"Szerelemgyerekem az Ady/Petőfi" - Interjú Scherer Péterrel

Az idei Ördögkatlan Fesztiválon Scherer Péter rendezésében, Gyulay Eszter dramaturg közreműködésével, Katona László és Kovács Krisztián főszereplésével Ady Endre és Petőfi Sándor színpadra írt, párhuzamos életrajzát is láthatja a közönség. Ennek kapcsán kérdezte Scherer Pétert Mucsi Emese.

Mucsi Emese: A Vakságra és A gyávára való készülés során személyes beszámolókat, kiállításokat, orvosi és egyéb szakirodalmat használtatok. Tavaly említetted, hogy Ady 'Petőfi nem alkuszik' című műve jelenti az egyik alapot az új darabhoz, az Ady/Petőfihez. Ezúttal hogyan zajlott a kutatómunka?

Scherer Péter: Szerettünk volna ismét egy olyan személyes hangvételű darabot csinálni, mint A gyáva vagy a Vakság, csak valahogy másképp. Valóban megtetszett nekünk Ady Petőfi nem alkuszik című írása, ami több ponton is méltatja Petőfit, miközben ostorozza az egész társadalmat. Ebből a műből akartunk kiindulni, olyan előadást képzeltünk el, amelyben teljesen természetesen tud megszólalni az a mondat, hogy „Petőfi Sándor vagyok, 1823. január 1-jén születtem Kiskőrösön”. Amikor elkezdtünk ötleteket gyűjteni, Gyulay Eszter behozott nekünk egy jókora stóc könyvet, és mindenki elvitt belőle kettőt. Azt hamar eldöntöttük, hogy Katona Laci fogja játszani Adyt, Kovács Krisztián pedig Petőfit. Tehát így, négyen kezdtünk el olvasgatni, és ha valaki talált valami érdekeset, megosztotta a többiekkel. Aztán könyveket cseréltünk, és ez így ment mindaddig, amíg rátaláltunk két irodalomtörténészre, akiktől profi segítséget kaptunk a téma feldolgozásához: Dr. Kalla Zsuzsára, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársára, a legfrissebb Petőfi-kiállítás kurátorára és Dr. Fráter Zoltánra, az ELTE BTK modern magyar irodalomtörténet tanszékének docensére, Ady nagy szerelmesére. A felkészülésben a „Ki vagyok én? Nem mondom meg…” – Petőfi választásai című nagyon klassz, interaktív kiállítás is sokat segített. 

ME: Hogy dőlt el, hogy melyik kutatási anyag hasznosul a darabban?

SP: A koncepció dokumentumokon alapszik: Ady és Petőfi levelezésein, prózai írásain - verseket nem nagyon használtunk. Azt hamar eldöntöttük, hogy valamiféle párhuzamos életrajz mentén alakítjuk a darabot. Idővel rájöttünk, hogy filmes technikával lehet az egyik momentumot a másikba fűzni. Miközben Petőfi magáról mesél, a színészetéről, az utazásairól, az életéről, Ady Petőfi történeteire reflektál hatvan év távlatából. Így egy furcsa párbeszéd alakul ki, ami szorosan összefűz két szólamot. Mivel halálra ítélt ötlet úgy megszólítani diákokat, hogy teljesen komolyan vesszük magunkat, kitaláltuk, hogy a két főszereplő játsszon úgynevezett fregoli szerepeket is. Én ezeket „sapkás szerepeknek” hívom, mert Laci és Krisztián mindig felvesz egy fejfedőt, hogy a karaktereiket meg lehessen különböztetni egymástól. A sapkások megszólalásait az improvizáció, és az innen-onnan felkutatott információk formálták, ezért az ő jeleneteikben sok tévhit, butaság vagy éppen nagy vehemenciával képviselt féligazság is elhangzik. Beépültek a darabba például olyan szövegrészletek is, amelyeket egy nyolcvanasévekbeli animációs filmből vettünk, Macskássy Kata Ünnepeink (1982) című munkájából. Ez egy gyerekszáj rajzfilm, 6 és 10 év közti iskolások beszélnek benne arról, hogy melyik ünnepen mit ünneplünk. A videóból kiderül, teljes katyvasz van a fejükben, összevissza kevernek mindent, nagyon helyesek. 

ME: A zene is szerepet játszik a darabban...

SP: Igen, két dal is elhangzik benne. Az egyik Az eldobott szerelem című, ezt Laci énekli. Ez volt Ady kedvenc nótája, amit a saját verséből zenésített meg egy Viktor nevű cigány. Az eredeti kottát nem találtuk meg, ezért Laci a házi rap együttesek modorában újította fel. Mindig tapsos... A másik egy Cseh Tamás dal, a Harminc asszonyt. Ezt én választottam ki.

