Nemcsak a közönség dől a nevetéstől, hanem a közreműködők is.... Gilbert Edit írása.
3. nap: Szociális érzékenység
Kis helyesbítés az előző napi tudósításomhoz: a palkonyai templom mintha jobban tartaná a hideget, egy ideig legalábbis. Itt remek szimfonikus zenét hallgatunk, aztán irány ismét a kisharsányi templom, ahol folytatódik Dinyés Dániel remek operasorozata. Nemcsak a közönség dől a nevetéstől, hanem a közreműködők is. Dinyés úgy mutat rá zseniális verbalitással a Traviáta humorára, poénjaira, úgy értelmezi, fejti meg a zenébe kódolt érzelmeket, illusztrálva a zenét szóval és fordítva, olyan bravúrosan fejti fel a szereplők kapcsolati hullámzását s teszi hozzáférhetővé az operák nyelvét, mint senki más. S megint a Vylyan: mélyenszántó beszélgetés Erdős Virággal. Háy János ismét bátran kérdez, kiderül, a konszolidált környezetből is lehet menekülni, a siker nyomasztó, a drámák tévútnak bizonyultak, s az irodalom nem teheti meg, hogy nem beszél a létezés nyomorúságáról, az együttélés anomáliáiról. Arról tanakodnak, ez milyen szinten ragadható meg: az egyénén? A társadalomén? Telitalálat volt az Én vétkem című verset kérni: Erdős ezt olvassa fel, s beleborzong a hallgatóság mindazokba a megalkuvásokba, amiket a szöveg kimond helyette. A rendezvényteremben rengetegen hallgatják Bukta Imrét, amint kilép a filmjéből, s részletezi, milyen korrupciókat visz véghez falujában a polgármester, a másik Bukta. Aztán három szociológusnőtől hallunk a baranyai helyzetről, a szegregáció káráról, a cementgyár által egykor támogatott közösségi szerveződésekről, a háztáji gazdálkodási minta meglétéről és hiányáról. Meg arról, hogy van-e szolidaritás a társadalomban, van-e erre egzakt mutató, mit hozott a rendszerváltás, hogyan ismerjük fel magunkat a szlovákokban s hogyan nem a lengyelekben. Közben a teraszon és a füvön Dés Andrásékat hallani, az asztalnál megismerkedek két hölggyel, akik már régóta el akartak jönni a Katlanra, s nem bírták tovább: most egy már befizetett nyaralásukat adták fel érte, s a kezdeti impulzus egy horoszkópból érkezett, amiben egyiküknek azt indítványozták: MENJEN EL AZ ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁLRA! (marketing-részleg: bravó!!!) A felülről jött sugallat után írtak is a szervezőknek, hitetlenkedve, hogy ennyi programért egy napra tényleg csak 3500-at kell-e fizetni. Az első félóra után elhatározták, hogy jövőre végig itt lesznek, s miután mindezt megbeszéltük, arra jutottunk, hogy nem értjük azt, aki nem így tesz.
Jó-jó, küzdeni kell a nappal, s elképzelhető, hogy valaki nem jut be egy színházi előadásra. De ez a ritkább eset. Este Nagyharsányban koncertek, de előtte még Pintérék Parasztoperája. Nemcsak én jutok be egy volt tanítványom által kezembe nyomott sorszámmal, hanem a barátaim is, aki leugrottak Pécsről, s szerencsét próbálnak sorszám nélkül. A vérfagyasztó félreértés-történet színrevitele lenyűgöző egyvelege komédiának, paródiának, horrornak, népies burleszknek. Kitörő ünneplésben részesül a szokottan magas színvonalú pintérbélás groteszk.
Gilbert Edit
Az Ördögkatlan 4. napja: Piros arany, Rudasfürdő, túrórudi...
ezekbe kapaszkodhatunk, közli végül Keresztury Tibor, aki a Vylyanon saját műveiből olvas fel (Víg Mihály kerékpárbalesete miatt csak felvételről kíséri). Világvége-hangulatok zendülnek meg ezen az optimista fesztiválon: látleletek köz- és magánállapotainkról, rasszizmusról, igénytelenségről, lepusztultságról – de a fenti hungarikumokban még bízhatunk.
Aztán ugyanott folytatódik a Budapest–Vidék-fejezettel Bérczes Tibor beszélgetés-sorozata – ezennel Gyáni Gábor a másik fél. A nagyváros alakulása hallatlanul izgalmas. Új aspektusok, érdekes adatok kerül elő a centralizáció-decentralizáció pulzálásában kiépülő fővárosról, a hozzá való ambivalens viszonyról az egymást követő ideológiák felől. Bérczes Tibor egyre jobban kérdez, pontos kérdéseivel rászorítja a szakembert, hogy célirányosan szelektáljon tudásából. Megtudjuk, hogy Szeged és Győr utánozta, Debrecen ellenszegült a Budapest-mintának. S hogy a nagyváros felfoghatatlan, misztikum, s ez így is marad. Vártam, hogy eljussanak a máig, közben ki-kihallgattam a Bujdosó Trió kiváló koncertjére. A szabadkaiak irodalmi kávéháza inkább bársonyos volt, a címben (kArc) ígérthez képest kevéssé karcos.
Majd irány Beremend, ahol a csillagok alatt felhangzik Mozart Requiemje. Langyos az idő, ülünk a székeken, a szalmapadokon és a fűben, itt mindenki elfér: hosszan húzódik fel a domboldal a kivilágított kápolnáig. A délszláv háború hangjai, a bombázások, robbantások (alig több mint húsz éve) ebben a határfaluban ugyanúgy hallatszottak, mint odaát. 1-2 kilométerre innen csapódtak be ugyanis a bombák. (Talán jó lett volna, ha beszél erről kicsit egy helybeli.)
Megrendítő, hogy Mozart Requiemje ebben a környezetben szólal meg. Méltó esemény zajlik a kápolnánál ezen a (régóta bevonásra váró) helyen, büszke lehet rá az Ördögkatlan Fesztivál, hogy kitalálta és megvalósította a művészet eszközeivel a világvége után a megbékélést.
A szervezés kiváló, akik (sokan) a hangverseny után még felmentek a Megbékélés Kápolnához, s megnézték közelről, belülről, visszafelé a domb alján már csendet és nyugalmat találnak. A többezres tömeg alig egy óra alatt (autókkal, katlanbuszokkal) rendben, békében elhagyja a helyszínt.
Gilbert Edit
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.