szemenyei Jánossal közösen írt musicalt Álarcosbál címen. 2005-ben az Operettszínház Súgó Raktárszínházában rendezte a Jövőre, Veled, Itt! című előadást, 2006 nyarán a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Mária evangéliuma című rockoperát, 2007-ben pedig a Thália Színházban az Oltári srácok című koncert-musicalt rendezte. 2008-ban Szabó Magda Abigél című regényéből készíthetett az írónő külön engedélyével új magyar musicalt. A mesejátékot Tamási Áron 1952-ben írta. Valódi mesejáték kicsiknek és nagyoknak: hazaszeretetről, árulásról, és sok megpróbáltatásról.

 

 Józsiás és Bakszén harca - Kerényi Miklós Máté és Mészáros Árpád Zsolt
(Józsiás és Bakszén harca - Kerényi Miklós Máté és Mészáros Árpád Zsolt)


A Budapesti Operettszínház számára a zenés változatot Tolcsvay László készítette, a magyar népzene legszebb motívumainak és a ma oly' népszerű világzene elemeinek felhasználásával. Az előadás dalai egyszerre XXI. századi módon rockosak, ám közben fülbemászóak, mint az operett-melódiák.

A történet Tündérországban játszódik, ahol az öreg király, Lámsza lovagi tornát hirdet. A győztes nem csak a trónt és a koronát nyeri el, hanem Jázmina hercegnő kezét is. A kérők jönnek, küzdenek (ki így, ki úgy), és a legjobb jelölt, Józsiás annak rendje és módja szerint nyer. A népmesék hagyományai alapján végül hőseink boldogan élnének, míg meg nem halnak, csakhogy a második helyezett, Bakszén, az ördögkirály fia nem hagyja annyiban a dolgot, és elkezdődik a harc a hatalomért.

Az erkölcs, az etika és a morál örökérvényű alaptételeit prózában írt tanmesében megmutató példázat tanítása szerint soha ne adjuk fel a küzdelmet, törekedjünk arra, hogy - a hétköznapok minden nehézsége ellenére - a jó és a rossz harcában legyőzzük a gonosz erőket, a külvilágban és önmagunkban egyaránt.

Az előadás igazi családi produkció, gyerekeknek és felnőtteknek, 8-108 éves korig.

 

Ördögölő Józsiás jegyvásárlás itt >>>>

 

scarlet4

Jelenet az Elfújta a szél próbáiból


A 2005-ben hatalmas sikerrel bemutatott Rómeó és Júlia szerzője, Gerard Presgurvic legújabb musicaljével folytatódott a Szegedi Szabadtéri idei évada. Minden idők legsikeresebb mozijává és legnépszerűbb irodalmi alkotásává kiáltották ki nemrég az Elfújta a szél című opuszt. Scarlett O’Hara története a szerelmi szál mellett élénk képet fest az amerikai polgárháborúról valamint észak és dél harcáról is. A musicalt – melyet először 2003-ban mutattak be Párizsban, nagy sikerrel – a Budapesti Operettszínházzal közösen, Somogyi Szilárd rendezésében állítja színpadra a szegedi fesztivál. A darabot július 27-én, augusztus 2-án és 3-án láthatja a közönség.

 

Elfújta a szél jegyvásárlás itt >>>>

 

 

Somogyi Szilárdnak boldog születésnapot kíván a Szentesi Horváth Mihály Gimnázium, a Keleti István Művészeti Iskola, a PORT.hu, és a Budapesti Operettszínház!

 

 

 

süti beállítások módosítása