ME: Bár nehéz tematikájú előadások, a Vakság és A gyáva esetében is fontos szerepet kapott a humor. Az Ady/Petőfi-nél is így van?

SP: Azt hiszem, igen. Mondjuk ezek ketten nem voltak vicces fiúk... Petőfinek volt egy kis humora, de ez nem ismert róla, őt kisajátította a forradalom. Adynak viszont egyáltalán nem volt humora, az írásai nagyon szigorúak. Ezért a humort a nézőkkel való interakcióba, vagy az említett sapkás figurákba lehetett becsempészni. 

ME: Volt olyan szöveg, ami a meglepetés erejével ért, amikor rábukkantál?

SP: Iszonyú jó volt rátalálni Petőfi Arany Jánoshoz szóló levelére, amit akkor írt, amikor Shakespeare-t fordított, és angolul tanult. Úgy szólítja meg Aranyt, hogy „My Dear Dzsenkó!”. Érdemes utánanézni, szenzációs humorral ír  ebben a levélben. Az én időmben egy magyar tanárnak sem jutott eszébe ezt, vagy például a kritikusokat „méltató” Petőfi-írásokat felolvasni, pedig nagyon érdekesek. Az utóbbiak – nagy szívfájdalmamra – végül kimaradtak a darabból. Tulajdonképpen nekem a Petőfivel való megismerkedés volt a kutatómunka igazi hozadéka. Amit gyerekként tanultam róla, alig tár fel valamit abból a gazdagságból, ami az ő 26 év alatt megalkotott életművét jellemzi. Bevallom, szerelemgyerekem az Ady/Petőfi, ugyan csak egy szeletet ölel fel a két író életművéből, de szórakoztató, kedvet csinál a két klasszikus olvasásához, és érvényes kijelentéseket is rejt. 

ME: Eddig hány előadást játszottatok belőle? Milyen visszajelzéseket kaptatok?

SP: Körülbelül huszonötször játszottuk. Minden alkalommal költőket hívtunk társul az előadást követő beszélgetéshez. Lackfi János volt az első; aztán Szabó T. Anna, Dragomán György, Szálinger Balázs, Bognár Péter, Kemény Lili, és most a Katlanra egy meglepetés-vendéget várunk. Először meghallgatjuk az ő reflexióit, azt, hogy hogyan élte meg tinédzser korában a Petőfivel és Adyval való találkozást. Utána pedig kortárs költészetről is szó esik, és bármiről, ami felmerül. Lackfi még verset is írt nekünk ott helyben... Nagyon boldog vagyok attól, hogy a szakmabelieknek, a költőknek, a diákoknak és a tanároknak egyaránt tetszik az előadás, és sokan maradnak ott a beszélgetéseken is.

ME: Az Ördögkatlanon nem csak diákok előtt játszotok. Kell-e valamin alakítani az új környezet miatt? 

SP: Az előadásainknak pont a flexibilitás a lényege. A sulikban is minden tanterem más, mindig ahhoz igazítjuk őket. Remélem, hogy a Katlanban sem lesz ezzel gond.

ME: Az Ady/Petőfi már a harmadik osztálytermi darabotok. Te még a Klamm háborúját is játszod a Kolibri Színházban, ami szintén osztálytermi produkció. Mi a közös ezekben a munkákban?

SP: Az, hogy az első pillanattól fogva közös játékra invitálnak. Azért szeretem ezeket az előadásokat, mert mindegyik komoly témát, húsbavágó problémát dolgoz fel, de mégiscsak színház, tehát zsigeri, átélhető élményt okoz a nézőnek. Azt szoktam mondani, hogy ilyen odaadással sem az irodalomra, sem az oktatásra, sem a drogprevencióra, sem a fogyatékkal élők problémáira nem tudnám feltenni az életemet, csak a színházra. 

ME: Mire készültök legközelebb?

SP: Egy együttműködésre a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházzal. Az új darabunk egy deviáns fiúról fog szólni, akit egy tehetséges tanítványom, Tóth János Gergely fog játszani a K.I.M.I.-ből. A dunaújvárosiaktól pedig választottunk egy színésznőt, Tőkés Nikolettát, aki a fiú összes működésképtelen kapcsolatában megjelenik, ő személyesíti meg az anyát, a tanárnőt, és a barátnőt is. AQzt szeretnénk megvizsgálni, milyen az, amikor valaki nem tudja, honnan jön, hova tart, nem tud kommunikálni a szüleivel, és nincs életcélja. Ez nagy kihívás mindenkinek. 

Szerző: Mucsi Emese