Nemzetközi nyári fesztivált rendeznek Ljubljanában

A lipcsei Gewandhaus és a szentpétervári Mariinszkij Színház zenekara is föllép a 61. Ljubljanai Fesztiválon, amelyet szeptember 10-ig rendeznek meg a szlovén fővárosban.


A ljubljanai a legrégibb szlovén fesztivál, amelyet 1952-ben alapított a turista szövetség és amelyen helyi folklór és sport rendezvények voltak. Ebből a turista hétből nőtt ki a nemzetközi fesztivál, amelyen a szlovén zenei nagyságokon kívül olyan nemzetközi hírű művészek is felléptek már, mint José Carreras, Shlomo Mintz, Ricardo Muti, Enrico Morricone és Zubin Mehta.

 

ljubijana

 

Valerij Gergijev orosz sztárkarmester vezényli a szentpétervári Mariinszkij Színház zenekarát kedden, valamint szeptember 2-án és 3-án, amikor Wagner Ringjéből A Rajna kincsét, másnap pedig A walkürt szólaltatják meg.


A lipcsei Gewandhaus zenekara Riccardo Chailly karmesterrel az élen augusztus 28-án Mahler 9. szimfóniáját, míg másnap Beethoven 9. szimfóniáját játssza. A fesztivál záróprogramja szeptember 10-én a Karamazov testvérek című balett lesz a Borisz Eifman orosz koreográfus irányította szentpétervári balett-társulat előadásában.


Színházi produkció is lesz a fesztiválon: Shakespeare Hamlet című drámáját a madridi Teatro Espanol társulata adja elő. A drámát a neves szlovén rendező, Tomaz Pandur állította színpadra.


Az utóbbi években 70-80 program közül választhatott a közönség és évente mintegy 80 ezren voltak kíváncsiak a zenei, színházi és balett bemutatókra - olvasható a www.ljubljanafestival.si honlapon.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása