"Mind ismerjük Scarletet" - Somogyi Szilárdot kérdeztük

A Budapesti Operettszínházzal közösen állította színpadra a Szegedi Szabadtéri Játékok az Elfújta a szél című Gérard Presgurvic-musicalt. A darab kapcsán Somogyi Szilárd rendezőt kérdeztük.  

Ősbemutatóval folytatódott a Szegedi Szabadtéri évada, méghozzá a 2005-ben hatalmas sikerrel bemutatott Rómeó és Júlia szerzője, Gerard Presgurvic legújabb musicaljével, az Elfújta a szél című opusszal. Scarlett O’Hara legendás története a szerelmi szál mellett élénk képet fest az amerikai polgárháborúról, valamint Észak és Dél harcáról is.

Egy nappal a premier előtt járunk. Milyen feladat vár még rátok?

Somogyi Szilárd: Egy főpróba áll előttünk, tehát úgy kell megtörténnie az előadásnak, mintha már négyezer ember nézné. Remélem, minden rendben lesz, és nem szól közbe az időjárás. Mondanom sem kell, hogy most nagyon fúj a szél, de szeretnénk, ha a produkció csak címében lenne Elfújta a szél... Pláne, hogy nekem ma még hajnali ötig kell dolgoznom, mert a Szabadtérin egy elég erős reflektor nem engedte, hogy befejezzem a világítást: a Nap.

Maradt még energiád? 

Somogyi Szilárd: Igen, mert megedződtem. Egy ilyen nagyszabású, szabadtéri rendezés felér egy sportversennyel. A színpad és a nézőtér hatalmas távolságokat ölel fel, ezért ha egy instrukció annál személyesebb jellegű, hogy közvetlenül a mikrofonba mondjam, oda kell szaladnom a kollegákhoz. Ez azt jelenti, hogy munka közben lefutok pár kilométert. Az utolsó percig visz a lendület, tehát a cél érdekében a maradék kis energiámat is mozgósítom, a rejtett tartalékaimért is leások.

Nagy vállalásnak tűnik a világ egyik legismertebb szerelmi történetét színpadra vinni...

Somogyi Szilárd: Addig kell mernem kihívásokat keresni, amíg van rá lehetőségem, fantáziám. Az Elfújta a szél óriási feladat, de tudni akartam, van-e elég spiritusz bennem ahhoz, hogy feldolgozzam. Érdekel, tudunk-e a Szegedi Szabadtérin olyan típusú népszínházat csinálni, amelyben egy szereplő jelenléte is megteremti azt a hatást, amit a nagy, látványos jelenetek. Kíváncsi vagyok, hogy lehet megfogalmazni személyes üzeneteket óriás térben, hogy lehet vezetni egy seregnyi néző figyelmét, ráéreznek-e arra, amit hangsúlyosnak tartunk a történetben. 

Az Elfújta a szél egy meglehetősen szövevényes történet...

Somogyi Szilárd: ... és mint minden nagy musical, sorsfordító, felkavaró, de mélyen emberi történések krónikája. Ugyanannyira ismerjük Scarlet életének küzdelmes hétköznapjait, mint be nem teljesült szerelmének gyötrelmét. Szerintem nincs ember, aki ne tudná, milyen azt hinni, hogy nem tudjuk leküzdeni az elénk gördülő akadályokat. Scarlet azonban a jég hátán is megél, mindig talpraáll, és egy kényes fruskából bölcs asszonnyá válik. Talán az ő elszántsága a nézőknek is reményt ad. 

Scarlett történetéből az is kiderül, az elszántság nem feltétlenül elég a boldogsághoz...

Somogyi Szilárd: De a túléléshez igen! Ha nem tenne meg bizonyos felismeréseket, legyűrnék a nehézségek. Azt gondolom, hogy Scarlet az Elfújta a szél filmváltozatában nem egy szerethető figura, sokszor nem tudok „vele menni”, nem tudom megsajnálni, mint néző. Remélem, hogy az én két főszereplőmmel, Gubik Petrával és Vágó Zsuzsival együtt lehet majd érezni...

Te együtt tudsz velük érezni? 

Somogyi Szilárd: Abszolút! Fejben a darab összes karakterét eljátszom rendezőként, legalábbis szeretném azt hinni, hogy minden figura megértéséhez közel kerülök. Persze igyekszem kellő távolságról is rátekinteni a szereplőimre, ügyelni arra, hogy ne kezdjünk szirupos ömlengésbe a romantika jegyében, hanem bízzunk a drámai helyzetek erejében. Persze ízlés dolga, kinek mi a szirupos... Én most a tőlem megszokotthoz képest keményre, szikárra rendezem a darabot, ez talán a világításában is tetten érhető. Keresem az utamat. Majdnem azt mondtam, hogy keresem, hogyan tudom kinyújtani a fénykardomat. De ez rettentő szirupos lett volna...

Egy korábbi interjúdban azt nyilatkoztad, nem fordulhat elő, hogy ne tudj megoldani egy helyzetet, és ha belül dúlsz-fúlsz, kifelé akkor is azt mutatod, a helyzet magaslatán állsz...

Somogyi Szilárd: Erre törekszem... 

Mi az, ami ehhez elegendő tartást ad?

Somogyi Szilárd: A felelősségérzet és a tapasztalat. Az embert akarva akaratlanul sok szituáció megpróbálja, így idővel védőpáncélt növeszt. Persze nem tudok mindenre felkészülni, de azt mindig szem előtt tudom tartani, hogy én mozgatom a szálakat, ezért muszáj higgadtnak maradnom. Láttam már, ahogy Csíkszeredán beálló próba előtt eltöri a bokáját az egyik szereplőm, ahogy a pécsi Leányvásárban a koreográfus kislánya beesik a zenekari árokba, ahogy Vágó Detti és Dolhai Attila alatt szétnyílik a hidraulika. A napokban, az egyik próbánkon leesett a lépcsőről Scarlet dublőre, és vérezni kezdett a feje. Megrendítő volt az az önfegyelem, amit a kaszkadőr hölgy tanúsított, aki nem akarta, hogy miatta leálljunk... Engem is kivert a víz az aggodalomtól, de nem eshettem pánikba, mert akkor körülöttem mindenki pánikba esett volna. Ezért mondom, hogy az összes felmerülő kérdésre kell, hogy legyen egy érvényes válaszom. 

Most gyakorlatilag a tűzzel játszol... 

Somogyi Szilárd: Valóban felgyújtjuk a színpadon az ostromlott Atlantát, ráadásul a tűzben élő lovak fognak átvonulni a színpadon és velük még kétszáz ember. De az előadásban nem ez a csodálatos, hanem az, hogy mindenki túléli. (Nevet.)

Mindig türelmes voltál a nehézségekkel szemben?

Somogyi Szilárd: Régen kifejezetten türelmetlen voltam, de jól álcáztam. 2004 óta rendezek, azóta sokat  fejlődtem. Már nem akarok hirtelen dönteni, szeretem körbejárni a problémákat. Változunk, meg öregszünk, a lényeg, hogy az értékrendünk maradjon szilárd.

Az Elfújta a szél az augusztus 2-3-ai szegedi előadások után augusztus 17-18-án Sopronban, a soproni MKB Musical Aréna idén újra felépülő szabadtéri színpadán is megtekinthető.

T.B. / Színház.hu